Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.

Ülésnapok - 1971-5

335 Az Országgyűlés 5. ülése 1971 pótolhatja. Sajnos erről sok gyermek megfeledkezik, néha olyannyira, hogy még idejéből sem futja annyi, amennyi megilletné a szülőket. Pedig ők többnyire nem is anyagiakat várnak gyermekeiktől, hanem szeretetet, megbecsülést. S ha már az időt említettem az előbb, hadd említsem meg azt is, hogy az évek a mai fiatalok felett is eljárnak. Ezért — úgy gondolom —, hogy az ifjúság felelősségének hangsúlyozásakor szólnunk kell a fiataloknak szüleikkel, az idősebbekkel szembeni kötelességeiről is. Ezt kívánja meg humanizmusunk, szocialista erkölcsi érzékünk. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztést megszavazom, képviselőtársaimnak is elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Kovács Judit képviselőtársunknak adom meg a szót. KOVÁCS JUDIT: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Különös örömmel és meghatottsággal szólok hozzá az ifjúsági törvényjavaslat vitájához. Meg egy kis szorongással is, hiszen most beszélek először a „tisztelt ház" nyilvánossága előtt. De valamikor el kell kezdeni, és van-e erre szebb alkalom fiatal számára, mint az ifjúsági törvény? A Fejér megyei és szűkebb körben választókörzetem ifjúsága feszült figyelemmel és nagy érdeklődéssel kísérte az ifjúsági törvény előkészítését. Engedjék meg, hogy ma, amikor az Országgyűlés megszavazza a törvényt, köszönetet mondjak választóim és a magam nevében mindazoknak, akik azon fáradoztak, hogy ez a törvény megalapozottan, reálisan, a mi korunk ifjúságának és társadalmi lehetőségeinknek megfelelően kerüljön megalkotásra. Köszönetünket fejezzük ki az idősebb generációnak, akik megteremtették annak lehetőségét, létalapját, hogy ma az Országgyűlés az ifjúság törvényét tárgyalja. Mi, akik a sok illegális mozgalmat csak a történelemből ismerjük és már békében születtünk, talán nem is tudjuk a mát minden esetben reálisan értékelni. Ezért a mi feladatunk, hogy politikailag is és a különböző tudományok területén is képezzük magunkat, hogy megismerjük társadalmi fejlődésünk történelmét és jelenét, világosan lássunk és igazodjunk el szocialista társadalmunkban. Fiatalnak lenni jó. De különösen jó fiatalnak lenni egy olyan társadalmi rendszerben, mint a mi országunké. Jó azt éreznünk, hogy a társadalom felnőtt tagjai mindig mellettünk állnak és átsegítenek minket a bajokon. Jó, mert az élet nekünk, ifjaknak sem egyszerű. Mi, életet kezdők tele vagyunk tervekkel, tenniakarással. És — saját tapasztalatomból tudom —, hogy nehéz abba belenyugodni, hogy céljainkat nem tudjuk napok, hetek alatt megvalósítani, hanem ahhoz megfelelő állhatatosságra, kitartásra, hosszú évek kemény munkájára van szükség. Ügy gondolom, hogy ez a fajta türelmetlenség érthető, természetes dolog, hiszen az ifjúsággal — amely egy múló állapot — együtt járó tulajdonság, és ha ez a türelmetlenség pozitív tettekben nyilvánul meg, valamennyien hasznát látjuk. szeptember 23-án, csütörtökön 336 ,Ez a lendület — higgyék el — a mi éltető erőnk. Az ifjúság a társadalom sajátos része. Mi a társadalom jövőjének alapjai, majd formálói leszünk. Fogékonyak vagyunk minden iránt, ami új, amiben bizonyos mértékig, mint tükörben láthatjuk jövőnket. Éppen ezért érthető, hogy társadalmunk különös gonddal foglalkozik velünk. Ennek a gondoskodásnak szerves része az ifjúsági törvényjavaslat is. Minket tanítani, formálni annyi, mint a társadalmunk jövőjét alakítani, formálni. A törvényjavaslat — mely a felszabadulás óta eltelt negyedszázad alatt elért politikai és gazdasági eredményeken nyugszik — és tömören, világosan megfogalmazza jogainkat és kötelességeinket. Érthetően külön szól az ifjúságról, és külön a nálunk idősebbekről. A legfontosabb jogok és kötelezettségek tekintetében ez a megosztás azonban csak látszólagos. Felelősségünk az ifjúság nevelésében, formálásában, annak súlyát tekintve, azonos. Úgy gondolom, hogy sem nekünk, fiataloknak, sem a felnőtt korosztálynak nem közömbös, hogy mivé fejlődünk. De vannak sajátosságok is. Az enyingi tapasztalatok is igazolják például az ;,Indokolás" általános része második pontjában leírtakat. Az ifjúságot, mint sajátos korcsoportot a felnőtté válásig valóban az életviszonyok sokasága veszi körül. Igaz, hogy közülük legfontosabbak a család, az iskola, a munka, a közélet és a családalapítás. Mindegyikkel szemben más-más elvárásai vannak az ifjaknak és a felnőtteknek; mindegyikről érdemes lenne külön-külön is, részletesen beszélni. Az idő rövidsége miatt azonban csak az egyikről, a családalapításról szólok. Hogy mi kell a családalapításhoz? Mindenekelőtt egy fiú meg egy leány. (Derültség.) Akik szeretik, tisztelik, becsülik egymást. Ez a feltétel Enyingen és másutt is létrejön, különösebb szervezés nélkül is. (Derültség.) A többi az már nem ilyen egyszerű, hiszen a család feltételezi a lakást, a gyereket, a gyerekeket, a bútort, a munkaalkalmat, a létbiztonságot és az otthont. Ezekhez, illetve ezek egy részéhez több pénz kellene, mint amennyi két fiatalnak van. Azután kellene olyan felfogás, gondolkodás, életszemlélet is, amely nem a kocsit, hanem a kicsit helyezi előtérbe, s amely reálisan számol azzal, hogy egy teljesen berendezett lakás a szocializmusban sem érhető el egy-két évi munkával. Ma még nem minden fiatal gondolkodik így. Ezért is sok a rövid idő után felbomló házasság. Mi a megoldás? Egyik oldalról az, hogy helyes szemléletet, magatartást alakítsunk ki, erősítsünk a fiatalokban. A másik oldalról az, hogy mindenki, egyén és szerv, intézmény, vállalat tegyen meg mindent, amit csak tud, a családalapítás segítése érdekében. Ügy érzem, így kéli felfogni a törvényjavaslat 22. §-ának (2) bekezdését, mégha szó szerint nem is a társadalom egészéről ír, hanem csak ezt mondja : ... az állam — a szövetkezetek és társadalmi szervek segítségével elősegíti a fiatalok számára a családalapításhoz szükséges feltételek megteremtését, és konkrétan csak