Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-22

1755 Az Országgyűlés 22. ülése, 1969. április 18-án, pénteken 1756 lami szervek tevékenysége korántsem fejeződik be azzal, hogy a jogszabály a Magyar Közlönyben megjelenik. Igen fontos feladat azoknak az intézkedéseknek a megtétele, amelyek lehetővé teszik a megfelelő jogalkalmazást. A beszámolóban említett jogalkotási feladatok közül az alkotmány kérdésével szeretnék foglalkozni. Mint ismeretes, az alkotmány megszületése óta eltelt húsz esztendő nagy változásokat hozott politikai, társadalmi és gazdasági életünkben egyaránt. Azóta leraktuk a szocializmus alapjait, befejeztük a mezőgazdaság szocialista átszervezését, jelentős népgazdasági eredményeket értünk el, s döntő változás következett be osztályszerkezetünkben is. Mindez azt jelenti, hogy az alkotmány már nem azokat a politikai és gazdasági viszonyokat fejezi ki, amelyek fejlődésünk mai fokán fennállnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az alkotmány módosítása, illetve az új alkotmány kidolgozása halaszthatatlanul sürgős feladat, mivel még nem gátja a társadalmi fejlődésnek. Ezzel kapcsolatban azonban feltétlenül meg kell említenem néhány aktuális problémát. Lehet, hogy nyitott kaput döngetek, mégis szeretném megemlíteni a következőket. Az alkotmány előírja, hogy bíróinkat választani kell. E rendelkezést még nem hajtottuk végre. Űgy vélem, helyes lenne e kérdésben is előrelépni. Megoldásként javasolnám, hogy bíróinkat az igazságügyminiszter kinevezési jogának megszüntetésével az Elnöki Tanács válassza. Véleményem szerint megértek a politikai feltételek az ügyészségről szóló törvény ésszerű módosításának átvezetésére is. Továbbá elérkezettnek látom az időt arra, hogy a jelenlegi tanácstörvényt új, a tanácsok számára nagyobb önállóságot és jogkört biztosító törvénnyel váltsuk fel. Tisztelt Országgyűlés! Nem kívánom tovább igénybe venni a tisztelt Országgyűlés idejét: a jogalkotás és jogalkalmazás aktuális kérdéseiről szóló miniszteri beszámolóval egyetértek és kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy azt fogadja el. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik: Katona Sándor képviselőtársunk. KATONA SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! Kedves képviselőtársaim! Nagy figyelemmel és érdeklődéssel hallgattam az igazságügyminiszter elvtárs beszámolóját a jogalkotás és jogalkalmazás időszerű kérdéseiről. Húsz éve vagyok országgyűlési képviselő, ilyen jellegű beszámoló a magyar törvényhozás színe előtt még nem hangzott el. Meggyőződésem, hogy a beszámoló tovább erősíti a jogalkotást, az Országgyűlés politikai, államhatalmi tekintélyét, a jogalkalmazás fölött végzett ellenőrző tevékenységét. A Magyar Szocialista Munkáspárt szilárd elvi politikája megteremtette a jogalkotás, jogalkalmazás feltételeit hazánkban. A jogalkotás területén az igazságügyminiszter elvtárs elmondotta, hogy az Országgyűlés milyen nagy jelentőségű törvényeket alkotott, ezek felsorolását mellőzöm. Nem vagyok jogász, sem jogalkalmazó, s inkább a jogalkalmazás területén tapasztalt társadalompolitikai kérdésekkel kívánok néhány gondolatban foglalkozni. A jogalkotás egyértelműen következetes, eredményes volt hazánkban, azonban a jogalkalmazás már nem mondható ennyire pozitívnak. Az 1957-es IV. törvény kötelezően előírja minden szerv számára a jogalkalmazás egyértelműségét. Még ma is előfordul, ebben a ciklusban, hogy az országgyűlési képviselő közérdekű levelére a főhatóság, állami erdőgazdaság igazgatója, tanácsi szerv vezetője nem is válaszol. 1967 júniusában választókerületünk egyik községe közérdekű kéréssel fordult a Csongrád megyei Állami Erdőgazdaság igazgatójához, Boda Józsefhez. Két hónapi várakozás után megkértek arra, hogy járjak el a közérdekű kérdés megoldása érdekében. Felkerestem az igazgató elvtársat. Igaz, nem ígért semmit, azt ígérte, hogy megnézi. Megnézte-e, nem tudom, de ígérete értesítéséről megfeledkezett. Három hónap múlva írtam a főhatóságának a minisztériumba, Földes László miniszterhelyettes elvtársnak, aki ugyan igazoló jelentést kért levelem vétele után az igazgatótól, azonban ő is elfelejtett válaszolni. Az Országgyűlés egy évvel ezelőtti ülésszakán megkérdeztem dr. Dimény Imre miniszter elvtársat, hogy a minisztériumában a helyettesei nem szoktak a képviselők közérdekű levelére válaszolni? A miniszter elvtárs azt mondta, hogy konkrétan mondjam, hogy hol történt az eset. Elmondtam. Öt nap múlva megkaptam a választ, amelyben a miniszterhelyettes elvtárs megmagyarázta a bizonyítványát. (Derültség.) De a kérdés nem intéződött el, illetve elintéződött a községi tanács végrehajtó bizottságának saját hatáskörében. (Derültség.) Elég gyakori az is, hogy állampolgárok jogos személyi problémájuk orvoslása érdekében — miután helyi és területi vonatkozásban nem találnak megértésre — a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsához, annak elnökéhez fordulnak jogorvoslás végett. Koncz Péterné szegedi ápolónő 1967 februárjában Dobi elvtársnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének írt egy levelet jogos lakásügyi problémája orvoslása érdekében. Dobi elvtárs leküldte a pahaszt és a levelet hozzám, mint a Csongrád megyei országgyűlési képviselőcsoport vezetőjéhez, hogy Szeged megyei jogú városi tanács illetékes vezetőivel tárgyaljam meg és kérjem a segítségüket az elintézésre. Eltelt három hónap, nem válaszoltak a levélre, Dobi elvtárstól kapok egy levelet június végén, a következő tónusban: Kedves Barátom ! Űgy látszik, miután a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának nyugalmazott elnöke lettem, Szeged megyei jogú városi tanács vezetői még válaszra sem méltatják levelemet. Légy szíves nézd már meg, mi történt vele. Amikor ismét felkerestem a szegedi városi tanács egyik nagy tekintélyű, szakmailag kiválóan képzett vezetőjét, hát kiderült, hogy ott fekszik egy előadónál, nem történt vele semmi, öt nap múlva megvolt a válasz Dobi elvtársnak, nekem és a panaszosnak. A panaszosnak nem sok öröme volt benne. Nyilvánvaló tehát, hogy a jogalkalmazás tekintetében még következetesebbnek kell lennünk a törvények végrehajtásának ellenőrzésében.