Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-41

3123 Az Országgyűlés 41. ülése, 1970. december 18-án, pénteken 3124 A helyzet javítása érdekében a kormány az elmúlt évben határozatot hozott a szolgáltatások fejlesztésére. E határozat nyomán már több in­tézkedés történt. Módosításra került az ösztönző rendszer, a kormány a fejlesztésre póthitelt biz­tosított. Ezek eredményeképpen a szolgáltatások mennyisége ez évben körülbelül 10 százalékkal haladja meg az előző évi szintet. 1971-től jelen­tősen növeljük a szolgáltatások központi támo­gatását. Erre a célra a negyedik ötéves terv idő­szakában másfél milliárd forint áll rendelke­zésre. A lakosság vásárlásának bővítését szolgál­ják az Országos Takarékpénztár és a hitelszö­vetkezetek hitelnyújtásai is: Az 1971. évre vo­natkozó számítások szerint a különböző fogyasz­tási célú közép- és rövidlejáratú hitelek összege együttesen megközelíti az ötmilliárd forintot. Ez a szám is mutatja, hogy milyen jelentős szerepet játszik ma már a lakosság életében a tartós fo­gyasztási cikkek beszerzése. Gyakori jelenség, hogy a lakosság az élet­színvonal és az áruellátás alakulását is kritiká­val illeti. Tény, hogy elsősorban az alacsony jö­vedelmű rétegeknél e bírálat jó része jogos és a lehetőséghez képest mindent el kell követnünk az orvoslásra. A közvélemény megnyilvánulásai kapcsán azonban nem szabad megfeledkezni ar­ról sem, hogy az igények gyorsabban nőnek, mint a szükségletek kielégítésének reális lehető­sége. Az egyre szélesebb külföldi utazások, az üzletek bővülő választéka, a háztartások gépesí­tése, az autók, és sok más tényező, mind szere­pet játszik az igények növekedésében. A közvé­lemény számos tényezőből, anyagi, lélektani, ob­^f&ktív és szubjektív elemekből tevődik össze. A jelenségeket azonban reálisan kell szemlélni, nem összefüggéseiből kiragadva, tértől, időtől és történelmi adottságoktól függetlenül. Termé­szetesen gyorsabban fejlődni, gyorsabban gya­rapodni lehet és kell is. Ehhez azonban az szük­séges — és ennek minden emberben tudatossá kell válnia —, hogy az egyéni és a közös munka jobb, szervezettebb, céltudatosabb legyen. Intéz­kedéseinkben nem lehet csak az igényekből kiin­dulnunk. Nézni kell a mérleg mindkét oldalát. Ha ezt nem tennők, bizonyos idő múlva saját ma­gunk vallanánk kárát. Tisztelt Országgyűlés! Gazdaságunk szoros kapcsolatban van az európai és a világgazda­sággal. Legjelentősebb partnereink a tervgazdál­kodást folytató szocialista országok. Velük bo­nyolítjuk külkereskedelmünk kétharmadát. Ez a magyar gazdaság stabilitásában jelentős tényező. Elősegíti, hogy hosszú távra tervszerűen gazdál­kodhatunk. Ugyanakkor jelentős a forgalmunk a tőkés és a fejlődő országokkal is. A világpiaci hatások közvetlenebből és erőteljesebben érnek bennünket, mint azelőtt. Ezt mi egészséges fo­lyamatnak tartjuk, olyannak, ami rugalmasabbá, versenyképesebbé teszi a magyar gazdaságot. A tőkés világpiac kedvezőtlen hatásait azonban nem engedjük spontán érvényesülni. Tudatosan szabályozzuk azokat a módokat, ahogy ezek gaz­daságunkat érinthetik, még ha ez időnkint bizo­nyos áldozatokkal is jár. Előnye viszont a világ­piaci hatások e szabályozott érvényesülésének az árak, a külkereskedelmi mérleg stabilitása, a foglalkoztatás biztonsága. Ugyanakkor az in­tenzívebb behatás előmozdítja a világpiac alaku­lására való gyorsabb reagálást, a termelés és az áruforgalom szerkezetének gyorsabb változását. Tisztelt Országgyűlés! Az 1971-es év negye­dik ötéves tervének induló éve. Indulási pozíciónk jónak mondható. Ezt summázta a X. pártkong­resszus nemrég lezajlott tanácskozása is. Problé­mánk, gondunk, tartalékunk, lehetőségünk van bőven. Rajtunk áll, hogy ezekből mit és milyen gyorsan oldunk meg, hogy milyen ütemben tud­juk fejleszteni gazdaságunkat, népünk életszín­vonalát. Javaslom a tisztelt Országgyűlésnek, hogy az 1971. évi költségvetést, amely új ötéves ter­vünk alapján készült, az abban foglalt feladatok­nak megfelelően emelje törvényerőre. (Taps.) ELNÖK : A következő felszólaló Tűz -Ferenc képviselőtársunk. TŰZ FERENC: Tisztelt Országgyűlés! Már csak rövid két hét választ el bennünket az újév küszöbétől és mögöttünk hagyjuk az 1970. évet, ami — sajnos — természeti csapásokkal, nehéz­ségekkel és problémákkal bővelkedett. E jelen­ségek tükrében kell most az állami költségvetést és a népgazdasági tervet tárgyalnunk. Ennek fi­gyelembevételével igyekeztem mindkét anyagot tanulmányozni. Legyen szabad néhány kérdés­sel és javaslattal élnem, ami munkaterületem­mel összefügg és választópolgáraim érdekeit szol­gálja. A törvényjavaslat indokolásában kitér arra, hogy bizonyos átcsoportosítás indokolt a mező­gazdasági termelőszövetkezetek beruházási tevé­kenységében. Konkrétan megemlíti, hogy az üze­mek gépállománya az elmúlt években erősen el­használódott. Ez valóban így van. A közelmúlt­ban megyénkben megvizsgáltuk az erőgép-állo­mány helyzetét és kiderült, hogy a traktorok 41 százaléka 6 éven felüli és több mint 20 százalé­ka már 8 évnél régebben vesz részt a termelés­ben. A javítási költségek, a nagyfokú elhaszná­lódás következtében évről évre fokozódnak. Megyei szinten a javítás és alkatrész-költsé­gek 1968-hoz képest 1969-ben 60 százalékkal nö­vekedtek, ami tovább fokozódott az idei évben. Nem javult az alkatrész-ellátás sem. Példaként említem meg, hogy termelőszövetkezeteinket ki­szolgáló — egyébként jól és hasznosan működő — tatai AGROKER csapágy- és alkatrész-kész­letének értéke 14 millió forint körül van a ko­rábbi 40—45 millió forinttal szemben. Mivel az elhasználódott géppark a termelési céloknak sem tud maradéktalanul eleget tenni, várható, hogy fokozódik a vállalatok gépvásárlási igénye a kö­vetkező években. Az információ szerint viszont az árukínálat nem tudja fedezni a megnöveke­dett igényeket. A hazai gépgyártás nem biztosítja a szük­ségletet; gondoskodni kell az illetékes szervek­nek megfelelő erő- és munkagép behozatalról, feltétlenül a szükséges pótalkatrészekkel együtt. Javaslatként szabadjon elmondani, hogy amint a termelőüzemeknek előnyös a géppark tipizálása, úgy helyes volna az egész ország erő­gépállományát is kevesebb típusú géppel felsze-

Next

/
Thumbnails
Contents