Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-7

489 \ Az Országgyűlés 7. ülése, 1971. december 21-én, kedden 490 getik az egyetemes békét, azért nem jelentéktelen eredményekkel zárul az 1971-es külpolitikai év. Ezekben az eredményekben benne van a mi munkánk is, a magyar külpolitika érvei és eszméi. A budapesti felhívásra annak idején Helsinkiből jött a válasz az európai biztonság megvalósításáért. Több ezer éves rokonságunktól függetlenül is jelképes"erejű, hogy egész Európáért, közös biztonságunkért két, úgynevezett kis nép emelte fel szavát és az is jelentős, hogy e két nép különböző társadalmi rendszerben él. Tudjuk, milyen angolszász, amerikai erők mozdultak meg ez ellen az értekezlet ellen, amely a világbéke megvalósításának egyik jelentős előállomása lehetne. Tudjuk, nehéz a sikeres értekezletet előkészítő diplomáciai munka, s jól ismerjük a világméretűvé növő európai háborúk történetét és az európai béke igen rövid időszakainak teremtő értékeit. Ezért elismerésünket fejezzük ki mindazoknak, akik a biztonsági értekezletért dolgoztak és dolgoznak, és talán nem könnyelmű az a remény, hogy az európai népek békéjének, biztonságának értekezlete ma már közelebb van a megvalósuláshoz, mint nemrégiben is hihettük. Ennek az értekezletnek egyik előkészítő eredménye a négy nagyhatalom berlini megállapodása, a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság legutóbbi eredményes tárgyalása és egyezménykötése. Reméljük, nem távoli a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet egyezmény ratifikálása sem. Ez pedig az imperialista körök taktikai játszmáját keresztülhúzhatja akkor is, ha Barzel úr pártja nemet akar mondani, ha nemmel szavaz. Űgy látjuk, Európa népei és kormányai egyre inkább megértik, hogy Európa biztonsága nemcsak a kontinens érdekeit szolgálja, hanem az egész emberiségét. Tisztelt Országgyűlés! Sokan gondolták úgy —• még nemrégiben is —, hogy kis nemzetnek nincsen szava a „nagyok" politikájában. Ha minden felesleges önelégültség nélkül végigtekintünk kormányunk külpolitikai munkáján, újra meg újra kezdeményező, fáradhatatlan tevékenységén, ezt a felesleges kishitűséget félreteh etjük. A magyar külpolitika eredményessége, hitele két pilléren nyugszik. Az egyik: belpolitikánk szilárdsága, következetessége, az a társadalmi erő és összefogás, ami a szocializmus építésének becsületes eredményeiből, a vezetés állandó és következetes munkájából, s társadalmunk egyre jobban meg valósuló egységéből következik. Igaz, van még javítani valónk bőven. A munka mehetne jobban is, sok tervünk jó megvalósításra vár, mégis az a közel másfél évtized, amire 1956 után visszatekinthetünk, s maga a felszabadulás negyedszázada az egész világ előtt megmutatta: társadalmunk életerős, kezdeményező ereje, belső szilárdsága töretlen. Ez adja meg belső hitelünket, ha nemzetközi kérdésekben felemeljük szavunkat. A másik pillér, amiről szóltam, a szocialista népek nemzetközi összefogása, a nemzetközi munkásmozgalom növekvő tábora. Igaz, sok még a gondunk itt is. Épp a legutóbbi években a maoista politika — ahogy Kállai elvtárs ezt részletesen kifejtette — a nemzetközi munkásmozgalom alapvető érdekei ellen tör, mégis az a meggyőződésünk, hogy a szocialista országok a nemzetközi munkásmozgalom egységének, összefogásának eszméi és érdekei győzedelmeskednek majd. Ez az egység, ez az összefüggés támasza, pillére a mi külpolitikánknak, része van sikereinkben, így tükröződnek, így valósulnak meg a magyar külpolitikában legfőbb nemzeti és nemzetközi érdekeink, lelkesítő eszméink. Tisztelt Országgyűlés! Mindezekre tekintettel a költségvetést elfogadom és elfogadásra javaslom. (Taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ülésünket 20 percre felfüggesztem. (Szünet: 11.43—11.54. — Elnök: VARGA GÁBORNÉ) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tanácskozásunkat. Keserű Jánosné elvtársnő, könnyűipari miniszter kíván szólni. KESERŰ JÁNOSNÉ: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársnők! Kedves Elvtársak! Amikor készültem mai felszólalásomra, azon gondolkoztam, vajon mi jut eszébe a könnyűiparról a fogyasztóknak, a könnyűiparban dolgozó munkásasszonyoknak és a népgazdaságot irányító vezetőknek. A fogyasztók jó és rossz tapasztalataik alapján ítélik meg a magyar könnyűipart. Azt hiszem, mint fogyasztó is mondhatom, jó érzés ízléses, korszerű ruhában, divatos cipőben járni, kényelmes, szép bútorokkal berendezett lakásban élni, szépen nyomtatott könyveket, lapokat olvasni. És úgy vélem, megfelel a valóságnak, ha azt állítom, hogy az utóbbi években egyre több ilyen terméket vásárolhatunk. De vannak teljesen indokolt bosszúságai is a vásárlóknak, ha egyáltalán nem, vagy nem megfelelő időben, méretben, választékban kapták meg a nagyon kívánt könnyűipari terméket, vagy éppen használat közben derült ki, hogy baj van a minőséggel. Azt is tudjuk, hogy egy-egy rosszul sikerült termék tartósan rontja ipari vállalataink, szövetkezeteink, könnyűiparunk társadalmi megítélését. A közel 500 000 könnyűiparban dolgozó szívesen viszi haza évről évre emelkedő keresetét és mind többen dolgoznak azokban az üzemekben, ahol szemmel láthatóan javulnak a munkakörülmények, de ugyanakkor természetesen szeretnének még többet keresni és még többen jobb munkakörülmények között dolgozni. A népgazdaság vezetői, a költségvetés eszközeivel gazdálkodók ismerik az eredményeket, amelyeket a könnyűipari vállalatok, szövetkezetek az utóbbi években a nyereség emelésében, a jövedelmezőség javításában elértek, de ugyanakkor aggodalommal figyelik, hogy vajon azok