Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-36

2727 Az Országgyűlés 36. ülése, 1970. június 26-án, pénteken 2728 Szamos menti községeket elöntötte, rendkívül nehéz és válságos körülmények között sikerült a lakosságot — több mint 30 ezer embert — kimenteni és biztonságos helyre szállítani. Az árvízvédelem harmadik jelentős eredménye, hogy a Szamos menti elöntött területekről a vízlevezetés igen rövid idő — alig 10 nap — alatt megtörtént. Ezt követően nyomban megindult a lakosság visszaköltöztetése és késedelem nélkül, nagy erővel, szervezetten megkezdődött a szétrombolt otthonok helyreállítása. A munka olyan ütemben folyik, hogy a tél beállta előtt minden árvízsújtotta család fölött fedél lesz, és nem akármilyen fedél. Az újjáépítés nyomán a megpróbáltatást szenvedett falvak helyén különb, korszerűbb települések épülnek. Tisztelt Országgyűlés! A mostani Tisza-völgyi árvíz — mint az árvizek általában — a rendkívül kedvezőtlen időjárási és víz járási körülmények egybeeséséből és halmozódásából eredt. A koratavaszi hóolvadásből származó árvíz a Tiszán jobbára már levonult, amikor május közepén kiterjedt, nagymennyiségű, intenzív esőzés hatására a Felső-Tiszán és mellékfolyóin megindult a rendkívüli áradás. Az árvíz időszaka alatt a vízgyűjtő terület jóformán minden négyzetméterére átlagosan 300 liter csapadék hullott. A nagyesésű erdélyi medencében eredő mellékfolyók heves áradása a síkságra zúduló, megújuló árhullámokat váltott ki, és egyesült a Tisza árvizével. A Tisza-völgyi árvíznek mindazok a sajátosságai megvoltak, amelyek az árvízi katasztrófák előidézői, az úgynevezett történelmi árvizek jellemzői. Ezek közé tartozik az áradás rendkívüli hevessége, gyors, szinte órák alatti kialakulása. A Felső-Tiszavidék folyóinak vízállása egyik napról a másikra 4—5 méterrel emelkedett. Az árhullám minden eddigit meghaladó magassága és vízhozama az árvíz másik kiemelkedő sajátossága. A Tisza teljes hosszában és valamennyi bal oldali mellékfolyóján a korábbi maximumok feletti, helyenként azokat másfél méterrel meghaladó vízállások keletkeztek. A töltések közé szorított áradat a partmenti községek és városok házai fölé magasodott. Helyenként 6—8 méter magas vízoszlop terhelte a gátakat. Olyan roppant víztömeg zúdult alá a védekezés 6 hete alatt Szegednél a Tiszában, amely a Balaton térfogatának hatszorosa és ez mintegy fele az itt évente átlagosan lefolyó vízmennyiségnek. Amellett a víz ismétlődően támadott. Amikor már úgy tűnt, hogy elmúlt a vész, amikor az a ggódó ország — amelynek tíz- és tízezer bátor és hűséges fia vette fel a harcot az áradás veszedelmével — úgy vélte, hogy a gátakon küzdők rövidesen visszatérhetnek otthonaikba és munkahelyeikre, és az árvíz több hetes ostromától átázott gátakon beköszönt a nyugalom, újabb és újabb árhullámok érkeztek és torlódtak egymásra. Az árvíz rendkívüli tartóssága talán még veszélyesebb volt mint magassága. A töltések átáztak, megcsúsztak, megroskadtak. Mindent egybevetve: ez az áradás jóval meghaladta a Tisza-tájat korábban sokszor tengerré változtató árvizeket, amelyek elborították és hónapokig tartották elárasztva az ősi árteret. A mostanihoz hasonló árvíz 30—40, de még tíz évvel ezelőtt sem lett volna védhető. Hatalmas területek váltak volna a víz martalékává, városok pusztultak volna el. Mindazok, akik ebben a védekezésben részt vettek, a legnagyobb elismerésnek tekintik,, hogy a párt és a kormány több ízben kifejezésre juttatta az árvízvédelem erőinek szervezettségét, helytállását, összehangolt együttműködését. Fokozta erejüket az ország népének feléjük irányuló együttérzése és bizalma. Az árvíz a természet erőinek egyik legpusztítóbb megnyilvánulása, természeti csapás. Ellene a védekezés lehetősége még a mai műszaki színvonal fejlettsége mellett is korlátozott. De amit mai eszközeinkkel, szervezettséggel, fejlett technikával, tudással, helytállással és áldozatkészséggel az emberi erők szembe vethetnek a természet erőivel, azt a tiszai védekezés során megtették. Az árvízvédelemre természetesen nemcsak az árvíz időszakában fordítunk nagy erőket. A védelmi művek és folyószabályozási rendszerünk fejlesztése anyagi lehetőségeink határain belül megelőző jelleggel, tervszerűen, állandóan folyik. Az elmúlt- 15 évben ezekre a munkákra több mint kétmilliárd forintot fordítottunk. Ez is jelentősen hozzájárult a mostani védekezés eredményességéhez. A Tisza-völgyi árvíz 40 helyen fenyegetett a közvetlen töltésszakadás veszélyével. Ki ne emlékeznék az árvízvédekezés legnehezebb küzdelmeire, a makói óriási buzgár elleni erőfeszítésre, az algyői olaj mezők védelmére, a körtvélyesi és zalotai árvízi ütközetre, amely Hódmezővásárhely, Szentes és a környező falvak megmentéséért folyt, a szeghalmi, a körösladányi árvízi küzdelemre? Az egész ország lélegzetviszszafőjtva figyelte a körösladányi, újirázi, sarkadi veszélyes töltéscsúszások, suvadások bevédését, a roppant vízteher hatására repedező töltések megtámasztását. • Mindezekről sokat írtak az újságok, az ország lakossága hallotta a rádióban, látta a televízióban. A szakmai nyelv olyan kifejezései, mint buzgár, kagylósodás, suvasodás, elhabolás — egyébként a nép ajkán keletkezett szavak — közkeletű, országszerte ismert fogalmakká váltak. Az azonban talán kevésbé ismeretes, hogy egy-egy gátszakadás négy-hét milliárd forintnyi kárt okozott volna, nem is szólva az emberi életek veszélyeztetéséről. A hatalmas méretű, hosszan tartó árvízi hadjárat eddigi költsége némileg meghaladja azt az összeget, amelyet a pénzügyminiszter elvtárs említett: hozzávetőleg öt-hatszázmillió forintra becsülhető. Ez azonban egyetlen gátszakadással járó kárnak mindössze 10 százaléka Ahogyan nőtt, fokozódott a veszély, nap mint nap érkezett az utánpótlás emberben, anyagban, gépben. Június 14-én — amikor a Berettyón és a Körösökön újabb árhullám jelentkezett és megnövelte a Tiszán levonuló áradást, a már több mint egy hónapja megfeszített erővel folyó védekezést válságos helyzet elé állította — érte el csúcspontját a védelem erőfeszítése.