Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-38

2917 Az Országgyűlés 38. ülése, 1970. október 1-én, csütörtökön 2918 hogy a témához a tegnapi nap során hozzászólt Gergely Lajos képviselőtársam, ma pedig részletesen foglalkozott vele Kéri Vencel képviselőtársam is — akivel a legmesszebbmenőkig egyetértek és javaslatát támogatom —, ezért mondanivalómat rövidre fogom és nagy részétől eltekintek. Képviselő Elvtársak! Egyikünk előtt sem kétséges, hogy továbbhaladásunk rendkívül fontos mérvadója, hogy az energiafelhasználás szerkezetében a szénhidrogénekre való áttérést következetesen tovább kell folytatni. Nagyon fontos, hogy az egy forint nemzeti jövedelem előállításához felhasznált energiahordozók mennyisége évről évre csökkenjen. Ez fontos célja negyedik ötéves tervünknek is. Az előttünk fekvő terv szerint 1975-re az energiahordozó forrásokban a szén részaránya 36—38 százalékra csökken. Ez volumenben azonban azt jelenti, hogy évi mintegy 25—27 millió tonna szenet kell termelni. Ma is körülbelül enynyit termelünk — valamivel többet. Hadd tegyem hozzá, hogy a magyar szénbányászkodás történetében az 1950-es évek végén, amikor a szén részaránya mintegy 72—75 százalék volt, és az évi 31 millió tonna szenet jelentett — tehát a felhasználási szerkezet lényeges korszerűsítése mellett is jelentős szerep van még szánva a szénnek negyedik ötéves tervünkben is, az ország tüzelőanyag-ellátásában. Sőt, ismereteim szerint 1980-ig, amikor a szén-részarányok még tovább csökkennek, de az igények fejlődésével együtt, tovább is maradni fog a körülbelül 25 millió tonna szénszükséglet, és meggyőződésem, hogy ez a mennyiség az ezredfordulóig is maradni fog. Tehát ellentétben nagyon sokakkal, a szénbányászkodásnak van jövője. Éppen ezért hadd fejtsem ki aggodalmamat. Az energiahordozókban bekövetkezett struktúraváltozással egyidejűleg, a rohamos létszámcsökkentést is beleértve, a magyar iparon belül a termelékenység emelkedése az elmúlt egy-két esztendő alatt legmagasabb a szénbányászatban, legmagasabb fokot itt ért el, aminek javaslom utána nézni, mert ez nagyon jó dolog, és ez így is van. De ezzel a jó jelenséggel együtt rossz értelmezés és intézkedések hatására a stabil bányászgárda megbomlott. Elsősorban a fiatalok hagyták el a bányákat, a fiatalok körében a bányászat elvesztette vonzó hatását. A vájártanuló iskolákba ma már csak elvétve jelentkeznek tanulónak, mert nem látnak perspektívát a szakmában. Éppen készülve az Országgyűlésre, a napokban néztem utána választókörzetemben e szomorú ténynek a móri MÜM-iskolában. Ez a szakmunkástanuló iskola — a móri iskola — még pár évvel ezelőtt kimondottan vájárképző iskola volt, és az idén a 350 szakmunkástanuló létszámból mindössze nyolc fő az első éves vájártanuló. De vájárutánpótlásra nemcsak a szénbányászatban van szükség, hiszen a negyedik ötéves tervünk azt tűzte ki célul, hogy hárommillió tonnára emeljük a bauxittermelésünket is, és a bauxitbányákban is vájárokra van szükség, az ásvány- és egyéb ércbányászatban is. A mi agitációnk most.már vajmi kevés e bomló folyamat megállításához. A kormányhatározat sajtóban és egyéb más módon történő ismertetése szintén zavarta a végrehajtást, mivel olyan szénbányáknál is, ahol létszámcsökkentés nem volt tervezve, a dolgozók saját elhatározásukból kiléptek. Hadd mondjam el, hogy az elmúlt 20. bányásznapon, szeptember első vasárnapján ünnepi szónok voltam választókörzetem egyik aknájánál, úgy gondolom, hogy az ország egyik legnagyobb aknája ez, a balinkai szénbányáknál, ahol mintegy háromezer ember volt együtt, ünnepelt együtt. Nagyon elszorult a szívem, amikor magamkorabeli és nálam idősebb bányász elvtársakhoz kellett szólnom, és hiányoztak* a fiatalok. Ezért kérem, hogy sürgős kormányszintű intézkedéseket tegyenek, az egyre öregedő bányászlétszám fiatalítására, és itt aláhúzom, hogy megfelelő bér- és jövedelempolitika kialakítása révén is. Tisztelt Elvtársak! Másik aggodalmam: a harmadik ötéves terv időszakában a működő szénbányáknak mintegy felét adminisztratív úton megszüntették. A negyedik ötéves tervünk idején a jelenleg még üzemelő bányák nagy része — és itt nemcsak a tervünkben szereplő gazdaságtalan bányákról szólok — ki fog merülni, be fog zárni. Ezért időben meg kell teremteni elsősorban az eocén medencékben a szénvagy on pótlását, különös tekintettel ötéves tervünk feladataira való felkészülésre. A termelés már az elmúlt időszakban is áttolódott a jó minőségű szenet termelő bányákra — ahogy Kéri elvtárs említette, az eocén területekre, ami miatt ez a szénvagy on az átlagosnál jobban igénybe van véve, és rohamosan csökken. A többtermelési feladatok azt jelzik, hogy a pár évvel ezelőtti elképzeléseket felül kell vizsgálni, és lényegesen korábban kell új bányákat megépíteni, mert a mezőkapcsolások nem elégségesek. Ezek az intézkedések a távlati termelési feladatokat érintik ugyan elsősorban, de szükséges döntések meghozatala,-valamint az ezzel kapcsolatos beruházások indítása, erre már most a napirenden levő negyedik ötéves tervünk elején gondolni kell, ez akkor célszerű. Tudomásom szerint jelenleg az északdunántúli térségből három bánya megnyitási tanulmánya van beterjesztve a nehézipari kormányzat elé. Ezekben sürgősen javasolom állást foglalni. Véleményem szerint mindhárom bánya megnyitására feltétlenül szükség van. Ahogy ismerem az Aknamélyítő Vállalat technikai felszereltségét — megjegyzem, hogy ismertem a HFK idejéből is —, nem sokat változott, az aknamélyítő technika és technológia elmaradt a bányászat technikai fejlődése mögött. Ilyen felszereltséggel egy-egy ilyen bánya megépítése, annak termelési szintre történő előkészítése a jelenlegi körülményeink között hat-nyolc esztendő. Ha tehát az ötödik ötéves terv végén meg akarjuk termelni saját bányáinkból hazánk szénszükségletét — amit úgy gondolom, meg kell termelni, akkor a negyedik ötéves tervünkben, annak első éveiben meg kell kezdeni az említett beruházásokat. Tudom azt is, hogy a szénbányászat jelenleg tőkeszegény. Éppen ezért az e célt szolgáló pénzösszegeket a negyedik ötéves tervben is, és ezt követően az évenként az Országgyűlés elé kerülő