Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-7

495 Az Országgyűlés 7. ülése, 1971. december 21-én, kedden 496 gessé teszi, hogy a vállalatokkal, a szövetkezetekkel együtt az eddigieknél jóval nagyobb energiát fordítsunk a nyereség növelésének, az önköltség egyes elemeinek alapos vizsgálatára, a költségcsökkentési lehetőségek tervszerű és tudatos feltárására. A nagyobb nyereséget nem nélkülözheti a költségvetés. De elengedhetetlenül szükséges ahhoz is, hogy emelkedjék a könnyűiparban dolgozók személyi jövedelme és kell a növekvő nyereség ágazati fejlesztési programjaink vállalati forrásainak megteremtéséhez is. Természetesen továbbra sem közömbös számunkra, mi a nyereség forrása. Elsősorban azokat a kezdeményezéseket támogatjuk, amelyek a kapacitások jobb kihasználására irányulnak, a választékösszetétel javításával, korszerűbb cikkek gyártásával, a minőség javításával érnek el magasabb árbevételt a törvényes árelőírások betartása mellett. Ezzel szemben elítéljük a minőségrontással, a termékek nem megfelelő osztályba sorolásával, a rendelkezések megszegésével elért áremeléseket, és ezek ellen a minisztériumi irányítás eszközeivel fellépünk. A rekonstrukciót folytató vállalatoknál, szövetkezeteknél, de azoknál is, ahol erre most még nem kerülhet sor, a legfontosabb tartalék a minél korszerűbb gyártmány struktur a. A gazdaságosabb termelés gyorsított fejlesztése és vele szemben a gazdaságtalan cikkek, de ha kell, egész üzemrészek vagy termelési vertikumok visszaszorítása, helyesebben átállítása. A termelés időben történő átállítása egyben a legnagyobb biztosíték arra is, hogy az ott dolgozók ne váljanak feleslegessé, illetve keresetük állandó érezhető emelése ne kerüljön veszélybe. A gazdasági reform bevezetése óta a könynyűiparban gyorsult a korszerűbb, gazdaságosabb cikkek gyártása. Ez mutatkozik végső soron a fajlagos jövedelmezőség alakulásában, vagy például abban a tényben, hogy az exportra adott fajlagos állami támogatás 1968 óta 40— 50 százalékkal csökkent. A feldolgozó iparágak körét érintő országos felmérés azonban azt mutatja, hogy ezen a téren van még bőven tennivalónk. Mivel a könynyűipar gazdaságtalan termékeinek jó része valamilyen konkrét lakossági igényt elégít ki, ,a kérdésben akár vállalati, akár minisztériumi intézkedésre kerül sor, nagy körültekintéssel kell eljárnunk. Belföldön szükséges termék termelését csak akkor állíthatjuk le, ha annak tartós importja biztosított. Ilyen megoldásokra azonban az eddigieknél határozottabb intézkedéseket kell tenni. A következő jelentős tartalék a készletgazdálkodás. Elsősorban a készárukészlet idei jelentős növekedésének megállítása. A divat és szezon miatt változó cikkekben a készárukészlet növekedése egyet jelent a piac igényeitől való elmaradással. A gyártás idején még oly jó áru is, ha nem kerül időben a vásárlóhoz, gyorsan értékét veszti, s akadályozza az újabb, divatosabb, korszerűbb áruk forgalomba hozatalát, s ennek következménye nemcsak a vállalati jövedelmet csökkenti, hanem népgazdasági veszteségeket is jelent. Hasonló gondossággal kell elemeznünk, fékeznünk az általános költségek, a rezsi több elemének a növekedését is. Jelentős tartalékok rejlenek a rekonstrukciók jövedelmezőségi, minőségi mutatóinak a teljesítésében. A rekonstrukciók hatékony megvalósításának alapvető feltétele, hogy a korszerű gépeket korszerűen szervezett körülmények között üzemeltessük. A mai kor követelményeinek megfelelő szervezéssel még azokon a területeken is van lehetőség a hatékonyság javítására, amelyek ebben az ötéves tervidőszakban nem kerülnek rekonstrukcióra. Még inkább megengedhetetlen, hogy az új, modern gépeket régi, elavult szervezés szerint üzemeltessék. Vagyis a rekonstrukció a könnyűiparban nemcsak műszaki, hanem a vállalati szervező és gazdasági munka rekonstrukcióját is kell, hogy jelentse. A munka- és üzemszervezés tekintetében — ha önkritikusak vagyunk — a fejlett iparral rendelkező országokhoz képest a könnyűiparban is nagyobb az elmaradásunk, mint több helyütt a gépek és berendezések korszerűségi színvonalában. A munka szervezettségének fokozása — tapasztalataink szerint — minden vállalatnál szükséges, és lehetséges is. Még az elavult berendezésekből is lehet és kell korszerűbb munkamódszerekkel többet kihozni. A javítás lehetősége elsősorban a gyártmány- és gyártástervezőkön, az anyagellátást és mozgatást, az értékesítést tervezőkön, szervezőkön, döntően a vállalatok, a szövetkezetek vezetőin múlik. Fokozottabban áll ez a követelmény — amint említettem — a most beszerzésre kerülő korszerű berendezésekre, amelyek drágák, csak jelentős vállalati és népgazdasági ráfordításokkal szerezhetők meg. Sajnos, a könnyűiparban is akadnak példák, hogy nem a régebbi technika színvonala emelkedik a mai kor követelményeihez, hanem az új berendezéseké süllyed a régi, megszokott színvonalra. Nem szívesen dicsekszünk negatív példáinkkal, de azért, hogy okuljunk, tanuljunk, két dolgot szeretnék megemlíteni. Négy évvel ezelőtt avattuk fel a nagylaki bútorlapgyártó üzemet, amely az akkor világszínvonalon álló technika alapján került beruházásra. E technikának a gyártmány korszerűségéből, a technológiából és egyéb kedvező adottságokból származó előnyei azonban hosszú idő óta nincsenek kihasználva. Vagy Szentgotthárdon több mint 300, legkorszerűbbnek minősülő, nagy mintázóképességű automata szövőgépet helyeztek üzembe, s több évvel az üzembe helyezés után többségében még mindig sima bélésanyagot, vagy egyszínű alapanyagot állítanak elő ezeken a gépeken. ' Ezek a példák azt jelentik, hogy a modern technikából adódó előnyök mindkét esetben kihasználatlanok maradtak. Vagy azért, mert sokkal több dolgozót alkalmaztak a gépek üzemeltetésénél, mint azokban az országokban, ahol a gépeket működés közben megismerték, megvették, vagy azért, mert a piacszervezés, a termékek értékesítésének szervezése messze elmaradt a gépek technikai korszerűségének színvonalától.