Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-35

2709 Az Országgyűlés 35. ülése, 1970. június 25-én, csütörtökön 2710 a nagy hozamú intenzív búzáknál mutatkozó téli kiritkulás. Ugyanakkor az őszi mélyszántás me­gyénkben egyharmad részben nem lett befejez­ve, ami a késői kitavaszodás folytán megkésve és minőségében sem lett volna megfelelően elvé­gezve. Igaz ugyan, hogy még a kedvező időjá­rás kialakulása javíthatja kilátásainkat. Ezek után, mivel több észrevételt tettem, befejezésül még annyit, hogy mint termelő meg­említem, hogy a termelők nem kapnak annyi elismerést az 1969. évi eredményeik után, mint a mezőgazdasági üzemek által megtermelt áru­kat felvásárló, közvetítő vagy értékesítő vállala­tok és üzemek. Érdemes e tényre is felfigyelni. Mindezekkel együtt az Országgyűlés elé ter­jesztett 1969. évi költségvetés teljesítéséről szó­ló, az ezzel összefüggő jelentésekkel egyetértek és azokat elfogadom. (Taps.) ELNÖK : Bartha István képviselőtársunk kö­vetkezik szólásra. . BARTHA ISTVÁN: Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt évi állami költségvetés jelen zárszámadó vitája úgy érzem, nem egy az eddigi sok közül. Az 1969-es gazdasági év mind a gazdálkodás, mind az eredmények tekintetében kimagasló a korábbi évekhez képest. Tehát egy jó gazdasági évet mondhatunk magunkénak. Ezt támasztja alá a törvényjavaslat szöveges indokolása és an­nak számszaki mellékletei, nem utolsó sorban a mii^jszter elvtárs beszámolója, és általában az eddig elhangzott hozzászólások is. Örvendetes továbbá az, hogy az elmúlt év jó" eredményei ez évben stabilizálódtak, a gazdálkodás pozitív vo­násai erősödtek, alapvetően a párt Központi Bi­zottsága novemberi határozata és a decemberi Országgyűlés szellemében. Ezek az eredmények engem méginkább arra ösztönöznek, hogy hozzászólásomban néhány gondról és meglevő problémáról beszéljek, ame­lyek összefüggésben vannak a népgazdasági költségvetéssel. A szöveges indokolás kitér arra és leszögezi, hogy a népgazdaság különböző ágazataiban az eszközarányos nyereség változásának szóródása jelentős, fta ugyanezt a kérdést egy iparágon be­lül vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy a vállalatok eszközarányos nyereségének szóródá­sa legalább ilyen jelentős. Csak egy példa erre: vannak olyan vállalatok, amelyek 20—25 száza­lékos eszközarányos nyereséget tudtak produkál­ni az elmúlt gazdasági évben, de vannak olya­nok is, amelyek csak 4—7 százalékot. Ebből —• úgy érzem — meg is lehet fogal­mazni azt a következtetést, hogy a különböző vállalatok gazdaságos termelésének lehetőségei nagyon differenciáltak, továbbá nem biztos min­dig az sem, hogy az a vállalat dolgozik gazdasá­gosabban, amelyik nagyobb nyereséget tud pro­dukálni. Ezt a dif erenciálódást a korábbi évekhez vi­szonyított jobb gazdálkodás mellett még nagyon befolyásolja az a pillanatnyi állapot, hogy a vál­lalatok a gyártott termékük árfekvésén keresz­tül mennyire kedvező vagy éppen kevésbé ked­vező helyet foglalnak el a népgazdaság terme­melési és fogyasztási szférájában. Ez leginkább a készre termelő, készterméket és tartós fogyasz­tási cikkeket gyártó vállalatoknál jelent problé­mát. A korábbi években egyes közfogyasztási és tartós fogyasztási cikkek fogyasztói árát szociál­politikai és életszínvonalpolitikai meggondolá­sokból állami dotációval kiegészítve, értéken alul határoztuk meg. Azóta az állami támogatás meg­szűnt. Ugyanakkor a termékek egy részénél ér­téken felüli fogyasztói árak alakultak ki$ mond­ván, hogy ezek luxuscikkek, illetve -áruk. Az­óta az életszínvonal és az életkörülmények fejlő­dése maga után vonta azt, hogy a korábban lu­xusnak nevezett cikkek, áruk átkerültek a köz­szükségleti kategóriába, az áraik viszont a ko­rábbival csaknem azonos szinten maradtak. A termékek árába beépített nyereség külön­bözősége természetszerűleg a különböző alapok felhalmozódásának differenciálódásához is ve­zet, amely tényező meghatározza a vállalat je­lenlegi anyagi helyzetét és kihat a jövőbeli fej­lődési lehetőségére is. így alakulhat ki a vállala­tok között az az anyagi pontenciális különbség, hogy míg az egyik vállalat saját dolgozóinak szo­ciális, kommunális igényeit sem tudja elfogad­ható mértékben kielégíteni — öltözők bővítése, lakásépítkezés támogatása, üdültetés és így to­vább —, addig a másik különböző városi intéz­mények fejlesztésére több milliót tud átutalni, ami egyébként nagyon tiszteletre méltó törek­vés. Kérem az illetékes kormányzati szerveket, hogy a negyedik ötéves terv előkészítése folya­mán mérlegeljék annak lehetőségét, hogy azok a vállalatok, amelyek megfelelő fizetőképes piaci háttérrel rendelkeznek, és termékeik a széles vásárlótömegek természetes szükségleteit hiva­tottak kielégíteni, nem részesülhetnék-e egy bizo­nyos időre az elvonásoknál kedvezményben. Ennek lehetősége meggyorsítaná a szóban forgó vállalatok műszaki fejlődésének ütemét, és ez elősegítené aztán a gazdaságosabb és ered­ményesebb termelést. Tisztelt Országgyűlés! A tanácsok gazdál­kodása az elmúlt évek folyamán nagyon ered­ményes volt, mégis a gazdálkodással kapcsolat­ban igen sok szó esik az év végi pénzmarad­ványról. De főleg a költségvetések értékelésének idején alakul ki igen éles vita e körül. Ez érthe­tő, elsősorban azért, mert a gyakorlat azt iga­zolja, hogy a tanácsok év végi pénzmaradványa évről évre nő,.nem is kis mértékben. Csupán a számok összehasonlítása azonban könnyen helytelen következtetések levonására ad lehetőséget. Az egyre növekvő pénzmarad­vány olyan látszatot kelt, mintha a tanácsok pénzügyi forrásai, előirányzatai bőségesek vol­nának és nem is tudnák azokat teljes egészében elkölteni. Hajdú-Bihar megyében például 1967­ben 41 millió — az apraját nem is mondom — 1968-ban 68 millió, 1969-ben 104 millió forint volt a megállapított és rendelkezésre álló költ­ségvetési pénzmaradvány összege. Az 1969. évi pénzmaradvány tehát több mint 150 százalékkal haladta meg az 1967. évit. A költségvetéshez hasonlóan a fejlesztési alapban is igen nagy összegű a pénzmaradvány.

Next

/
Thumbnails
Contents