Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-12

885 Az Országgyűlés 12. ülése, 1972. október 10-én, kedden 886 közgazdasági szabályozókat is meghatározni és az ötéves tervperióduson belül lehetőleg nem változtatni ! Az > elmúlt időszakban túl sokat változtak a szabályozók pozitív és negatív irányban egyaránt, amihez a mezőgazdasági nagyüzemek jellegükből és az éves termelési ciklusból adódóan nem tudtak eléggé alkalmazkodni. Ilyen vonatkozásban is különbség van az üzemek lehetősége és képessége között — sajnos — itt is a gyenge adottságú gazdaságok rovására. A mezőgazdasági termelés rugalmasabban felhasználható, a változó körülmények figyelembevételével felvehető, hosszabb lejáratú hitelellátást igényel, amely a mezőgazdaság lehetőségeit jobban figyelembe veszi. A rövid lejáratú, egy-két éves hitel a mezőgazdasági üzemek gondjait, fejlesztési lehetőségeit nem oldja meg. Jelenleg túl sok a megkötöttség, a formai követelmény és lassú az ügyintézési folyamat. A hitelpozíció nagyon különböző, és itt is a jobb körülmények között levő üzemek vannak előnyben. A hitelért folyó versenyben éppen a gyenge gazdaságok nem versenyképesek. Ebből adódóan a gyenge, gondokkal küzdő üzemek képtelenek olyan hitelhez jutni, amely felemelkedésük alapját képezhetné. így adódik, hogy a különböző szinte nélkülözhetetlen műszaki fejlesztéshez, talajjavításhoz stb. biztosított állami támogatást sem tudják gyakorta igénybe venni. Éppen ezért javasoljuk a jelenlegi hitelkonstrukció felülvizsgálatát és a mezőgazdasági üzemek igényéhez, lehetőségéhez jobban alkalmazkodó rendszer kidolgozását. Egy másik jelentős probléma, hogy a mezőgazdasági termelési költségek a növekvő anyag- és munkabértételek miatt is nagymértékben megnövekedtek. Ez a tény hátrányos helyzetbe hozza az intenzív ágazatokat, mint amilyen például a szőlő-bortermelés, a kertészeti termelés, elsősorban a zöldség, és az állattenyésztés néhány ágazata, például a juhászat. Az utóbbi években bekövetkezett ipari árváltozás azt a veszélyt jelenti, hogy az üzemek felhagynak, vagy erőteljesen csökkentik a munkaigényes termelési ágazatokat. Extenzívebb termelésre, például túlnyomó részben gabonaés kukoricatermelésre térnek át, ezzel veszélyeztetve a népgazdasági és elsősorban exportvonatkozásban jelentős ágazatok fejlődését. Erre a körülményre fel kell figyelni és elsősorban az ezzel összefüggő anyag- és termelési eszközök árának meghatározásánál ügyelni. Az állami dotációs rendszer az elmúlt időszakban megfelelt céljának, nélkülözhetetlen és a továbbiakban is kívánatos fenntartani. Fennáll azonban az a veszély, hogy a termelő üzemek az elkövetkezőkben túlságosan egyoldalúan a modern, új beruházást igénylő termeléssel látják csak a feladatot megoldhatónak. Ezen maximális igényeket sem népgazdasági, sem üzemi szempontból nem lehet teljesen kielégíteni. Például egy fejőgulyás munkahelyének korszerű módon történő biztosítása — 20 tehenet figyelembe véve — 2 millió forintot igényel. Ezért tudomásul kell venni, hogy félintenzív, a régi állattenyésztő telepek korszerűsítése, modernizálása is ugyanolyan fontos feladat, mint újak építése. Ugyanakkor vannak olyan műszaki igények, amelyeket feltétlenül meg kell oldani a szocialista mezőgazdasági nagyüzemekben a termelés biztonsága miatt. Nagy bizonytalansági tényező ugyanis — a sokat emlegetett — időjárás, amelyhez mindenképpen alkalmazkodni kell jobb felkészültséggel, egyrészt — ahol lehet — az öntözés, másrészt a ma már nélkülözhetetlen betakarító, terményszárító gépek alkalmazásával, az üzemen belüli egyszerű úthálózat kiépítéséval. E nélkül a már megtermelt termények betakarítása, nem végezhető el biztonságosan. Félő például, hogy az ez évi őszi kukoricabetakarítás körül is gondok lesznek a nyugat-dunántúli megyékben. Tudomásul kell azonban venni, hogy hazánk szélsőséges éghajlata mellett esetenként előfordul olyan rendkívüli időjárás, természeti csapás adta kár, amely a szorgalmas, körültekintően dolgozó gazdaságokat is megoldhatatlan gazdasági-pénzügyi helyzetbe hozza. Ilyen volt a szabolcs-szatmári árvíz, vagy ilyen az idei nyugat-dunántúli rendkívül csapadékos időjárás okozta kár. Ez utóbbi most sújtja az üzemek egy részét és például Somogy, Vas, Veszprém, és Zala megye egyes gazdaságainál ez évben fizetésképtelenséget eredményez, szanálási eljárást tesz szükségessé, amely a vezetők önhibájukon kívüli gazdasági és társadalmi elmarasztalását, gyakorta leváltását is eredményezi. Az üzemek egy része sajnos nem rendelkezhet olyan alapokkal és tartalékokkal, hogy az ilyen katasztrofális méretű természeti károkat ellensúlyozhassa. Ezért véleményünk szerint a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter rendelkezésére olyan tartalékkeret biztosítása lenne célszerű, amellyel a valóban indokolt, rendkívüli esetekben gyors segítséget, támogatást tudna idejében adni a bajba jutott gazdaságok részére. Változatlanul megkülönböztetett figvelmet kell fordítani a mostoha termőhelyen gazdálkodó szocialista nagyüzemekre és további fejlesztésükre. Erről ugyancsak miniszter elvtárs beszélt. Véleményünk szerint a megoldás két irányban kereshető: a mostoha körülmények felszámolása, csökkentése meliorációval, talajjavítással, differenciált állami támogatással, de emellett az adott körülményekhez igazodó termelési szerkezet kialakításának bátrabb alkalmazásával. Ilyen irányban a gyepgazdálkodás előtérbe helyezése és a körülményekhez igazodó szarvasmarha-tartás fejlesztése jelentheti a megoldást, amelyhez a közelmúltban megjelent — a szarvasmarhatenvésztés fejlesztésével foglalkozó — kormányrendelet nagy segítséget nyújt. Tudomásul kell azonban venni, hogy ez nemcsak a mezőgazdaság gondja, hanem általános társadalmi feladat. Amennyiben ugyanis folyamatosan nagyüzemi hasznosításra alkalmatlan területeket a termelésből kivonunk ez esetben — akár parcellázásra kerül, üdülőövezet lesz, művelési ágváltoztatás következik be stb. — már foglalkoztatási és össztársadalmi összefüggések is jelentkeznek. Változatlanul ügyelni kell a háztáji gazdálkodásra, amely a mezőgazdasági bruttó termelési értékének csaknem egynegyedét képezi és a \