Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-33

2591 Az Országgyűlés 33. ülése, 1970. március 6-án, pénteken 2592: latos jogviszonyokat rendező új jogszabály megalkotására. ; A Legfelsőbb Bíróság töretlen célkitűzése, hogy a jogi és erkölcsi normákhoz igazodó magatartásra nevelje az állampolgárokat. Különös jelentősége van a jognevelő funkciójának a csa-. Iád jogi viszonyokat rendező perek eldöntésénél. A Legfelsőbb Bíróság arra törekedett, hogy elvi iránymutatásaival a családi közösség erősítését, a családtagok felelősségtudatának fokozását, a gyermekeknek társadalmunk hasznos tagjává nevelését segítse elő. A korábbi években az elvi irányítás magasabb szintű eszközei, irányelvek és elvi döntések útján már átfogó jellegű elvi eligazítást adott a bíróságok számára. Irányelvekben határozta meg a házassági bontóperek eldöntésénél és a házassági vagyonjogi igények elbírálásánál irányadó általános szempontokat/ Elvi döntésekkel adott már iránymutatást a gyermektartási díj megállapításával, a gyermekelhelyezéssel, a házastársi tartással kapcsolatos elvi kérdésekben. Ezért az elmúlt időszakban az volt a fő feladat, hogy

1 folyamatosan gondoskodjék az említett iránymutatások maradéktalan érvényesüléséről, a családjogunk alapelveit következetesen megvalósító ítélkezési gyakorlatról. Ezt a célt szolgálták egyebek között a gyermektartás, a szülőtartás, a házassági vagyonjog és a gyermeknevelés kérdéseiben helyes szemléletre nevelő határozatok. Tapasztalatunk szerint a bíróságok a Legfelsőbb Bíróság iránymutatását követik, ennek folytán a családjogi ítélkezést ma már általában az előbb említett jogpolitikai elvek érvényesülése jellemzi. Azt, hogy mennyire fontos az általános jellegű elvi iránymutatások érvényesülésének figyelemmel kísérése, jól alátámasztják egyébként a házassági bontóperekről szóló 3. számú irányelvvel kapcsolatos tapasztalatok. Az irányelv egyik tételét illetően olyan nézetek is megnyilvánultak, hogy az irányelv a házastársaknak a házasság felbontására vonatkozó megegyezését feltétlen bontó oknak nyilvánította, tehát hogy a házasság felbontásához elegendő a házastársak puszta megegyezése. Ez a felfogás téves és szembenáll az irányelv világos megállapításaival. Az irányelv csak azt mondja ki, hogy a házastársaknak a házasság felbontására irányuló szabad, befolyásmentes, komoly, megfontolt, végleges elhatározásán alapuló közös akaratnyilvánítása a házasság felbontása szempontjából lényeges körülmény. Ebből ugyanis egyéb tényekkel összefüggésben többnyire a házasélet végleges és teljes megromlására lehet következtetni. A bíróság családvédelmi törvényünk rendelkezésének megfelelően csak komoly és alapos ok .fennállása esetén bonthatja fel a házasságot. Külön is hangsúlyozza az irányelv, hogy nincs olyan egyedi ok, amelynek fennállása esetén a bíróságnak a házasságot minden további vizsgálat nélkül fel kellene bontania. Komoly és alapos ok megvalósulását jelzi a házastársak közötti viszony végleges megromlása és az életközösség helyreállításának reménytelensége. Ezt kell tehát a bontóperekben vizsgálni, és e vonatkozásban kell megfelelően értékelni a házastársaknak a házasság felbontására irányuló végleges elhatározását. Ezzel kapcsolatban adja az irányelv továbbá azt az útmutatást, hogy amennyiben a házastársak az életközösség megszakításával kapcsolatban az együvétartozást minden vonatkozásban felszámolták és tartósan új életre rendezkedtek be, megfelelően rendezték a gyermek elhelyezését, tartását, az eltartásra szoruló házastárs jövőjét, a közös lakás használatát, a közös vagyon megosztásának és a névviselésnek a kérdését, akkor rendszerint megállapítható, hogy a felek bontási szándéka alapos, megfontolt és végleges. Ilyen irányban adott a Legfelsőbb Bíróság számos esetben döntésével iránymutatást, és ma már az ítélkezési gyakorlat is egységesnek tekinthető. Ennek ellenére a közvéleményben helyenként még tovább élnek a téves nézetek, ami szükségessé teszi a jogpropaganda fokozását. A társadalmi és az egyéni érdek összeegyeztetésének kívánalma merült fel a munkaügyi perekben. A munkaviszony céljából és sajátosságából folyóan itt különösen érvényesült az a jogpolitikai elv, hogy a dolgozók egyéni érdekének a védelme egyben társadalmi érdek is., A Legfelsőbb Bíróság alapvetően ezt tartotta szem előtt ítélkező és elvi irányító tevékenysége során. Államunk a munkavédelem intézményes megszervezésével és az egészségügyi gondozással védi a dolgozók egészségét és testi épségét. Tör^ vény kötelezi a vállalatokat arra, hogy tervszerűen javítsák a munkakörülményeket, és ha szükséges, a munkaviszonyra vonatkozó szabályok megtartásán túlmenően is minden rendelkezésre álló eszközzel gondoskodjanak a dolgozók egészségét és biztonságát fenyegető veszélyek elhárításáról. Ennek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság súlyt helyez arra, hogy bíróságaink az üzemi balesetek és egyéb egészségügyi károsodások elháríthatóságát szigorú mértékkel mérjék, mert ezen a téren a legkisebb lazaság sem tűrhető meg. Ugyanakkor azonban magukat a dolgozókat is nevelni kívánja a biztonsági előírásokhoz való alkalmazkodásra, a munkavédelem szabályainak megtartására és a munkavégzés során elvárható fokozott óvatosságra. A törvény értelmében a munkavégzéssel együtt járó foglalkozási megbetegedésért a vállalat csak akkor nem tartozik kártérítéssel, ha bizonyítja, hogy annak bekövetkezése elháríthatatlan volt. A porártalomnak kitett dolgozóknak szilikózis-megbetegedése esetén például a munkáltatók gyakran hivatkoznak árraj hogy az adott munkahelyen és munkakörben a szilikózis bekövetkezésének elhárítása lehetetlen, és ezért még azokat a védő- és óvó eszközöket sem alkalmazzák, amelyek a megbetegedés megelőzésére, illetve a foglalkozási ártalom csökkentésére szolgálnak. A Legfelsőbb Bíróság több határozatában olyan elvi irányítást adott, hogy a vállalat csak akkor mentesülhet a dolgozó foglalkozási megbetegedéséből eredő kárának megtérítése alól, ha a hatóság által elrendelt egészségvédő óvórendszabályokat megtartotta, az óvóintézkedéseket foganatosította, s a műszaki és gazdasági lehetőségek objektíve adott szintje mellett mindent elkövetett a foglalkozási betegségek meg-