Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-22

1759 Az Országgyűlés 22. ülése, igénylő életviszonyokat, és a jogszabálynak ezeket kell rendezőén átfognia. Erre sem hézagos jogszabály, sem túl részletes szabályozás nem alkalmas. A két véglet között kell a jogalkotásban megtalálnunk a helyes arányt. Országgyűlésünk az elmúlt évek során mind több és több irányban jelezte a szabályozást igénylő életviszonyokat és sok irányban hozott átfogó, megalapozott, sokoldalúan, egyes esetekben társadalmi szélességben elemzett és megvitatott törvényeket. Ezek a törvények természetszerűen kerettörvények, hosszú távon rendezik a szabályozandó életviszonyokat. Ebből adódik, hogy a végrehajtásnak a társadalmi valósághoz való igazítása inkább végrehajtási rendeletekkel történik, és az őket kiadó szakminiszterek, esetleg a kormány kezében van, mint az Országgyűlésében. Az érvénybe lépő magas szintű jogszabály életbelépésekor esetleg még akadályozza a társadalmi valóság, a törvényben kitűzött végső cél teljes megvalósítását. Ezért a végrehajtási rendeletnek kell kiszűrnie, hogy a törvényadta felhatalmazás alapján mit lehet azonnal megvalósítani és mit később, esetleg csak egy-két évtized múlva. Elfogadom azt az alapelvet, hogy a törvények ne legyenek túl részletesek. Éppen ezért jogalkotásunk mechanizmusából eredően kell a végrehajtási rendeleteknek részletezően az élethez igazodniuk. Az Országgyűlés mezőgazdasági állandó bizottsága már 1961-ben az erdőkről és a vadgazdálkodásról szóló 1961. évi VI. törvény megalkotásakor érezte ezt a szükségességet. A törvénytervezet elfogadásakor annak a kívánságának adott kifejezést, hogy a végrehajtási rendeletet a miniszter a kiadás előtt mutassa be. Ez meg is történt, azonban akkor derült ki, hogy ennek a kívánságnak csak elméleti jelentősége van. A végrehajtással a törvény az akkori földművelésügyi minisztert bízta meg. E megbízás alapján a végrehajtási utasítás módosítására az Országgyűlésnek már nem volt módja. Az 1967. évi III., a termelőszövetkezeti és az 1967. évi IV., az úgynevezett földtörvény több ízbeni bizottsági tárgyalásakor az előterjesztő szakminiszter a módosítási javaslatokat már aszerint osztályozta, hogy melyiket lehet a törvényjavaslatba, melyiket a végrehajtási utasításba és melyiket a kiadandó miniszteri rendeletbe beilleszteni. Itt a jogalkotás módszereiben bizonyos fejlődés mutatkozott, mert lehetőség nyílt arra, hogy az Országgyűlés a törvénytervezettel egyidőben benyújtott végrehajtási rendelethez is módosító javaslatokat tegyen. Mindez azonban csak egyszer, az első lépcsőben volt lehetséges, a későbbiek során a végrehajtás módosításában nincs szerepe az Országgyűlésnek, és nem áll rendelkezésre olyan szerv, amely a végrehajtási rendeletek módosításai és a társadalmi valóság közötti összhangot a tárcán kívül vizsgálat tárgyává tehetné. Ilyen megfontolásokból táplálkozik az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi állandó bizottságának április 11-én a kulturális bizottsággal együtt tartott ülésén kialakult vita, amelyben Ortutay Gyula dr., országgyűlési képviselőtársunk nem tartotta teljesen megnyugtatónak a végrehajtási utasításra való hagyatkozást az Országgyűlés napirendjén szereplő és ez idő szerint 2969. április 18-án, pénteken 1760 már megszavazott, a szerzői jogról szóló törvényjavaslat zárórendelkezéseit illetően. A kulturális és a jogi bizottság olyan határozatot hozott, hogy a törvényjavaslat törvénybe iktatása nyomán tárgyalják meg a törvény végrehajtási utasítását is, hogy a végrehajtás ne kerüljön ki a parlament látóköréből. A kérdés azonban ezzel sincs megnyugtatóan rendezve, mert a végrehajtást a felhatalmazás alapján később is lehet módosítani, ahogyan azt egy következő példából azt hi'szem, jól érzékelni lehet. Az 1967. évi IV. törvény, a földtörvény 7. §-a kimondja, hogy a termelőszövetkezet a használatában levő állami földek és erdők tulajdonjogát megszerezheti. Az Országgyűlés a törvényben tehát ilyen jogot biztosított a termelőszövetkezeteknek, azoknak a céloknak az érdekében, amelyekért ezt az életviszonyokat szabályozó jogszabályt törvénybe iktatta. Az e tárgyban kiadott 36/1967. (X. 11) Korm. számú rendelet 10. § (1) bekezdése szerint a termelőszövetkezet a használatában levő állami föld tulajdonába való engedését a járási tanács végrehajtó bizottságától kérheti. A kormányrendelet tehát a járási tanács végrehajtó bizottságának mérlegelési jogot biztosított. A törvény és a kormányrendelet végrehajtása tárgyában a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter által kiadott 7/1967. (IX. 24.) MÉM számú rendelet 15. §-ának (1) bekezdése szerint a termelőszövetkezet a használatában levő állami föld és erdő tulajdonába való átengedését bármikor kérheti. A kérelmet- a járási földhivatalhoz kell benyújtani és a járási földhivatal terjeszti javaslattal, határozathozatal végett a járási tanács végrehajtó bizottságához. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter 1968. szeptember 6-án kelt 69.020/1968. számú rendeletében, amelyet közvetlenül a megyei tanácsok vb-elnökeihez intézett, a második oldalon 1. pont alatt úgy rendelkezik, hogy a gazdaságilag és szervezetileg szilárd termelőszövetkezetek részére a használatukban levő külterületi, állami földek tulajdonjogát át kell engedni. A járási tanács mérlegelési joga tehát a 2. pontban meghatározott esetekre korlátozódik. Az Országgyűlés állandó bizottságai elnökeinek és a képviselőcsoportok vezetőinek március 28-án tartott értekezletén dr. Szokola Károlyné Somogy megyei képviselő kifejtette, hogy a mérlegelési jogkör ilyen beszűkítése az elkövetkezendő években súlyos milliókkal terhelheti, a kisajátítások során, a tanácsok, tehát az állam költségvetését és ezen nem változtat az idézett rendelet harmadik pontjának azon kitétele sem, hogy a kisajátításból befolyó összegeket a termelőszövetkezet fejlesztési alapjába kell helyezni, azzal a kiosztható jövedelem nem növekedhet. A költségvetés megszavazásakor törjük a fejünket azon, hogyan lehet bizonyos felhasználható milliókat megtakarítani. A törvény által adott lehetőségnek a jogszabályozás során kellé való változása lényegében az állami költségvetésre ró egyébként nem levő terheket. A közelmúltban fogadta el és iktatta törvénybe az Országgyűlés a közlekedés fejlesztésének koncepcióját. A koncepció vitájában olyan módosí-