Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-39

3035 Az Országgyűlés 39. ülése, 1970. október 2-án, pénteken 3036 hiány, amit mi sem bizonyít jobban, mint a nyári időszakban az aratási munkák közben jelentkező problémák és gondok. Felvetném, nem volna-e szükséges megfon­tolni jelenleg a kenyérgabona után járó adóked­vezmény további megadását, mert néhány terü­leten sajnos, ésszerűtlenül, olyan gondolatokkal foglalkoznak, hogy csökkentik a műtrágya-fel­használást és a vetésterületet, ami az ország ke­nyérellátása szempontjából az elkövetkező idő­ben kedvezőtlenül hathat. Javasolnám megfontolni ennek az intézke­désnek a felülvizsgálatát, hiszen tudom, hogy amikor még ez az intézkedés megszületett, egé­szen más kilátások voltak, mint ami a gyakor­latban realizálódott. A mezőgazdasághoz tartozó másik gondról, a gépellátási problémákról több képviselőtársam beszélt. Én ehhez nem kívánok újra csatlakozni, csak megerősíteni szeretném az általuk elmon­dottakat és kérni, hogy hatékonyabb intézkedés­re kerüljön sor legalább a hazai gyártásban elő­állított alkatrészhelyzet megjavítására. Hadd mondjak el egy-két példát, amit na­gyon furcsának tartunk az ipar részéről. Egyik budapesti utazásom alkalmával egy nagy gazda­ság főmérnökével mentem haza. Ékszíjbeszerzési körúton voltam. Ezt a Magyar Gumiipari Válla­lat gyártja. A végén eljutottak odáig, hogy ék­szíjat találtak a vállalatnál, de a kiadásnak egyetlen akadálya volt, hogy nem volt meózva. A végén elvitték, gondolva meózás nélkül is any­nyi ideig tart, mint meózva. A másik ilyen probléma a vetőgépellátás te­kintetében jelentkezett. Az ősz folyamán erről is többen szólottak. A vetőgép a gyárakban el van készítve, nincs lefestve. Vállalták volna azt is, hogy festés nélkül elviszik, de akkor nem kap­nak rá garanciát, ezért meghiúsult az ügylet, de nagyon hosszan lehetne sorolni azokat a visszás­ságokat, amik ezen a területen vannak, és a sa­ját portákon ezt úgy gondolom egyszerűbb lenne lerendezni, mint esetleg külkereskedelem közbe­jöttével. Megyénk, és ezen belül választókerületem­ben jelentkező és itt csak néhány gondot emlí­tettem. Várom és bízom abban, hogy a negyedik ötéves tervben megoldásokat találunk ezekre. Azt is tudom, hogy ehhez mindannyiunk mun­kája és aktív közreműködése szükséges, de ha­tékony munkára lesz szükség a gazdasági és ter­melőegységek részéről is. Nagy szerepe lesz a tu­datosításnak és a végrehajtásra való mozgósítás­nak. Biztos vagyok benne, hogy a törvény nyil­vánosságra kerülése után dolgozóink olyan nagy érdeklődéssel fogják tanulmányozni, mint annak idején a Központi Bizottság irányelveit és meg­találja belőle ki-ki a maga területére vonatkozó tennivalókat. A terv célkitűzései olyanok, hogy érdemes értük dolgozni, megvalósításukkal közelebb ke­rülünk szocialista céljaink eléréséhez. Ismételten kérem az általam felvetett prob­lémák megoldásának támogatását. A törvényja­vaslatot elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK : Tóth Géza képviselőtársunk felszó­lalása következik. TÓTH GÉZA: Tisztelt Országgyűlés! Ked­ves Elvtársak! Gyakorlatilag szeretnék azokhoz csatlakozni, akik úgy érzik három nap után, hogy lehet a hozzászólásokon rövidíteni, mivel elég széles körűen lett megvitatva e törvényja­vaslat, így egyetlen egy kérdéssel szeretnék fog­lalkozni. A törvényjavaslat indoklásánál a szállítást illetően található, hogy a vasúti szállítás az igé­nyeknek megfelelően a jelenlegi szinten marad. Nem így érvényes ez a záhonyi átrakókörzetre. Már ismeretes, hogy a következő öt évben az 1970. évi áruszállítás volumenéhez viszonyítva 33—34 százalékkal lesz több a Szovjetunióból ha­zánkba érkező áruk mennyisége. Meg kell mon­dani, hogy már az elmúlt évben is csak kisebb­nagyobb zökkenőkkel tudtunk megfelelni a kö­vetelményeknek. A népgazdaság igénye sürgeti, hogy a zavartalan ellátás érdekében a térségben folyó átrakási kapacitást lényegesen bővítsük. Ipari üzemek, de a mezőgazdaság is súlyosan van érintve, ha a Szovjetunióból érkező árut nem tudjuk időben átrakni és a rendeltetési helyére továbbítani. Naponta kapjuk a telefonokat, táv­iratokat, melyben az ország különböző részéből sürgetik a nyersanyagokat, félkész árukat és ezek szállítását. A Záhony körzet fejlesztésére előirányzott összeg a negyedik ötéves terv idő­szakára elegendőnek látszik. Azonban a korábbi évek gyakorlatát figyelembe véve ez még nem látszik elegendőnek. A tervező intézetek későn szállítják a tervet, nagyon sokszor nincs elég épí­tőanyag és korlátozottak a kivitelezési kapacitá­saink. Tudom, hogy a Gazdasági Bizottság ko­molyan foglalkozik e kérdés megoldásával, de hogy ez időben és maradéktalanul ' végre is le­gyen hajtva, szükségesnek tartom a térség épít­kezését népgazdasági nagy egyedi beruházásként kezelni. Egyetlen tárca számára sem lehet közömbös, hogy a kereskedelmi szerződésben lekötött áru­féleség áruforgalmi korlátozás nélkül legyen el­fogadva a Szovjetunióból és kerüljön átrakásra, majd továbbításra. Látni kell ugyanis, hogy ha ennek az igénynek nem tudunk eleget tenni, ak­kor nagyobb mennyiségben leszünk kénytelenek dolláros árut behozni, éppen Záhony szűk kapa­citása miatt. Sürgeti az átrakási kapacitás bőví­tését az egyre nagyobb mértékben jelentkező tranzitszállítási igény is. A KGST-országok egymásközti kereskedel­mi kapcsolatainak bővülése, a tőkésországokkal növekvő kereskedelmi kötések szintén megköve­telik a.gyors átrakást és áruszállítást. Ezt hazánk területi fekvésénél fogva sem hanyagolhatjuk el, mert a jelentkező szállítási igény komoly deviza­szerzési lehetőséget biztosít népgazdaságunk számára. Végül engedjék meg, hogy vasutas dolgozó­társaim kérésének is eleget téve szóljak a 2031-es kormányrendelet végrehajtásáról, annak is főleg az első pontjáról, ami a szociális létesítmények üzemeltetésével, a fennálló hiányosságok meg­szüntetésével foglalkozik. Történt ebben a dolog­ban is némi intézkedés, de megközelítőleg sem elégíti ki a minimális igényeket. Ez év októberé­re kellett volna itt előrelépni, azonban kis része sem került felszámolásra a hiányosságoknak. Is-

Next

/
Thumbnails
Contents