Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-9

643 Az Országgyűlés 9. ülése, 1972. április 20-án, csütörtökön 644 egyetem pedig jellegéből adódóan legalább 15, sőt egyes klinikák esetében 20—25 százalékban nemcsak megyei, hanem az egész Dél- Dunántúlra kiterjedő feladatokat lát el. Azaz a klinikai ágyak 15—25 százalékát nem Baranya lakosai veszik igénybe. A kórházi ágyszámfejlesztés tekintetében tehát Baranya megye hátrányos helyzetben van azáltal, hogy a megyei ágyszámban benne foglaltatik az egyetemi intézmények ágyszáma is. Ez ugyanis azt jelenti, hogy míg országos viszonylatban általában a tényleges lélekszám arányában történik a megyei kórházi ágyak számának növelése, addig Baranyában a megyei lélekszámarányban történő fejlesztés a látszólagosnál kisebb mérvű ágyszámnövekedést jelent a megye szempontjából. Az egyetemi ágyak egy részét ugyanis — amint már mondtam — a környező megyékből különleges, ott nem megoldható szakellátásra, az egyetemi klinikákra felvett betegek használják. Ezek zömükben súlyos, komplikált esetek, ellátásuk jelentősen növeli az átlagos ápolási napok számát. Ebből adódik, hogy a megyei, városi és egyetemi fekvőbeteg-ellátó intézmények közti mind jobb koordináció sem képes lépést tartani a gyorsan növekvő követelményekkel. E helyzet hátrányos nemcsak a még mindig meglevő kórházi és klinikai zsúfoltság miatt, hanem azért is, mert a jelenlegi 100 százalékos ágykihasználás mellett nincs lehetőség valóban egyetemi színvonalú gyógyító munka végzésére, egyszerűen azért, mert a betegeket , a jelenlegi körülmények között nem lehet az ehhez szükséges ideig klinikai ágyakon fektetni. Amint ismeretes, a legmagasabb szintű betegellátás szempontjából körülbelül 85—90 százalékos ágykihasználás mondható ideálisnak. Ennek megvalósítása érdekében már a legközelebbi jövőben feltétlenül növelni kell a klinikai ágyak számát a pécsi Orvostudományi Egyetemen. Tisztelt Országgyűlés! Jelentősen fejlődött az üzemorvosi ellátás a megyében, és elsősorban példaszerűen megszervezett a két nagy mecseki bányavállalatnál. Mindkét bányánál elismerésre méltó intézkedések történtek a bányászok munkahelyi egészségvédelmének fokozása érdekében, különösen az elmúlt másfél évtizedben. Tizenöt éve honosították meg a mecseki bányászatban a vizes fejtési eljárásokat, ami igen jelentős lépés volt a szilikózis elleni védekezés terén. A Mecseki Szénbánya Vállalatnak az egyetemi intézményekkel közös szilikózis kutató munkája nemzetközileg is elismert. E vizsgálatoknak egyik legjelentősebb eredménye annak kimutatása volt, hogy a hosszú ideig föld alatt dolgozók igen nagy részében manifeszt szilikózis nélkül is a légzőrendszer súlyosan károsodik. Nem vitás, hogy ez a belélegzett por következménye, és ezt ez ideig nem tekintik foglalkozási ártalomnak, pedig kétségtelenül az a bányában és más, hasonló poros munkahelyeken dolgozóknál. E kérdés rendezése feltétlenül szükséges. Kapcsolódik ehhez egy további kérdés: akár szilikózis következtében, akár manifeszt szilikózis nélküli légzőszervi megbetegedéssel károsodott, föld alatti munkára nem alkalmas bányászok úgynevezett rehabilitációja, helyesebben: átképzése. A jelen gyakorlat ugyanis, amely ezeket az embereket a föld feletti, igen alacsonyan bérezett munkára osztja be, ezen emberek számára egész életük végéig ható, rendkívül súlyos hátrányt jelent. Módot kellene tehát találni arra, hogy őket olyan munkakörre képezzék át, amelynek bérezése legalábbis kevésbé tér el a föld alatti keresettől. Eddigi fejlődésünk, a kiemelkedő figyelem és gond, amellyel a párt, kormányzatunk és az Egészségügyi Minisztérium a bányászok egészségvédelmét és sorsát kezeli, garancia arra, hogy mielőbb e problémák megoldására is sor fog kerülni. A törvényjavaslatot elfogadom. (Taps.) ELNÖK: A következő felszólaló Swierczek Györgyné képviselőtársunk. SWIERCZEK GYÖRGYNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Nem vagyok egészségügyi szakember, csak munkásasszony vagyok, vagyis az egészségügyben járatlan laikus. Mint munkásképviselő, nagy jelentőségűnek tartom, hogy a magyar Országgyűlés mindenkor elsődleges fontosságot tulajdonított az egészségvédelemnek. A felszabadulás után is szükségesnek tartotta az egészségügyi helyzet megszilárdítását, és erre számos, igen jelentős jogszabályt alkotott. Megindította a szocialista egészségügy alapelvein nyugvó ellátást, amelynek irányítását az Egész^ ségügyi Minisztériumra bízta, majd később megalakultak a tanácsi egészségügyi szakigazgatási szervek, amelyeknek feladata a korszerű tudományos eredmények alapján a lakosság számára hozzáférhető, ingyenes egészségügyi ellátás biztosítása. Az új egészségügyi törvénytervezet is a szocialista egészségügy alapelveiből indul ki, és ennek alapján állapítja meg és szögezi le újra, hogy az egészségügy állami feladat. Tény, hogy államunk eddig is magas szinten biztosította mindazon feltételeket, amelyek a gyógyító-megelőző ellátáshoz és a lakosság egészségének megőrzéséhez szükségesek. Ennek ellenére az utóbbi években rohamosan emelkedett a betegállományban levők száma. A különböző iparágakban nagy gondot okozó munkaerőhiányt még az is fokozza, hogy a meglevő munkaerők nagy hányada betegség címén rövidebb-hosszabb időre kiesik a termelésből. Igen, azért hangsúlyozom, hogy betegség címén, mert nem ritka jelenség az, hogy sokszor egészséges, munkaképes emberek rövidebb-hosszabb időre betegállományt élvezve lógnak. Nem tudom, hogyan lehetséges ez, hiszen a mai fejlett orvostudomány mellett sem sok esélyük van a szimulánsoknak. Lehetséges talán az, hogy egyes orvosok nem törődve azzal, hogy kárt okoznak államunknak, társadalmunknak, nyereségvágyból bizonyos összegért munkaképes embereket munkaképtelenné nyilvánítanak? Nem tudom, nincs szándékomban vádolni senkit, de tény, hogy bárhogy is van, változtatni kell rajta. Napjainkban elterjedt jelenség a fiatalok körében, hogy minél többen orvosok szeretnének lenni. Ez nem is baj, csakhogy legtöbbjüket nem az orvosi hivatás legfőbb célja, az emberek gyógyítása csábítja erre a pályára. Hát akkor