Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.
Ülésnapok - 1971-12
917 Az Országgyűlés 12. ülése, 1972. október 10-én, kedden 918 lásra váró termál- és szarvasmarhaprogramra is. Hiszen országosan sem árt már megtanulni Veres Péter szavaival ,,népben, nemzetben gondolkodni"! A megyei szervek a helyi lehetőségek maximális kihasználásával szeretnének az országos szarvasmarha-probléma megoldásához is hozzájárulni, és azt a jelszót megvalósítani: szarvasmarhát minden tanyába is! örömmel jelenthetem, hogy a kecskeméti járásban a megyei és az országos tapasztalatoktól eltérően két év alatt 23 százalékkal emelkedett a szarvasmarha-tenyésztés tényszáma. Nem szeretném hozzászólásomat hurrá optimizmussal befejezni, még csak esztétikai problémákat sem fejtegetni, például a szép fogalmáról. De azok a problémák, amelyekről itt szóltam, a mezőgazdaság, az élelmiszer-gazdálkodás és a fagazdaság kapcsán, egy dinamikusan fejlődő gazdasági szektor ellentmondásai és eredményei, s ami dinamikus, az már szép, lelkesítő, amiért és amiben érdemes dolgozni helyileg is, területileg is, népgazdasági szinten is, még akkor is, ha nehéz. S a. magyar mezőgazdaság ilyen ma. Dinamikus. Ezt tükrözi a miniszteri expozé is, éppen ezért elfogadom. (Nagy taps.) ELNÖK: Szólásra Lakatos András képviselőtársunk következik. LAKATOS ANDRÁS: Tisztelt Országgyűlés! A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter beszámolója kihangsúlyozta, hogy az élelmiszer-gazdaságnak a belföldi ellátás elsődlegessége mellett az élelmiszerexport növelésével és az import csökkenésével jelentős részt kell vállalnia a külkereskedelmi fizetési mérleg javításában, egyensúlyának biztosításában. Ez a meghatározás vonatkoztatható mezőgazdasági termelésünk legtöbb ágazatára, és természetesen ezért érvényes ez a belterjes állattenyésztési ágazatok mellett a kertészeti termesztésre is. Különösen a hazai ellátás tekintetében meghatározó jelentőségű zöldségtermesztés helyzetének megítélésekor, de hasonlóképpen a gyümölcs- és szőlőtermesztési ágazatokban mutatkozó jelenségek értékelésekor is, nekünk, e területen dolgozóknak a miniszteri meghatározást kell tevékenységünk legfontosabb követelményeként figyelembe venni. Az említett ágazatoknál, főleg pedig a gyümölcs- és szőlőtermesztésben rendkívül lassan érvényesülnek a termelési elhatározások. A piaci igényekre történő reagálása egy-egy üzemnek, vagy az egész ágazatnak csak hoszszú évek múltán következhet be, gyakran csak egy évtized múlva. A gyümölcs- és szőlőültetvényeknek a szaporító anyag előállításától az új telepítés termőre fordulásáig szükséges időtartamát ezért ma mindkét ágazatban az új termelési technológiák és az új fajták igyekeznek megrövidíteni. Ennek ellenére a biológiai lehetőségek olyan korlátokat szabnak egy ültetvény gyorsabb termőre fordulása elé, melyek egy bizonyos határon túl már áthidalhatatlanok. Ezért e két fontos kertészeti ágazatot úgy tekinthetjük, hogy a termelési elhatározásoknak a konzekvenciái az üzemeket igen hosszú időre behatárolják. Emiatt felmerül a gyakorlat mindennapi munkájában, hogy vajon az a közgazdasági környezet, amely inspirálta az üzemeket egy-egy ültetvény létrehozására, mennyiben, milyen módon, és milyen előjellel változott meg arra az időszakra, amikorra a befektetés kezd megtérülni, vagyis az ültetvény telepítésekor kialakított termelési program megvalósulhat. A miniszteri beszámoló említi azt a negatív hatást, amelyet az állami támogatás megszüntetése jelentett a síkvidéki szőlőknél, az őszibarackosoknál. Ezen ültetvények fenntartása, valamint ezek állandó magas termelési szintet produkáló állagának biztosítása nélkülözhetetlen ahhoz, hogy perspektívában is nyugodtan tekinthessünk ezen ágazatok helyzetére. Ha a közgazdasági környezet nem tudja biztosítani az ültetvények megfelelő termőképessége biztosításához a nélkülözhetetlen permanens felújítást, melynek szükségessége a kertészeti szakemberek előtt ma már nem vitatott, úgy elkerülhetetlenül számolnunk kell olyan periódusokkal, amelyek nemcsak a piaci ellátásban és az exportban okoznak egyenetlenségeket, hanem az ezzel foglalkozó termelő üzemek és azok dolgozói részére is számos veszélyt és nehézséget rejtenek magukban. Ezért csak örömmel üdvözölhetjük azt a miniszteri bejelentést, ami a gyümölcs- és szőlőtermesztésben mostanra kialakult helyzet javítására, a feszültségek felszámolására széles körű vizsgálat alapján az év végéig fejlesztési javaslat kidolgozását helyezte kilátásba. Mi kívánatosnak látjuk, hogy egyrészről a szabályozók állandósulása alakuljon ki az ilyen hosszú lejáratra kalkulálható mezőgazdasági kultúrák esetében, másrészt legyenek figyelembe véve olyan sajátosságai e kultúráknak, melyek ugyan más mezőgazdasági ágazatoknál is jelentkeznek, de legnagyobb súllyal mégis a kertészeti ágazatokra nehezednek probléma gyanánt. Ezek közül szeretném megemlíteni ezen ágazatok nagy munkaerő-szükségletét, amely mint általános probléma közismert, valamint azt, hogy egy technológiai váltás bevezetése a kertészeti ágazatoknál gyakran az önköltség növekedését idézi elő, vagy legalábbis nem jár az önköltség csökkentésével. Napjainkban ugyanis annak a jelenségnek vagyunk tanúi, hogy ha valamilyen nagy élő munkát igénylő munkafolyamatot leváltunk és azt holt munkával helyettesítjük, a gépesítés magas költségei következtében a termékegységre eső önköltség még akkor sem képes csökkenni, ha a technológiai váltást kísérő egyéb jelenségek következtében a területegységre eső hozamok is növekednek. A kertészeti termesztés gépesítésére és ennek kapcsán a technológiai váltásból adódó költségviszonyok változására nem hat kedvezően az a körülmény sem, hogy a nagyüzemi szőlő- és gyümölcstermesztés számára v tulajdonképpen a hazai gépipar nem is készít gépeket.
