Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-41

3129 Az Országgyűlés 41. ülése, 1970. december 18-án, pénteken 3130 ben tűnhet fel, mintha jobb módba kerülve ezt a tulajdonságát elvesztette volna. Holott csak arról van szó, hogy a kis falusi, tanyasi gyerek a félig osztott vagy osztatlan általános iskolából a gimnáziumba eleve hátránnyal kerül. Nem biztos, hogy négy év alatt a jeles érettségiig tornássza fel magát és így azután az egyetem jórészt nélkülük népesedik be. Én is egyetértettem azzal, hogy az osztálykategorizálást eltöröljük az egyetemi felvételeknél. De hogy a munkás- és parasztgyerekek számaránya ne csökkenjen évről-évre, valahol nagyon alul kell kezdeni, általában már az általános iskola ötödik osztályánál a segítést. Csak úgy mellesleg jegyzem meg: az orosz nyelvszakot kivéve, számoljuk meg egyszer, hány munkás- vagy parasztgyerek van pillanatnyilag a bölcsészkar modern nyelvi szakain, az angolon, németen, olaszon, francián? Nyilván nem lükébbek, mint a többi gyerekek! Javaslom, hogy a művelődésügyi minisztérium vidéki pedagógusok bevonásával vizsgálja meg, nem lenne-e célszerű a külön támogatásra, előkészítő tanfolyamokra fordított összegeket esetleg nagyobb távon koncentrálva kollégiumok, állandó napközik építésére fordítani, s ily módon kialakítani egy nagyobb méretű kollégiumi hálózatot, s — mondjuk — egy 10 éves tervidőszakban elérni, hogy a hátrányos helyzetben levő iskolák felső osztályos tanulói, tehát az ötödiktől felfelé, fokozatosan a központi helyeken levő, jobb felkészültségű és adottságú iskolák mellett működő kollégiumokba kerüljenek. Akár társadalmi összefogással is serkentve, a hajdani népi kollégiumi rendszert — amelyet a dogmatikus elfogultság szüntetett meg —, újra, a mai szocialista igényeinknek megfelelően föléleszteni. Ez javaslat persze, de úgy érzem, nem megvalósíthatatlan. Az a bizonyos demokratizmus innenfelől is nagy lendületet kapna a fejlődéshez. Tisztában vagyok azzal is, milyen komoly nehézségeket kell leküzdeni azoknak, akik eddig is gigászi munkát végeztek, hogy oktatásügyünk évről évre fejlődjék, korszerűsödjék. E javaslatommal, illetve a probléma felvetéssel őszinte segíteni akarásomat szerettem volna kifejezni. A másik probléma már az irodalomra vonatkozik, de ez sem független az eddigi gondolatmenettől. Általános kulturális színvonalunk emelkedése jórészt attól is függ, kielégítjük-e megfelelően azt az olvasói igényt — vagy a manapság használt közkeletű szóval mondva —, elvárást, amely a társadalom egésze felől is kezd már érződni. A könyvigényre gondolok. Sokat panaszkodtunk, sőt egy mozgalom is kerekedett közben — mert sok a fehér folt, széles rétegek hárítják el maguktól az olvasási igényt, vagy nem is érzik ezt egyáltalán magukban. Most viszont ott tartunk, hogy attól kell félnünk, netán valami isteni sugallatra, mondjuk, egymillió olvasó jelentkezne, szűkös nyomdai helyzetünk lehetővé tenné-e, hogy akár egy éven belül mindenkinek könyvet adjunk a kezébe, s főleg, hogy nagy választékot. , Ügy rémlik, mintha Tacitus mondta volna, hogy az írás maradandóságának és az írói nagyságnak bizonyítéka, ha az író kilenc évig pihenteti művét a megírás után, s csak akkor adja ki, ha netán akkor még jónak találja. Nos, ha a mai lehetőségek aspektusából, illetve a megindult folyamatot nézzük, hamarosan eljut oda nálunk még a leggyatrább dilettáns is, hogy Goethe-nek. vagy Petőfinek érezheti magát, mert pillanatnyilag ugyan — szerencsés esetben — egy esztendő még egy-egy könyv nyomdai átfutási ideje, de inkább egy és egynegyed év, s ha ez így folytatódik, hamarosan kilenc esztendő is kell, amíg bármilyen könyv az íróasztaltól az olvasóig eljut. Egy példát szeretnék itt felhozni. 1955-ben egy folyóiratot szerkesztettem, s a nyomdai ideje egy hét volt. 1957-ben egy másikhoz kerültem, s itt már két hét lett. 1963-ban ugyanennél a folyóiratnál három hétre növekedett, 1966-ban négy hétre. Pillanatnyilag például a Kortársat több mint hat hét alatt szedik, tördelik és nyomják ki. Tehát már egy havi folyóiratot sem lehet másfél hónapnál rövidebb idő alatt kinyomtatni. S ebben a helyzetben kellene frissen reagálni rohanó korunk fontos jelenségeire és égető problémáira. Tehát a könnyűipari miniszter elvtársnő — aki, úgy látom, jelenleg nincs itt — figyelmébe szeretném ajánlani irodalmáraink — s egyben olvasóink — fura helyzetét. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném mégegyszer hangsúlyozni: nem a költségvetést, vagy akár annak valamelyik részletét kérdőjeleztem meg a bennem felvetődött gondolatok elmondásával. Ellenkezőleg, ahogy felszólalásom elején mondottam, a költségvetésnek eddig minden évben számomra is konkrétan megfogható eredményei bátorítottak föl, hogy a jövő évi terv tárgyalása kapcsán bizalommmal vessem fel e néhány kérdést, mert a költségvetés — úgy érzem — reális, és keretei még biztosítanak talán lehetőséget az általam említett problémák megoldására is. Mégegyszer szeretném elmondani, hogy az 1971. évi álami költségvetést jónak tartom, elfogadom és elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK : Böhm József képviselőtársunkat il,gf|eti a szó. BÖHM JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Az éves és középtávú tervek, valamint a költségvetés vitája alkalmas arra is, hogy korábbi javaslataink sorsáról is szólhassunk. Örülök annak, hogy a kormány — a képviselők korábbi javaslatainak megfelelően — a terv és a költségvetés anyagait ma már időben rendelkezésünkre bocsátja és azokban szerepelnek ez egyes területek közötti kiegyenlítődésre adott anyagi eszközök is. Ezek is bizonyítják, hogy van foganatja a megalapozott, és a népgazdaság érdekeivel is megegyező képviselői észrevételeknek és javaslatoknak. A harmadik ötéves terv ideje alatt elkezdődött az egyes területek közötti kiegyenlítődési folyamat. A létrehozott területfejlesztési alap az egyik legfőbb biztosítéka annak, hogy jelentős fejlődésnek indultak az elmaradottabb területek, így a mi megyénk, Somogy megye is. Csökkent az elvándorlás, magasabb a születési arányszám, nagyobb az életkedv a megye településein, megváltozik a falvak képe, és növekszik az emberek jövőbe vetett bizalma.