Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-8

585 Az Országgyűlés 8., ülése, 1972. április 19-én, szerdán 586 társadalmunkban immár elviselhetetlenné vált kínzó társadalmi ellentmondásokat, sőt a nemzeti sors ellentmondásait is, ebben benne van a nép ezeréves helytállása, benne vannak szabadságküzdelmeink, bukott forradalmaink áldozatai és- tanulságai is. Lehet, némely történészek így állítják, hogy Hunyadi kaszás parasztjai, Esze Tamás talpasai, vagy 1848—49 felkelő jobbágyai hamis tudattal vettek részt a haza szabadságának a védelmében. De példájuk, dicső példájuk máig is él és éljen is mindig; segítsen eszményt adni a felnövő nemzedékeknek, mert hit és eszmény nélkül a legracionalistább társadalom sem tud élni, hit és eszmény elsősorban a ma harcaiból szívja maga erőit, de gazdagodik a múlttal is. S hadd szóljon belőlem egy kicsit az író önzése is: ennek az állítólagos hamis tudatnak, e nélkül az állítólagos hamis tudat nélkül szegényebb lenne a magyar költészet a kurucénekekkel" és mondjuk Ady sok csodálatos versével. Tudom, mindezek az általam elmondottak nem új igazságok, közhelynek is mondhatják valakik — talán fogják is mondani —, de szükséges néha a közhelyek igazságtartalmát újra élővé tenni. Ehhez hadd tegyek még valamit hozzá: ha alkotmányunk bevezetője rögzíti történelmi múltunk szép és küzdelmes hagyományait, idézi a dicső emlékű 1919-et, ez nem csökkenti a Szovjetunió felszabadító szerepét, inkább aláhúzza és kiemeli, mert ezzel még csak igazabbá válik az az igazság, hogy a szovjet katonák nem hódítóként jöttek ebbe az országba, hanem valóban felszabadítóként, hiszen olyan földre léptek, amelyben nem idegen növényként kellett elültetni a szocializmus eszméjét, itt élt annak a magja, s itt vészelte át kegyetlen teleken, hogy egyszer felnőhessen majd. Mint mondtam, az alkotmány akkor élő, ha tükrözi a társadalom mai helyzetét, de egyben távlatot is nyit a jövőre, ha tetszik, nemzetépítő programot inspirál. Ez az alkotmánytervezet ilyen. Realista abban — ahogy itt többször is elhangzott —, mert csak azt rögzíti, ami van, nem mondja ki, hogy felépítettük már a szocialista társadalmat, de ennek a távlatait megadja. Tudjuk, az épülő szocializmus fokát sok minden méri, az elért életszínvonal, a néptömegek műveltségének szintje, az emberek öntudatának foka és sok minden más is még, ám ezeknél semmivel sem kisebb mértékben az is, hogy a nép mekkora része vesz részt önként vállalt aktivitással, belülről fakadó igénnyel a munkáján túl a szocialista társadalom építésében és szervezésében. Ahhoz, hogy ezek köre minél szélesebb legyen, a legfőbb út a szocialista demokratizmus szélesítésén át vezet. Annak idején hallatlan nagy politikai jelentősége volt Kádár elvtárs által kiadott jelszónak, hogy „Aki nincs ellenünk, az velünk van!". Azóta hatalmas mértékben megnőtt azok száma, akik nemcsak úgy vannak velünk, hogy már nincsenek, vagy még nincsenek ellenünk, éppen a párt helyes politikája következtében történt ez így, de magunkat csapnánk be, ha nem vennénk tudomásul, hogy igen nagy az a tömeg is, amely passzív, közömbös, érdektelen, legalábbis a köz dolgaival érdektelen. Ezekhez is hozzá kell érnünk, ezeket csak egy élő demokratizmus sodra tudja igazán kimozdítani ebből a passzivitásból. A mi számunkra a szocialista demokratizmus eszköz is és cél is. Eszköz minél több ember bevonására a szocializmus építésébe, s cél is, mert így nő fel az igazi demokratizmusban az ember a szó igazi értelmében társadalmi lénynyé, ami a harmonikus fejlődésnek egyik emberi feltétele. Éppen ezért én az alkotmánytervezet egyik legizgalmasabb részének azt tartom, ahol a demokratizmus kiszélesítéséről esik szó, egyének, közületek, szervezetek munkája által, s jogainak a növelésével. Persze azt is meg kell mondani, hogy a megadott kodifikált demokratikus jog nem jog akkor, ha nem telítődik cselekvő tartalommal, ha nem párosul felébredt felelősséggel, hanem ilyenkor inkább formális engedmény és nem demokráciát teremt, hanem rossz liberalizmust szül. Éppen ezért nagy felelősségünk mindanynyiunknak, egyénenként is és a társadalmi szervezeteknek, hogy segítsük a demokratikus keretek igazi tartalommal való megtöltését. E vonatkozásban, úgy is, mint a Hazafias Népfront alelnöke, hadd mondjak néhány szót arról a szerepről, amit a Hazafias Népfront itt elvégezhet. A népfront szerepét és jelentőségét gondolom megnöveli és aláhúzza az, hogy helyét, helyzetét immár az alkotmány is rögzíti. Azt is el kell mondani, hogy a Hazafias Népfront a párt szövetségi politikájának végrehajtásában rengeteg mindent tett, de úgy érzem, s ezt nem árt a népfrontkongresszus előtt kimondani: rengeteg minden van még előttünk. Vagyunk ebben a teremben néhányan, akik már akkor is népfrontaktivisták voltak, amikor Hazafias Népfront még nem volt, mert népfrontpolitikát vittünk, dolgoztunk, segítettünk érvényre juttatni a felszabadulás előtt a háború éveiben. Nem szemináriumi megállapítás, hanem élő valóság, hogy azokban az években az illegalitásban élő kommunista párt tudta a legjobban megfogalmazni a nemzet igazi sorskérdéseit. Ezért tudott maga mögé tömegeket szervezni, ha nem is annyit, amennyi a katasztrófa megállításához szükséges lett volna. De a dolgok másik része is igaz: a nemzeti sorskérdéseket azért volt képes felismerni, mert népfrontpolitikát folytatott, mert nem zárkózott be. Az idők változtak, a történelem ma más, de ennek az igazsága ma is igaz. Életérdeke és létérdeke pártunknak, munkásosztályunknak, hogy a népfrontpolitika eleven valóság legyen, és ehhez, úgy érzem, a Hazafias Népfrontnak az eddiginél sokkal többet kell tennie. Én ezt úgy szoktam fogalmazni — bocsánat a kicsit talán tréfás fogalmazásért —, hogy ne elégedjék meg a Hazafias Népfront azzal, hogy a politikai élet „háztáji gazdaságaiban" van elsősorban otthon, hanem a nemzet és a szocialista építés legnagyobb problémáinak kidolgozásában, végrehajtásában keresse legfőbb feladatát. Városszépítés, kiskertápolók szervezése, honismeret mind hallatlanul fontos dolog, csinálja to25*