Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-13

957 Az Országgyűlés 13. ülése, 1972. október 11-én, szerdán 958 re saját munkájukon keresztül tapasztalták és tapasztalják jelenleg is, hogy minél dinamikusabb a mezőgazdaság fejlődése, annál több lehetőség nyílik az ipari tevékenység kibontakozására is. Ez a kölcsönös fejlődés és egymásra hatás természetesen újabb feladatokat is hárít a kooperáció minden egyes részvevőjére. Az élelmiszeriparral szemben támasztott társadalmi igények részint mennyiségi, részint minőségi jellegűek. Lényeges, hogy az élelmiszeripar minél több nyersanyagot dolgozzon fel és készítményeit minél kulturáltabb formában és ami szintén nem lényegtelen, minél higiénikusabban forgalmazza. Ebben a tekintetben mind a belföldi, mind a külföldi fogyasztók igényei azonosak. A feladattal járó felelősséget nap mint nap átérzik az élelmiszeripar dolgozói, amit az bizonyít, hogy munkájukra, egész tevékenységükre — mint ahogy a miniszter elvtárs expozéja is igazolja — mind kevesebb a panasz, sőt egyre több az elismerő szó közvéleményünkben. A közvélemény előtt talán kevésbé ismeretes, hogy az elért eredmények milyen erőfeszítéseket követelnek, sokszor megfeszített munkával, áldozatvállalással és nemegyszer túlórával, szabad szombatok igénybevételével, éjszakai műszakokkal jöttek létre. Mindinkább ez a széles körű társadalmi elismerés válik egyik igen fontos mozgatórugójává az élelmiszeriparban folyó szocialista munkaversenynek is. Ennek keretében az élelmiszeripari munkások tízezrei, szocialista brigádokba tömörülve, nemcsak a mindennapi munkával összefüggő feladataiknak tesznek eleget, hanem önmaguk politikai és szakmai művelésével, továbbképzésével, a szocialista együttélés írott és íratlan szabályainak mind magasabb fokon való érvényesítésével hatnak környezetükre. Az élelmezésiparban folyó szocialista munkaverseny-mozgalom tehát egyúttal termelési feladatokat old meg, másrészt társadalmi szemléletformáló erő is. Hatása szocialista hazánk építésének jelenlegi szakaszában rendkívül jelentős és további előrehaladásunk egyik biztosítéka. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Az élelmiszer-gazdaság egységes irányítása teremtette meg a lehetőséget ahhoz, hogy az élelmiszer-gazdaságon belül az élelmiszeripari termelés gyorsabb ütemben fejlődjön.. Bár ez a fejlődés, különösen a harmadik ötéves tervidőszak óta minden korábbit meghaladó méretű volt, mégsem lehetett a sok évtizedes lemaradást ilyen rövid idő alatt behozni. Ezért, tisztelt Országgyűlés, ma is valóságos probléma például, hogy a kormány húsprogramjának megvalósítását nehezíti a szűkös húsipari feldolgozó kapacitás. Mindenképpen örvendetes mégis, hogy a 'sertésprogram keretében a sertéstenyésztés területén már jelenleg megvalósultak azok a célkitűzések, amelyeket tulajdonképpen 1975-re terveztünk. Ez önmagában is erős feszültséget támasztott a sertéstenyésztés és feldolgozás között. Csak a húsipari dolgozók derekas helytállásával, jelentős túlórákkal és szabad szombatokon végzett munkával volt ez megoldható. Meg kellett változtatni ezért a húsipari üzemek munkaidőrendjét is. Rövid idő alatt át kellett állnunk a kétműszakos üzemelésre, amelyhez a feltételek megteremtését mindenekelőtt nehezítette a szakember-, illetve a szakmunkáshiány, amelyről előttem már szóltak. A húsipar azért, mint tények igazolják, mégis úrrá lett a nehézségeken, ezért úgy érzem, itt is el kell mondanom, hogy valamenynyi dolgozóját elismerés illeti. Más területeken is előfordult egyébként, hogy az ipari feldolgozás fejlesztési ütemét, az új létesítményeket, a különböző rekonstrukciókat nem lehetett olyan mértékben biztosítani, hogy lehetővé váljék a növekvő mennyiségű mezőgazdasági alapanyag feldolgozása. Voltak viszont a mezőgazdasági termelésnek csökkenő terjedelmű ágazatai, amelyek az élelmiszeripar megfelelő ágaiban kapacitáskihasználási problémákat idéztek elő. Ilyen volt például az utóbbi időben a cukoripar, a konzervipar és a tejipar. A magunk részéről ezért csak üdvözölni tudjuk a Gazdasági Bizottság ez év szeptemberi határozatát, amely az országos tendenciákkal szemben nem csökkentette az élelmiszeripar negyedik ötéves tervben meghatározott eredeti fejlesztési elképzeléseit. Biztosított tehát a beruházásoknak az eredeti terv szerinti pénzügyi megvalósítása. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a tervbe vett fejlesztések ténylegesen is zavartalanul megoldhatók. A beruházási költségek emelkedése miatt a változatlan fedezeti forrásokból az eredeti tervek nem valósíthatók meg. Emiatt néhány élelmezésipari beruházást és rekonstrukciót az ötödik ötéves tervre kellett halasztani. Az élelmezésipart lényegében kettős, mint mondani szokták, begyűrűző árszintemelkedése is jelentősen érinti. Egyrészt az ipari árak emelkedése, másrészt a felvásárlási és egyéb árakban bekövetkezett árváltozás, amely az élelmiszeripari vállalatok saját anyagi erőforrásait is csökkenti. Ennek következtében ma is eleven probléma, hogy az élelmiszeripar eszközállományának fizikai elhasználódöttsága közel 50 százalékos, és milliárdos nagyságrendű értéket képvisel a nullára leírt, de kényszerűségből üzemeltetett állóeszköz-állomány. A nagymértékben elhasználódott állóeszközök gyenge hatásfokkal, az átlagosnál nagyobb karbantartási és javítási ráfordítások árán üzemeltethetők, ami az önköltséget is gyakran felduzzasztja. Annak ellenére, hogy az utóbbi években számottevő fejlődés indult meg a csomagolástechnika korszerűsítésében, az eldobó-csomagolás széles körű alkalmazásában, a viszonylag alacsony műszaki technológiai színvonal nehezíti a minőségi, választéki és csomagolási igények teljes kielégítését. Ez pedig különösen az exportra hat nem mindig pozitívan. Mint minden más ipar, úgy az élelmiszeripar termelő tevékenységének is egyik jellemzője, hogy a feldolgozásra kerülő