Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-12

939 Az Országgyűlés 12. ülése, 1972. október 10-én, kedden 940 delet 3. paragrafusában megbízták. Képes volna — megítélésem szerint — arra, hogy minden élelmiszer, ital és élvezeti szer ellenőrzését végezzék, valóban a szántóföldtől a fogyasztó asztaláig. Tehát ne csak a belföldön előállítottakat, hanem az importból beszerzetteket is, ne csak azt, amit az élelmiszeripari üzemek állítanak elő, hanem azt is, amit bárki más készít, sőt azt is, amit a mezőgazdaság feldolgozatlanul értékesít. Ne csak az előállítás helyén, hanem a tárolás, a szállítás és az eladás során is ellenőrizzenek. Helyeselném, ha mindezzel megbíznák a megyei élelmiszerellenőrző szervezetet, természetesen anélkül, hogy ez más meglevő országos, vagy speciális megyei, vagy városi szervezetek ellenőrzési jogát, vagy lehetőségét korlátozná. Kérem miniszter elvtársat, hogy ezt a kérdést is vizsgáltassa meg, és ha egyetértést tapasztal javaslatommal, tegyen előterjesztést a kormánynak az 1/1970. számú rendelet 3. paragrafusának javaslatom szerinti módosítására. Módosító javaslataim megvalósulása — megítélésem szerint — segítene az élelmiszerellátásban mutatkozó egyes hiányosságok megszüntetésében és ezáltal az egész lakosság érdekeit szolgálná. (Taps.) ELNÖK: Dr. Hargitai Katalin képviselőtársunknak adom meg a szót. DR. HARGITAI KATALIN: Tisztelt Országgyűlés! Miniszter Elvtárs, Miniszter Elvtársak, Képviselőtársaim! Nagy érdeklődéssel tanulmányoztam és hallgattam miniszter elvtárs előterjesztését, mert választókörzetem egész területét érinti jellegénél fogva. Egy évtizede van módom képviselőként átélni és átérezni a sárvári járás termelőszövetkezeteinek, állami gazdaságainak a tárcához tartozó iparágaknak eredményeit, változásait, gondjait. Azt is elmondhatom, hogy miniszter elvtárs írásban kiküldött anyaga jól megmozgatott, megdolgoztatott. A sok kérdés, a nagy terület sok konzultációra, átbeszélgetésre, érdeklődésre, beazonosításra, értékelésre serkentett. Kérem miniszter elvtársat, ha mégsem szakavatottán fogalmaznék, tudja be az orvosnak, ha élesebben, kritikusabban, az képviselői elkötelezettségem szándékából ered. Felszólalásomban két problémakörrel foglalkoznék. Az első a fogyasztói ellátási oldalról adódik és a feldolgozással kapcsolatos. Kevésnek tartom & termelés-ismertetések után a beszámolóban az élelmiszeripar körébe tartozó termékek feldolgozásának és a feldolgozás lehetőségeinek megfogalmazását, még akkor is, ha figyelembe veszem iparpolitikánk oldaláról az iparszerkezet másirányú súlyponti arányát. Kevésnek tartom azért is, mivel a gyors ütemű fejlődést a termelés és a fogyasztás szoros kapcsolata teszi csak lehetővé. A jövedelem emelkedésével pedig a fogyasztói igények a magasabb értékű élelmiszerek felé tolódnak el, és emiatt ezzel a kereslettel is számolni kell. A miniszter elvtárstól elnézést kérek ezért, hogy más tárcákat érintő témát is felvetek, de úgy érzem, hogy az iparirányítás bonyolult rendszerében a tárcáknak egymással még nem eléggé kialakult a helyes, koordinált döntéssorozata. Mindenesetre megnyugtatóvá tett miniszter elvtárs azon beszámolói mondata, hogy koncepciókat dolgoznak ki a feldolgozásra, több társhatósággal. Emiatt olyan termékek feldolgozásáról szólnék, amelyek megvannak, jól mérhető gazdasági értékük mellett felbecsülhetetlen a csecsemő-, a beteg- és a népélelmezésben az egészségügyi hasznosságuk. Adatokat mondok, amelyek magyarázat nélkül is magukért beszélnek. Évente 2500 tonna édes savóport szükséges beszerezni tőkés importból a tápszergyártás számára, ugyanakkor — értesüléseim szerint — a tejipar szervezeti felépítése miatt nincsen mód a hazai tejfeldolgozásból eredő, körülbelül évi 330 millió liter savó megfelelő hasznosítására. A sajtgyártás melléktermékeként rendelkezésre álló édes savónak is csak igen kis hányadát dolgozzák fel tápszergyártásra. A humanizált tápszer fő alapanyaga oltósavó, és ma a humanizált tápszergyártás a legsürgősebb feladat. Jelenleg nincs elegendő gyár, meg tápszer, pedig a csecsemők 58 százaléka mesterségesen táplált. Ezt mutatják a mi Vas megyei adataink is az 1971. évre vonatkozóan. Az elmúlt húsz év alatt újabb tápszerkészítmények nem kerültek forgalomba, sőt csökkentek, és a meglevők közül sem mindegyik felel meg a korszerű csecsemőtáplálkozási feltételeknek. Ügy gondolom, a növekvő igények zavarmentes kielégítését tápszerből csak az esetben biztosíthatjuk, ha a tápszergyártáshoz szükséges legfontosabb alapanyagokat a hazai lehetőségek kihasználásával valósítjuk meg. Vagy más adat: évente 3000 vagon állati vérből csupán 100 vagonnyit használunk fel, pedig a vérszérum dietetikai tápanyag-készítéshez nagyon fontos lenne. Számomra nehezen érthető, hogy a tápszergyártás profilgazdája 1968-tól az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár lett. Ezért kérdezném meg a miniszter elvtárstól : miért nem kerülhetett, illetve kerülhet közelebb az emberi és állati tápszergyártás egymáshoz, hiszen az iparág kialakításának hármas követelménye — nyersanyagazonosság, technológia, hasonló rendeltetés — mellett még a kutatás területe, a szakemberek ismeretanyagának cseréje, a kutató-ellenőrző laboratóriumok használata, az alapanyagok előállításának közös megszervezése is adott, illetve adott lehetne jó együttműködés mellett. Idevágó lenne egy másik kérdésem is. Mi az akadálya annak, hogy az 1973-ban átadásra kerülő 1600 tonna évi kapacitású körmendi tápszergyárban súllyal tápszert gyártsanak? A tápszernek gyógyszerkénti minősítése-e a forgalmazhatóság-e, vagy a humán tápszerek árszintje-e a probléma? Véleményem szerint a megoldáshoz felül kellene vizsgálni a humán tápszerek forgalomba hozatalának és SZTK-rendelhetőségének kérdését. Rendezni kellene a humáncélú tápszerek árszintjének és ártámogatásának kérdését is, vagyis a tápszergyárak anyagi érdekeltségét és a tápszereknek a lakosság minden rétege részére való hozzáférhetőségét össze kellene egyeztetni. Kérem a miniszter elvtársat kérdéseim lehető megválaszolásra, és arra, hogy a hazai hu-,