Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-5

371 Az Országgyűlés 5. ülése 1971 nak is elfogadásra javaslom. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK: Fecser Péter képviselőtársunknak adok szót. FECSER PÉTER: Tisztelt Országgyűlés! Most, amikor az ifjúságról szóló törvény tervezetének tárgyalása lassan végéhez ér, szabadjon egy pillantással visszatekinteni a tervezet útjának indítási pontjára, a párt Központi Bizottságának 1970 februári ifjúságpolitikai határozatára. A határozat szellemében született állami intézkedések nyomán tovább javult a fiatalok helyzete. Meredek ívben folytatódott egy szép szemléletbeli változás, amelynek egyik megtisztelő megnyilvánulása, hogy most egy magam korabeli fiatalember itt ülhet, s ha kicsit talán még elfogódottan is, de szólásra emelkedhet az ország törvényhozó házában. Azt hiszem, a. fiatalok megbecsülésének magától beszélő ténye ez! Tény — és harmincegy néhány képviselőtársammal együtt érezni kell —, hogy minden más társadalmi rendszerben esetleg egy városnéző program keretében juthatnánk el ide. Külön öröm számunkra, hogy az első törvénytervezetek egyike, amelyről tárgyalunk, az ifjúság törvénye, amely meghatározza az ifjúság kötelességeit és jogait. Feladatunk — tudni a helyes sorrendet: kötelesség és jog! A felnőtt generáció sokat vitatkozik azon, hogy milyen is a ma ifjúsága? Igaz, néha türelmetlen, igaz, sokszor hamis értékrendet alakít ki magában, igaz, gyakran bírál történelmi összehasonlítás nélkül. Mégis úgy hiszem, az az igazság, hogy a ma ifjúsága semmivel nem rosszabb és nem jobb, mint minden idők ifjúsága volt, de veszélyeztetettebb! Társadalmi életünk fejlődésének megfelelően az ifjúság döntő többségét a munkában, a tanulásban való helytállás, a szocializmus eszméinek igenlése, a szép céljaink megvalósításáért történő fáradozás pozitív vonásai jellemzik. Ugyanakkor korunk gyors változásai, a gyorsuló idő sok-sok negatív hatása éri, amit teljesen megszüntetni nem lehet, legfeljebb csökkenteni. A védelem módja: alkalmassá tenni a fiatalokat a helyes döntések kialakítására. Ez pedig nagyon összetett nevelési kérdés, mert nemcsak a szülő nevel, hanem a tágabb család, nemcsak a család, hanem a legtágabb környezet, a város, az utca, a kommunikációs eszközök is. A törvénytervezet foglalkozik a szülők és pedagógusok kötelességével, az állami szervek, munkahelyek nevelőinek felelősségével. Én néhány gondolattal a vezetői felelősséget szeretném hangsúlyozni, és egy szerény javaslatot tenni. Kapjon az eddigieknél sokkalta nagyobb szerepet a párt káderpolitikájáért folytatott tevékenység: az állami személyzeti munka során az ifjúság nevelésének kérdése. A vezetőkkel szemben támasztott hármas követelményen belül, hangsúlyozottabban álljon ott a fiatalokkal való törődés igénye. Legyen a vezetői munka megítélésének egyik fontos értékmérője, hogy az illető vezető milyen utódokat nevel a társadalom számára, milyen utódokat a közösségen belül és a családon belül! S ha ez egyáltalán nem megfelelő, legyen figyelemfelkeltő ok, hiába szép, szeptember 23-án, csütörtökön 372 hiába jó pillanatnyilag a közösség gazdasági eredménye, hiszen a holnap gazdasági eredményességének alapvető feltételét nem biztosítót^ ta! Olvastam valahol, hogy az egyik vállalat minden nagyobb munkagépére kitett egy táblácskát, amin ez állott: „Ha ez a gép nem üzemel, óránként x forint termeléskiesést jelent vállalatunknak és a népgazdaságunknak!" A gyengéd figyelmeztetés hatása rövidesen jelentkezett az állásidők csökkenésében. De ha jól körülnézünk, még nagyon sok fiatal szakember, technikus, mérnök, közgazdász jár-kel intézményben, üzemben, termelőszövetkezetben valamilyen hasonló, de láthatatlan táblával. Ezt a láthatatlan táblát észrevenni, a fiatal szakembert felkarolni, a legmegfelelőbb sínt kiválasztva a pályán elindítani és a pálya első szakaszát féltőén figyelni — szintén vezetői kötelesség kell, hogy legyen. Ne vegyék szerénytelenségnek, hogy egy példát a saját munkaterületemről, a kőolaj- és földgáziparból említek. Az utóbbi idők energiastruktúra-változtatási igénye nehéz kérdés elé állította a szénhidrogénipar vezetését: szakemberek átképzése vagy nevelése? A szükség kényszerített mindkettőre, de nagyon sok fiatal szakember került felelősségteljes posztokra, a mély vízbe, és hogy nincs jelentős elvándorlás a fiatal szakemberek köréből, az nem az anyagiakkal, hanem a fentebb említett szükség szülte felismeréssel magyarázható. Szorosan kapcsolódik ehhez a témához a fiatalok tájékoztatása, de erről már beszéltek és a törvénytervezet végrehajtási utasításának 11. pontja is tartalmazza ezt. Itt legfeljebb anynyit szeretnék megjegyezni, hogy az egyszeri találkozás, a kétévenkénti ifjúsági fórum semmiképpen nem pótolhatja a rendszeres törődést. Tisztelt Képviselőtársak! A következő téma előtt elnézést kérek, ha a kapott szóval egy kicsit visszaélve, talán túlzottan ifjúságpárti vagyok. Igaz, hogy a törvénytervezetben megfogalmazott ifjúságkritériumnak — sajnos — már nem felelek meg, Mentségemre szolgáljon az a tudat, hogy nemcsak az a fiatal, aki közel van a bölcsőhöz, hanem az is, aki távol van a koporsótól ! (Derültség.) A témát választókerületem helye determinálja. Siófok és környéke nyáron az ország egyik központja, az ifjúság nagy találkozóhelye. Sokan érkeznek naponta: autóval, stoppal, biciklivel, egyedül vagy csoportosan, rövidebb vagy hosszú időre, SZOT-beutalóval, tanárokkal, Expressz-kártyával vagy csőlakó-igazolvánnyal, öltönyben, farmerban vagy rövidnadrágban, és hosszú hajjal vagy még hosszabbal, kevés pénzzel és még kevesebbel. Sokukkal beszéltem közülük a nyáron, titkon remélve, hogy szót kaphatok az ifjúsági törvény kapcsán, gyűjtögettem problémáikat, véleményüket. A szélsőséges álláspontokat lefaragva a vélemények lényege az alábbiakban foglalható össze: Céljuk a feltűnő, de nem perdöntő kivételtől eltekintve — kellemesen és jól eltölteni a kinek-kinek lehetősége szerint szabta időt. A probléma már az indulásnál kezdődik, a közlekedési költségeknél. Kedvezmények vannak,