Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-37

2785 Az Országgyűlés 37. ülése, 1970. szeptember 30-án, szerdán 2786 sok beruházás, amely a közelmúltban indult el, vagy a közeljövőben indul meg, csak 1973—74ben, vagy éppen 1975-ben fejeződik be. Ismeretes az is, hogy a beruházások sajnos, általában számottevő késéssel szoktak belépni. Ezekből az összefüggésekből azt a következtetést kell levonnunk, hogy nem szabad több anyagi eszközt a lassan amortizálódó beruházások szférájába átterelni, mert a gazdaság folyamatos fejlődéséhez szükséges eszközök mennyisége radikálisan csökkenhet. Ez pedig megengedhetetlen, mert a termelési folyamatban részt vevő állótőke és a termelés mennyisége között igen szoros objektív összefüggések állnak fenn. Ezeknek az összefüggéseknek sokoldalú mérlegelése alapján a terv- és költségvetési bizottság nem javasolja a beruházási szférában szereplő arányok megváltoztatását. Bizottságunk egyértelműen helyesli, hogy a népgazdasági terv, illetőleg a gazdasági politika középpontjába a hatékonyság követelményeinek megvalósítása került. A hatékonyság elve a racionális gazdálkodás követelményeiből folyik es abban áll, hogy az adott ráfordítással a legkedvezőbb eredményt, illetőleg bizonyos meghatározott eredményt kisebb ráfordítással érünk el. Nyilvánvaló tehát, hogy a következő években, illetve évtizedekben a gazdasági növekedést elsősorban a termelékenység növelésével és a technikai fejlődés meggyorsításával kell biztosítanunk. Ezzel párhuzamosan a munkaerő ágazatok közötti megoszlásának is meg kell változnia oly módon, hogy a szolgáltatásokban több, a közvetlen termelésben kevesebb munkaerő legyen. Gazdasági fejlődésünk első periódusában úgynevezett extenzív növekedést valósítottunk meg. E növekedési típus megválasztása azzal is összefüggésben állt, hogy a felszabadulás előtti Magyarország európai viszonylatban a gazdaságilag kevésbé fejlett országok közé tartozott, és a gazdasági növekedés meggyorsítása során először az alapstruktúrát kellett megteremteni. Az alapstruktúra megteremtése során a gazdaságosság, illetőleg a hatékonyság még másodlagos szerepet játszik, hiszen köztudomású, hogy minden új ipar drágábban termel és gyengébb minőséget állít elő néhány esztendőn keresztül, mint a régi, nagy gyakorlattal bíró. Más megközelítésben ez annyit jelent, hogy az új ipar megteremtése a népgazdaság számára szükségszerűen drága. Ebből a helyzetből értelemszerűen következik, hogy bizonyos idő múltán olyan módszereket kell a gazdaságba bevezetni, amelyek segítségével a kialakult struktúra gazdaságosan működtethető. Ez a folyamat van nálunk most kialakulóban. Külkereskedelemre érzékeny ország esetében a kialakult struktúra gazdaságossá tételének különösen nagy jelentősége van, hiszen gazdaságtalan export esetén minél nagyobb az export, annál nagyobb a ráfizetés. A hatékonyság megteremtése érdekében tett erőfeszítéseink egybeesnek a nemzetközi gazdaságban végbemenő új tendenciákkal és fejleményekkel is. A nemzetközi gazdaságban ugyanis egyre inkább a technikai fejlődés jelenti a gazdasági növekedés legfőbb hajtóerejét. Ily módon mind a gazdasági fejlődés tempója, mind a technikai fejlődés üteme felgyorsul. Viszonylag korlátozott anyagi eszközökkel bíró kis népgazdaságunknak tehát minden erejét meg kell feszítenie ahhoz, hogy lépést tudjon tartani a nemzetközi gazdaság felgyorsult fejlődésével. E tényezők egyértelműen igazolják tehát, hogy a hatékonyság növelése ma valóban gazdasági fejlődésünk kulcskérdése. Nyilvánvaló, hogy a növekedési ütem megállapításakor abból kell kiindulnunk, hogy a termelésnek nem mindenféle növekedése szolgálja a népgazdaság fejlődését. A termelést olyan módon kell emelni, hogy összhangban álljon a belső kereslettel egyfelől, és gazdaságosan legyen exportálható másfelől. Ezt a két követelményt a mai helyzetben még egy harmadikkal ki kell egészítenünk, tudniillik azzal, hogy a termelés szóban forgó emelkedésének realizálása során nem szabad nagyobb keresletet támasztanunk, mint amennyinek a kielégítésére új eszközöket hoztunk létre. Ellenkező esetben egyensúlyhiányt okozunk. Figyelembe kell vennünk azt a körülményt is, hogy a tervidőszak kezdetén a dolgok természeténél fogva nem olyan anyagi eszközöket osztunk el, amelyek már megvannak, hanem olyanokat, amelyek megtermeléséhez szükséges feltételeket a terv biztosítja. A mai gazdasági növekedés során ugyanis a beruházások nem az effektív megtakarításokból mennek végbe, hanem a föltételezhető megtakarításokból. A beruházások ily módon történő finanszírozása rendkívül felgyorsítja a gazdasági fejlődés ütemét, de azzal a veszéllyel párosul, hogy előzetes várakozásaink nem teljesülése esetén eloszthatunk és felhasználhatunk olyan eszközöket, amelyeket végül nem leszünk képesek megtermelni. Ilyen esetben pedig súlyos egyensúlyzavarok keletkezhetnek. Nem lenne célszerű tehát a föltételezett nagyobb növekedési ütem alapján több anyagi eszközt elosztani, mint amennyinek a megtermelését reálisan feltételezhetjük. Végül figyelembe kell venni azt is, hogy a most lezáruló ötéves terv során a növekedés nem kizárólag belső forrásokból finanszírozódott, hanem részben a fizetési mérleg hiányának fedezésére konvertibilis devizákban felvett hitelekből is. Csak a most lezáruló ötéves tervünk harmadik esztendejében, tehát 1968-ban, majd 1969ben váltunk olyan országgá, arnelynek fizetési mérlege a konvertibilis devizák vonatkozásában is egyensúlyban van. Más megközelítésben ez annyit jelent, hogy ezekben az esztendőkben váltunk képessé arra, hogy belső fejlődésünket belső eszközökkel finanszírozzuk. Az előjelek arra utalnak, hogy külkereskedelmi és' fizetési mérlegünk egyensúlya — tudniillik a konvertibilis devizák szempontjából értelmezett egyensúly — a negyedik ötéves terv időszakában is fenntartható, bár pótlólagos fejlesztési eszközök biztosítása érdekében célszerűnek látszik a gazdaságos termelés szférájában hosszú lejáratú hitelek felvétele. Tervezni és anyagi eszközöket elosztani azonban ezen az alapon a jelen időpontban nem lenne helyes. Ezért a terv- és költség-