Országgyűlési napló, 1971. I. kötet • 1971. május 12. - 1972. december 14.
Ülésnapok - 1971-4
295 Az Országgyűlés 4. ülése 1971. szeptember 22-én, szerdán 296 Mi tudjuk azt, hogy a szocialista demokratizmus kiterjesztése nem egy határtalan, parttalan demokrácia. A mi alkotmányunk, szocialista életfelfogásunk és erkölcsi törvényeink ennek a partjai. Tehát az ágazati törvények engedjék a tudásra és szervezettségre, a kollektívákra épülő, megfontolt kockázatvállalást, tegyék lehetővé a tisztességes, jól képzett vezetők és beosztottak számára az alkotó kezdeményezést, és ne a túlbiztosítás legyen a meghatározó, hanem a tervszerű, az egész gazdaságpolitikai koncepcióba beilleszthető és beilleszkedő vállalkozási szabadság. Akik pedig ezen írott és íratlan törvényeinkkel szembehelyezkednek, vagy azzal viszszaélnek, azokat felelősségre kell vonni. Kívánjuk, hogy a beterjesztett szövetkezeti törvény töltse be hivatását, és mi szövetkezetiek fogadjuk, hogy azokat betartjuk és meg is valósítjuk. A törvényjavaslatot elfogadom és a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: A következő felszólaló Fábián Márton képviselőtársunk. FÁBIÁN MÁRTON: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Szövetkezetpolitikánk megítélésében fontos állomást jelent a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa. A X. kongresszus egész társadalmunk előtt kinyilvánította, hogy a szövetkezetekre a szocializmusban hosszú távon, fokozódó mértékben szükség van. Ez tovább növelte a szövetkezeti tagság önbizalmát és alkotó kedvét. Ugyanakkor a közvéleményben erősen visszavonulóban vannak az eddig megtalálható maradi nézetek, amelyek a szövetkezetet valami „félszocialista képződménynek" tekintették, és attól tartottak, hogy ebben a szektorban a szociálisa állam elsődleges érdekei nem jutnak érvényre. A beterjesztett egységes szövetkezeti törvényjavaslat újabb jogi garanciát nyújt a szövetkezetek jövőjét illetően. Szolnok megyében, de különösen választókerületemben — Karcagon és Kisújszálláson — a nagy társadalmi átalakulások eredményeként a szövetkezetek helye és szerepe az ipari termelésben, a kereskedelemben és a mezőgazdaságban jelentős, illetve meghatározó. Közismert e térség szövetkezeti hagyománya és éppen ezért a szövetkezeti dolgozók nagy figyelemmel kísérték az egységes szövetkezeti törvény megalkotásának eddigi munkálatait, és várakozással tekintenek a törvény országgyűlési vitája elé. Ez a várakozás következik abból is, hogy nem volt olyan törvény alkotva, amely egységes rendszerbe foglalta volna a szövetkezetek életére, gazdálkodására vonatkozó jogokat és kötelességeket. Ennek hiánya sok ellentmondást okozott, és nemegyszer azt eredményezte, hogy a szövetkezetek, mint mozgékony, rugalmas gazdálkodási formák, nem elég hatékonyan töltötték be szerepüket szocialista társadalmunk építésében. A törvényjavaslat keret jellege — véleményem szerint — biztosítja a szövetkezeti tevékenység sajátosságainak mind teljesebb kibontakozását, és most már rajtunk, szövetkezőkön a sor, hogy ezzel a lehetőséggel az egész társadalom javára megfelelően éljünk. A termelőszövetkezeti parasztság szempontjából különösen megnyugtató, hogy a törvényjavaslat a szövetkezetek társadalmi megbecsülését kifejezésre juttatja, és a szövetkezetekben kifejtett tevékenységet a népgazdaság más ágazataiban végzett munkával egyenrangúnak ismeri el. A törvényjavaslat a szövetkezetet társadalmigazdasági rendszerünk szerves részének tekinti és deklarálja a szövetkezeti tulajdonnak a társadalmi tulajdon más formáival való egyenrangúságát is. A szövetkezetek, a szövetkezeti tulajdon és munka egyenrangúságának deklarálásából következik az is, hogy az élet- és munkakörülményekben, a szociális ellátottságban a ma még meglevő különbségek megszűnjenek. Ennek érdekében a kormány a termelőszövetkezeti parasztság vonatkozásában számos nagy jelentőségű intézkedést tett. Az elmúlt időszak ilyen irányú rendelkezései valamennyiünk előtt közismertek. A termelőszövetkezeti tagság jól tudja, hogy egyes szociális jellegű kérdésekben a különbség megszüntetése nem rendezhető egyik napról a másikra, mert ez nagvmértékben függ a népgazdaság teherbíró képességétől. A különbségek felszámolása érdekében, maguknak a termelőszövetkezeteknek is az eddigieknél többet kell tenniük. Tehát ahhoz, hogy a törvényjavaslatban deklarált szövetkezeti egyenjogúság minden vonatkozásban tartalmat nyerjen, szükség van a társadalom segítségére és a szövetkezeti összefogás további erősítésére is. A termelőszövetkezetek gazdasági életében, kapcsolataiban az egyenrangúság kérdése már az új gazdasági mechanizmus bevezetésével, illetve az 1967. évi III. törvény megalkotásával deklarálást nyert, azonban a gazdasági élet különböző területein a vállalatok, termelőszövetkezetek viszonyában nem minden esetben jutott érvényre a jogilag biztosított egyenrangúság. Ezért nagyon lényegesnek tartom, hogy a törvényjavaslat egész szelleme, de különösen a 111. §-a biztosítja, hogy a szövetkezetek a gazdálkodás területén is az állami vállalatokkal azonos jogokkal bírnak. A minisztériumoknak, felügyeleti hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy a törvény rendelkezései a gyakorlati életben megfelelően érvényesüljenek a közös cél érdekében. A mezőgazdasági termelőszövetkezetekben az utóbbi évtized leforgása alatt lényeges változások következtek be. Kialakult az egységes szövetkezeti parasztság. A földtulajdonosok és a földnélküliek közötti korábbi belső ellentétek lényegében feloldást nyertek. A mi területünkön, Karcag, Kisújszállás városokban a termelőszövetkezeti tagok munkához való viszonya, a közöshöz való ragaszkodása nagy fejlődésen — mondhatni —, minőségi változáson ment át. Ehhez nagymértékben hozzájárult a párt és a kormány kiegyensúlyozott gazdaságpolitikája, a helyes szövetkezetpolitikai elvek gyakorlati érvényesülése. A kedvező fejlődés ellenére úgy érzem, hogy tovább kell keresni azt a lehetőséget, amely a termelőszövetkezeti tagságot a jelenleginél jobban érdekeltté teszi a közös vagyon gyarapításában. Ez lényeges kérdés azért, mert a termelőszövetkeze-