Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-34
2661 Az Országgyűlés 34. ülése, 1970. április 3-ÓM, pénteken 2662 hogy az általános — és elsősorban a nukleáris — leszerelés ügye előbbre haladjon. Kormányunk és népünk határozottan állást foglal az agreszszív imperialista körök politikája ellen, minden támogatást megad a vietnami népnek az amerikai agresszió ellen folytatott harcához, síkraszáll azért, hogy a közel-keleti konfliktust a Biztonsági Tanács 1967. évi határozatának szellemében rendezzék, hogy az államok közötti vitás kérdések tárgyalások útján nyerjenek megoldást. A Román Kommunista Párt és a Román Szocialista Köztársaság nemzetközi tevékenysége állhatatosan a szocialista országok egységének nagy ügyét, az egész kommunista és munkásmozgalom harci szolidaritását és mindazon erők javát szolgálja, amelyek az imperializmus ellen, a haladásért és a békéért küzdenek. Ebben látjuk a proletár nemzetköziség egyik erőteljes kifejeződését, amelynek jelentősége még világosabban nyilvánul meg ezekben a napokban, amikor a kommunisták és az egész haladó emberiség Vlagyimir Iljics Lenin, a forradalmi proletariátus nagy vezetője és tanítómestere születésének 100. évfordulóját ünnepli. Befejezésül engedjék meg, hogy munkásosztályuknak, parasztságuknak, értelmiségüknek, kz egész-magyar népnek, amelyet a Magyar Szocialista Munkáspárt vezet, szívből újabb nagy sikereket kívánjunk a szocialista Magyarország felvirágoztatása, boldogsága, a szocializmus és a béke érdekében kifejtett tevékenységéhez. (Hoszszan tartó, nagy taps.) ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszönetet mondunk azokért a jókívánságokért, amelyeket Emil Bodnaras elvtárs, a Román Kommunista Párt nevében intézett hozzánk. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Vendégeink! Kedves Elvtársak! Hitelesítették : Jubileumi ülésünk végéhez értünk. Még egyszer megköszönöm Kádár János elvtárs ünnepi beszédét és kedves vendégeink üdvözlő szavait, örülünk, hogy legnagyobb nemzeti ünnepünk negyedszázados évfordulóját együtt ünnepelhetjük barátainkkal és szövetségeseinkkel. Jóleső érzés, hogy a testvéri szocialista országok népei is ünnepségeken méltatják a felszabadult magyar nép történelmi útját s osztoznak örömünkben. E jubileumi ünnepségek a munkás nemzetköziség eszméjének felemelő megnyilvánulásai, s még szorosabbra fűzik barátságunk kötelékeit. Vendégeinknek a magyar nép eredményeit elismerő és méltató szavai újabb ösztönzést adnak mindannyiunknak ahhoz, hogy tovább haladjunk a szocializmus teljes felépítésének útján. Felszabadulásunk jubileumából, a megtett útról készült számvetésből merítsünk újabb erőt és dolgozzunk tovább szocialista hazánk további felvirágoztatásán! A testvéri szocialista népek közösségében harcoljunk tovább minden békeszerető, antiimperialista erő egységének megteremtéséért, a világbéke megszilárdításáért, a társadalmi haladás, a szocializmus győzelméért! A hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából összehívott országgyűlés ünnepi ülését azzal rekesztem be, hogy pártunk Központi Bizottsága, Népköztársaságunk Elnöki Tanácsa és kormánya, valamint az Országgyűlés nevében forró szeretettel üdvözlöm harcunk és országépítő munkánk kipróbált vezetőjét: a magyar munkásosztályt és hű szövetségeseit, a termelőszövetkezeti parasztságot s az értelmiséget. Szabad életünk második negyedszázadának hajnalán őszinte szívvel kívánok további sok sikert és boldogságot egész dolgozó népünknek. (Hosszan tartó taps.) Ünnepi ülésünket bezárom. (Felhangzik az Internacionálé. Hosszas taps.) (18.32) Dr. Pesta László és Polyák János soros jegyzők 118*