Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-12

923 Az Országgyűlés 12. ütése, 1912. október ÍO-én, kedden 924 kihatásaival — szerintem — a költségvetésnek, a tervezésnek, a nemzeti jövedelem újraelosztásakor a differenciáltság s a fokozatosság elvét fenntartva, számolni kell. De ugyanakkor a zalai és ehhez hasonló gyenge adottságú területek gazdaságos termelése, még az állami támogatás mellett is, csak alapvető szerkezeti változásokkal oldható meg. Ezért úgy vélem, szükséges, hogy a megyei szervek, a mezőgazdasági üzemek, a minisztérium és a mezőgazdasági szakemberek, kutatók bevonásával megfelelő fejlesztési, termelésszerkezeti elgondolásokat dolgozzanak ki e területek hatékony hasznosítása érdekében. Megyénkben a szerkezeti változások lehetséges iránya az állattenyésztés, ezen belül is a szarvasmarha-tenyésztési ágazat koncentrált fejlesztése mellett az erdőtelepítés lehet. Mindkettőhöz azonban pénz — bizony nem kevés pénz — szükséges. Ezenkívül tovább kell javítani a gazdaságokban a politikai és a szakmai vezetést, erősíteni kell e gazdaságokat megfelelő szakemberekkel is. Kedves Elvtársak ! Az élelmiszer- és fagazdaság előtt álló feladatok megoldása parancsolóan írja elő, hogy az ágazati fejlesztési gyakorlat szorosan összhangban legyen a területfejlesztés politikai céljaival. A Politikai Bizottság területfejlesztéssel foglalkozó irányelvei kimondják, hogy a területfejlesztés kettős célját egyidejűleg kell érvényesíteni, nevezetesen azt, hogy — idézem — először biztosítsa a népgazdaság és az egyes. területek erőforrásainak hatékony felhasználását, a területhálózat korszerűbbé és racionálisabbá tételét, másodszor a terület foglalkoztatottsági és termelékenységi, valamint a települések ellátottsági színvonalának közelítésével mérsékelje az egyes területek népességének anyagi és kulturális színvonalában meglevő különbségeket. Eddig az idézet. Ügy gondolom, ez a megfogalmazás is azt jelentheti számunkra, hogy az ágazati fejlesztési célok jobban számoljanak az egyes területek sajátosságaival. Nevezetesen a mezőgazdasági termeléssel szorosan összefüggő termékfeldolgozó és tartósító üzemek telepítésénél jobban vegyék figyelembe az egyes területek fejlettségét, ami segíteni fogja a termelés gazdaságosságát, az ellátási színvonal növekedését, az e területeken meglevő különbségek felszámolását. Jó példaként emelhető ki, és követendő gyakorlatnak tartom a szarvasmarha-ágazat korszerűsítésére vonatkozó programot, amely az ágazati fejlesztés mellett annak területi vonzatait is megfelelően figyelembe veszi. Kedves Elvtársak! Az élelmiszer- és fagazdaságra irányuló társadalmi és gazdasági elvárások olyanok, amelyek az ágazat belső erőforrásai mellett igénylik a társadalom összes erőinek mobilizálását, összefogását céljaink megvalósítása érdekében. Tisztelt Országgyűlés! A miniszter elvtárs beszámolóját elfogadom. (Taps.) ELNÖK: A következő felszólaló dr. Técsi János képviselőtársunk. DR. TÉCSI JÁNOS: Tisztelt Országgyűlés!.A mai napon élelmiszergazdaságunk, és benne mezőgazdaságunk fejlődésének egy olyan történeti szakaszát tekintjük át, amelynek egyik legfőbb jellemzője a termelőszövetkezetek tényleges nagyüzemmé válása volt. Társadalmunk mintegy évtizeden keresztül nagy várakozással szemlélte és ösztönözte ezt a folyamatot, néhány év óta pedig felnőttnek tekinti szövetkezeti mozgalmunkat. De nemcsak felnőttnek tekinti, hanem ennek megfelelő követelményeket is támaszt vele szemben, és talán nem is mindig a legtürelmesebben. Azért is időszerű és hasznos az élelmiszergazdaság helyzetének áttekintése, hogy egyértelműen tisztázzuk jelenlegi helyzetünk jellemvonásait és józanul egybevessük társadaknunk igényeit lehetőségeinkkel. Meggyőződésem, hogy a miniszteri beszámoló hűen tükrözi az eredményeket és a továbbfejlődés problematikus vonásait. Azok a legfőbb mércék, amelyekkel az élelmiszergazdaság teljesítményét mérhetjük: a 95 százalékban hazai termelésű élelmiszerellátottság, a népgazdaság bármely más iparágát meghaladó exporttermék előállítás, a népgazdasági akkumulációhoz történő növekvő hozzájárulás, a mezőgazdasági dolgozók életkörülményeinek jelentős mértékű és megérdemelt fejlődése egyaránt kedvező bizonyítványul szolgálhatnak bárki számára. Ezek az eredmények — úgy gondolom — nemcsak a termelőket, hanem az élelmiszer-gazdaság szakirányítását is kedvezően minősítik. Elvitathatatlan irányítási érdem ugyanis, hogy az ágazat túlnyomórészt szövetkezeti jellegével összhangban, az alá-fölérendeltségi eszközök visszaszorításával, tehát közgazdasági mechanizmus módszerekkel biztosítani tudta nemcsak a legkiválóbb és átlagos színvonalú gazdaságok, hanem az árdiszparitástól behatároltan eleve veszteség-eséllyel gazdálkodó, kedvezőtlen adottságú üzemek termelési kedvét is. ösztönözte a vállalati, helyi kezdeményezőkészséget és az alapvető társadalmi célok megvalósítását. Döntő szerepet játszott ebben — amint azt ma már többen idézték —, hogy volt, és van átgondolt, s következetesen végrehajtott agrárpolitikánk. Irányításunk gyakorlata ezen belül érvényesítette az ágazati és a területfejlesztési szempontok összhangját, és együtt haladva a nemzetközi fejlődéssel, tapasztalati tények rangjára emelte a mechanizmus-módszerek sikeres alkalmazhatóságát hazánkban. Mindez pedig — ma már egyre inkább beláthatjuk — nem volt könnyű, de nem lesz könynyebb ezután sem. A természetszerűen növekvő követelmények, az általánosan, de főleg iparvidékeken tovább csökkenő mezőgazdasági munkaerőlétszám —, amikor például'Komárom megyében, amely járásnyi megye ugyan, de termelési értékben többszörösét állítja elő, mint Bács megye (Derültség.), máris csupán 14 százalékos a mezőgazdasági keresők részaránya — egyre emelkedő eszközigényességgel járnak. Felszólalásom további részében ezért az intenzív irányú fejlődés növekvő eszköz-igényességének két problémájára szeretnék kitérni. Ezek egyike azzal kapcsolatos, hogy bár sokéves viták során elméletileg tisztáztuk az ipar- és a mező-