Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-11

"97 Az Országgyűlés 11. ülése, 1972. június 23-án, pénteken 798 lyozók finomítása során, valamint az 1973. évi költségvetés összeállításakor javaslataimat fi­gyelembe veszik. A pénzügyminiszter elvtárssal együtt én is bízom intézkedéseink sikerében, dolgozó népünk aktív közreműködésében. Az 1971. évi költség­vetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot el­fogadom. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik Pázsit Árpád képviselőtársunk. PÁZSIT ÁRPÁD: Tisztelt Országgyűlés ! Az utóbbi időben gyakran esik szó a beruházások­ról és a készletek alakulásáról, pontosabban a készletek növekedéséről. A különböző tájékoz­tatókban és a költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatban, s a miniszter elvtárs teg­napi előadásában, valamint a hozzászólásokban szintén jelentős hangsúlyt kapott ez a két téma. Költségvetésünk kiadásaiból mintegy 33 milliárd forintot lényegében ezeken a területe­ken használunk fel. A vállalatok gazdálkodásá­ban a belső tényezők — mint a műszaki, gaz­dasági, szervezési kérdések — azok, amelyek a készletek nem kívánt mértékű növekedését elő­idézik. Ezt gyakran hallani. De szeretném a fi­gyelmet ráirányítani a kereskedelmi készletek elégtelenségére, mint jelentős befolyásoló té­nyezőre. A költségvetés végrehajtásáról szóló jelen­tésből kitűnik, hogy a termelőeszköz-kereske­delmi vállalatok készletei 3,1 milliárd forinttal emelkedtek. Feltehetően ez a növekmény sok. Bár úgy gondolom, ebben az árváltozások is benne vannak. Azonban a kereslet oldaláról te­kintve a termelőeszköz-kereskedelmi vállalatok készletei választékban és mennyiségben a ta­pasztalatok szerint nem nagyok. Jelenleg olyan helyzet alakult ki, hogy az iparvállalatok vi­szonylag nagy készleteket tartanak a termelés biztonsága érdekében, ugyanakkor a készletező, illetve a kereskedelmi vállalatok érdekeltségük­nél fogva igyekeznek minimális készletszintre beállni. Nagyon érdekes és egyben furcsa, hogy a kereskedelmi vállalatok gazdálkodásukat, illetve a vevők ellátását alárendelik a megfigyelési idő­pont, más néven a készletminimum időpont el­lenőrzési eredményeinek. Vagyis az ellenőrzés időpontjára nem rendelnek eszközöket, hogy készletük egy meghatározott minimumon le­gyen. Tehát jó eredményt akarnak-elérni. Kér­dés az, hogy valóban jó eredménynek tekinthe­tő-e ez a gyakorlat. A vásárlók szükségletének elemzésére nyilván megvannak a megfelelő módszerek, de például a Szerszám- és Kisgépér­tékesítő Vállalat a tárgyidőszakot megelőzően 180 nappal adja fel megrendeléseit az iparnak. Ekkor még nem ismeri megrendelői konkrét igényeit, vagy ha a korábbi igények alapján rendel, nem biztos, hogy 180 nap múlva még aktuális a szállítás. Általában 90 nap a szállítási, illetve az utánpótlási szakasz; ha tudnak szállítanak, ha nem, nem. Ha a felhasználó vállalatnak az adott cikkből van még készlete, akkor átvészeli az időt a következő szállításig, ha nem, akkor eset­leg leáll a termelés. A termelő vállalatok jobb készletgazdálkodását, a közgazdasági szabályo­zókon túl, célszerű lenne nagyobb készletekkel és választékkal rendelkező, gyorsan szállító ke­reskedelmi háttérrel is elősegíteni. Az iparvállalatok készletgazdálkodása min­denképpen magában hordja a kockázatot. Ha minimális készletre törekszik, a bizonytalan szállítás következtében termelését, végső soron árbevételét kockáztatja. Ha biztonságosabb, na­gyobb készletet tart, nagyobb eszközlekötési já­rulékot fizet. Kérdés, hogy az ilyen jellegű koc­kázatok vállalását szabad-e rászorítani a válla­latokra az előbb említett kereskedelmi gazdál­kodással. Ismét a Szerszám- és Kisgépértékesítő Vál­lalat példáját említem meg. Még a jelenlegi kö­rülmények között is igyekeznek javítani az ellá­tást oly módon, hogy fejlesztési alapjuk 50 szá­zalékát fordítják forgóalap-feltöltésre, .mert hi­telt nem kapnak. De úgy tudom, hogy más TEK-vállalatoknál is hasonló a helyzet, holott a fejlesztési alap valóban fejlesztési célt szol­gáló felhasználása is nagyon fontos lenne. Ügy érzem, kissé leegyszerűsítve, illetve nagy vonalakban érintem e problémakört, de azt hiszem, egyetértenek velem abban, hogy ott tartsunk nagyobb készleteket, ahol a népgazda­ság szempontjából ez a leggazdaságosabb, de semmi esetre sem a termelővállalatoknál. Szeretném javasolni a Termelőeszköz Ke­reskedelmi Vállalatok adózási és hitelrendszeré­nek felülvizsgálatát, mert a szabályzók mecha­nizmusa feltehetően nem az elképzeléseknek megfelelően működik. A beruházási szférába tartozó, nem nagy horderejű, de nem lényegtelen kérdést szeret­nék megemlíteni. Az Országos Tervhivatal el­nöke és a pénzügyminiszter 1/1967. XI. 17-én kiadott együttes rendelete a beruházások rend­jét szabályozza. E rendelet 1. §-a az állóeszköz fogalmi meghatározását írja le. Eszerint álló­eszköz minden olyan a társadalom termelési vagy egyéb szükségleteinek kielégítését szol­gáló, rendeltetésszerűen: használatba vett va­gyontárgy, alkatrészeivel és tartozékaival együtt, amelynek elhasználódási ideje három év­nél hosszabb és beszerzési értéke meghaladja az 5000 forintot. Az állóeszközök állományának bővítése és pótlása viszont beruházásnak minősül. Mint is­meretes, a beruházási feszültségek nem enyhül­tek. És itt az 5000 forintos értékhatár ellen emelnék szót. A rendelet megjelenése óta eltelt időben az árak emelkedése számos olyan eszközt utasított az állóeszköz kategóriába, amelyek egyébként tipikusan fogyóeszközök, csak drágábbak lettek, így például az iparban egyébként nagyon fon­tos kisgépesítési lassítja az állóeszköz-értékha­tár alacsony szintje, mert csak beruházási ke­retből lehet adott esetben 8—10 ezer forint ér­tékű kisgépet beszerezni. Az elmondottak alapján, kérem az Orszá­gos Tervhivatal elnökét és a pénzügyminiszter elvtársat, hogy szíveskedjék a rendeletet felül­vizsgálni és ha egyéb körülmények lehetővé te­szik, az 5000 forintos értékhatárt magasabb ösz-

Next

/
Thumbnails
Contents