Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-23

1789 Az Országgyűlés 23. ülése, az 1968. évi fajlagos nyereségnek, visszafizetésükre pedig négy éven belül sor kerül. E hitelek több mint felét államilag preferált hitelcélokra vették igénybe, vidéki ipartelepítésre, a lakossági szolgáltatások bővítésére, legnagyobb részt pedig a fizetési mérleg javítását szolgáló célokra. Figyelemre méltó, hogy az ilyen célra engedélyezett 53 hitel gyors megvalósítás, üzembehelyezés után a tőkés fizetési mérleg pozícióját már 1970-ben közel 16 millió, 1971-ben és 1972ben évenként 23—24 millió dollár devizahozammal javítja. A kitermelt devizához szükséges belföldi munka is gazdaságosan értékesül. Szembetűnő tehát a vállalati szférában a beruházási célok várható viszonylagosan magas hatékonysága, a beruházások kivitelezésének gyorsasága. A beruházások anyagi-műszaki összetételében kedvező változásokról még az 1968-as tapasztalatok alapján nem beszélhetünk, hiszen változatlanul magas — több mint 45 százalék — az építés részaránya, sőt ez az előző évhez képest némileg nőtt is. Ez arra is mutat, hogy a beruházások többségénél nem az intenzív fejlesztést, a műszaki színvonal lényeges emelését helyezik előtérbe. A beruházások megalapozásában, műszaki-gazdasági előkészítésében az előző évek gyakorlata még mindig él, s ez rontja a beruházások hatékonyságát. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek a tervezettnél 18 százalékkal több beruházást valósítottak meg. Erre az adott lehetőséget, hogy 500 millió forinttal nőttek a saját források és ezzel együtt azok támogatásvonzata is. A mezőgazdasági beruházások szerkezete eltolódott a jobban támogatott létesítmények irányába, ami egyben a népgazdaságilag kívánatos kapacitások — elsősorban szarvasmarha- és sertésférőhelyek, raktártér — bővítését szolgálta. Mindezek eredményeként a mezőgazdasági termelőszövetkezeti beruházások 1968-ban több mint 5 milliárd forintot tettek ki. öszességében tehát azt a fontos beruházáspolitikai célkitűzésünket, hogy enyhüljenek a beruházási javak piacának feszültségei, teljesítettük. Ugyanakkor a hatékonysági követelmények érvényesítésével — bár történt előrelépés — nem lehetünk elégedettek. A jövőben is arra törekszünk, hogy a beruházások üzembehelyezését minden rendelkezésre álló eszközzel meggyorsítsuk. Az 1968 végére kialakult teljesítés alapján ez évre 19 darab egyedi nagyberuházás befejezését várjuk, amire az eddigi tapasztalatok alapján biztató jelek vannak. A beruházási javaknál egy-két évig még így is bizonyos túlkereslettel kell számolnunk. 1968-ban 67 000 lakást építettünk. Ez 7 százalékkal több az előző évinél. A jelentős emelkedést a házgyári kapacitások belépése és a lakosság megélénkült építési tevékenysége tették lehetővé. Kedvezőtlen képet ad a felhalmozás másik elemének, a készleteknek a múlt évi alakulása. A népgazdaság készletállománya 1968-ban kereken 15 milliárd forinttal nőtt. Ez az utóbbi négy •év legnagyobb készletnövekménye. A készletnökedés oka sok esetben a túlzott biztonságra törekvés, a piaci igények helytelen megítélése volt. Kétségtelen persze, hogy ez részben a régebbi 1969. július 2-án, szerdán 1790 gazdasági folyamatok folytatódása és következménye az új gazdálkodási körülményekből eredő átrendeződésnek is. Ennek ellenére a készletek túlzott növekedésébe nem szabad belenyugodnunk. Különösen az iparban előállott nagyarányú készletnövekedés mutatja azt, hogy a termelés még mindig nem alkalmazkodik eléggé a szükségletekhez. A káros tendenciák folytatódásának megakadályozása végett feltétlenül indokoltak voltak ezért azok a hitelpolitikai intézkedések, amelyeket a tartós készletemelkedéssel kapcsolatban a kormány hozott, az tudniillik, hogy a tartós forgóeszközállomány-növekedést a vállalatoknak fejlesztési alapjukból kell finanszírozniuk és hogy a hitellel finanszírozott készleteket is terheli — az 1968-as szabályozással ellentétben — az eszközlekötési járulék. Ennek a két megszorító intézkedésnek a hatása már 1969 első két negyedévében megmutatkozott, s meg vagyok győződve arról, hogy a népgazdasági készletnövekedés nem kívánatos mértéke, amely 1968-ban még jelentkezett, 1969ben kedvező változást fog mutatni. A holtmunka felhasználása, a beruházások és készletek vizsgálata után nézzük meg az élőmunkával való gazdálkodás néhány kérdését. Az élőmunka hatékonyságának fontos mutatója a termelékenység alakulása. A termelékenység 1968-as alakulásának megítélése bonyolult feladat. A múlt évben a termelés növelésében még mindig nagy szerepe volt a létszámnövekedésnek. Míg 1958 és 1967 között a termelés-emelkedés kétharmada származott a termelékenység növekedéséből, 1968-ban csak egyharmada. Ott kell a hibát keresni, hogy a belső tartalékok felkutatásával, a munka- és üzemszervezés kérdéseivel komolyan még csak kevés vállalat foglalkozik, elsősorban azok, amelyek a múlt évben munkaidőcsökkentést hajtottak végre, és így a jobb, szervezettebb munkára rákényszerültek. A termelékenység múlt évi alakulását a termelés növekedési ütemének mérséklődése és a termelési szerkezet módosulása is befolyásolta. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a termelés növekedési üteme és a termelékenység növekedése között szoros kapcsolat van. A termelés ütemének 1968. évi lassulása ugyanis fékezőleg hatott a termelékenység növekedésére. Különösen kedvezőtlen ez olyan vállalatoknál, ahol nem párosult a gazdaságtalan struktúra kiküszöbölésével. Gondot jelentett számunkra a termelékenység alakulása azért is, mert a létszámnövekedés az előző évekhez hasonlóan gyors volt. Az extenzív létszám- és bérgazdálkodást a jövedelemés bérszabályozók nem tudták kellő hatékonysággal megakadályozni, így a szabályozó rendszer is közrejátszott a gazdálkodás gyengeségeiben. Itt meg kell jegyezni azt is, hogy a szabályozó rendszer kialakításánál a foglalkoztatottság biztosítását igen fontos célként tűztük ki. Az eredmények azt bizonyítják, hogy túlzottan is előtérbe kerültek a létszámstabilizáló és bővítő törekvések. A vállalatoknak a jövőben aktívabb bér- és létszámpolitikát kell folytatniuk. A teljes foglalkoztatottság biztosítása nem vállalati, hanem népgazdasági feladat. A vállalatokat gazdálkodásukban elsősorban a legnagyobb hatékonyság elve kell hogy vezérelje.