Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-32

2551 Az Országgyűlés 32. ülése 1970. március 5-én, csütörtökön 2552 én semmi különbséget, véleményeltérést nem tudok megállapítani, legfeljebb abban, hogy ki hogyan fogalmaz. Ilyen szempontból voltak megfogalmazásbeli különbségek. Nem tudom, de el lehet gondolkodni rajta, amit Sarlós elvtárs mondott, hogy tudniillik mi a jobb: a lövészárok-háború-e vagy a hidegháború. Én a hidegháborút nem szeretem, de azt mondom, hogy akkor még mindig megvan a tárgyalás lehetősége, s én egyetértek azzal a megfogalmazással, amit Péter János elvtárs juttatott kifejezésre. Egyébként, hogy milyen nagy megfogalmazásbeli különbségek lehetnek, azt hiszem, a képviselő elvtársak akkor tudnák lemérni, ha én tartottam volna meg a külpolitikai beszámolót. Ugyanazt mondtam volna, de rám lehetett volna belőle ismerni, mint ahogyan Péter elvtárs is a . kormány véleményét s abban az én véleményemet is mondotta el, mégis rá lehetett ismerni. (Derültség.) 1 Ami a vitában felmerült konkrét kérdéseket illeti, több képviselő elvtárs foglalkozott a közoktatás kérdéseivel, különösen az általános iskolák helyzetével. Ilku elvtárs, aki a kormányzati politikát vázolta a művelődési, a kulturális, a közoktatási és a nevelésügy területén, velem és a kormány illetékes tagjaival egyeztetve választ adott a konkrét kérdésekre. Olyan konkrét választ adott, amilyet ebben a helyzetben tudott adni, amikor az ötéves terv még nincs véglegesítve. Űgy gondolom, annak ellenére, és ezt figyelembe véve, hogy még nincs jóváhagyott ötéves tervünk, válasza eléggé határozott volt, de külön szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az én beszédemben is volt egy-két ilyen határozott mondat, például a pedagógusok fizetésrendezéséről. Ilku elvtárs ezt megismételte és egy kicsit kikerekítette, határozottabban elmondta az ezzel kapcsolatos kormányzati véleményt. Ebből természetesen semmit visszavonni nem akarok, de ez a kérdés, a bérek, a jövedelmek, a társadalombiztosítás, a nyugdíj, a családi pótlék és a többi kérdések, mint összefüggő, nagy társadalmi kérdések külön nyernek megtárgyalást majd a szakszervezetek és a kormányzat közös megbeszélésén. Ezután külön foglalkozik velük pártunk Politikai Bizottsága, majd a kormányzati munkában még egyszer megtárgyaljuk az ötéves terv önálló fejezeteként. Amikor tehát mi pozitív választ adunk, vagy azt mondjuk, hogy „az ötéves terv során", akkor ezt komolyan értjük,,de egymás mellé fogjuk tenni az összes ilyen jellegű kérdéseket, és hogy melyik évben melyik kerül sorra, azt külön megfontolás tárgyává kell tenni. A mezőgazdasággal kapcsolatban több felszólalás hangzott el sok kritikai észrevétellel és javaslattal. A felszólalásoknak kereken egyharmada a mezőgazdasággal foglalkozott, s ezenkívül is voltak felszólalások, amelyeknek egésze nem, de egy része a mezőgazdasággal volt kapcsolatos. Ezt azért hangsúlyozom ki, mert én szorgalmas újságolvasó ember vagyok és különösen saját kormány-expozém után kíváncsi vagyok, mit írnak az újságok, és külön érdekesnek tartom minden parlamenti ülés idején a „folyosói beszélgetéseket", az élénk parlamenti tudósításokat. Most is kellemes élményben volt részem ezeket olvasva, de szeretnék megemlíteni egy kérdést, amely talán alkalmat ad arra, hogy egy fontos dologról beszéljek. Nem az a lényeg, hogy valakit meg akarok nevezni, vagy valakit meg akarok kritizálni, mert figyelemmel igyekszem lenni arra, hogy magam is érzékeny ember vagyok és mások érzékenységét sem szeretném megbántani. Ezt tehát inkább ürügyként használom fel. A ma reggeli újságban a folyosói beszélgetések közt olvastam, hogy Bencsik István elvtárs Kállai elvtárssal és másokkal arról beszélt, vajon felszólal-e, és lelki problémái voltak Bencsik elvtársnak, hogy talán mégsem szólal fel, mert a kormány-expozéban a mezőgazdaságról nem volt szó. Lehet, hogy nem ő mondta, hanem az újságíró írta nagyon frappánsan, hogy ezek után ő eltérne a tárgytól, ha a mezőgazdaságról beszélne. Én örülök, hogy Bencsik elvtárs leküzdötte ezt a lelki problémáját és elmondta felszólalását, mert azt jónak tartottam, egyetértettem vele, mint ahogyan a folyosói megjegyzésével nem értek egyet. Bencsik elvtárs azzal kezdte beszédét, hogy előtte kevesen szóltak a mezőgazdaságról. Én most külön örülök annak, hogy előtte az addig felszólalt képviselők egyharmada a mezőgazdaságról beszélt. Én persze köteles voltam jobban odafigyelni, mert nekem válaszolnom kellett. (Derültség.) Igaz, hogy a beszámolóban röviden, vagy ha magamnak hízelegni akarok, akkor tömören beszéltem a mezőgazdasági kérdésekről. De úgy .gondolom, visszagondolva beszámolómra, hogy ez a tömör megemlékezés a mezőgazdasági kérdésekről és főleg a mezőgazdaságban dolgozó emberek kérdéséről a kormányzat részéről, az én részemről az elismerés hangján és a legteljesebb megbecsülés hangján hangzott el az ott végzett munkát illetően. Nekem az lenne a kérésem, hogy különösen ilyen nagy jelentőségű kérdéseknél, ahol a munkás-paraszt szövetségről, a mi állami-társadalmi rendünk alapjáról van szó, ne a leírt sorokkal, ne az elhangzott szavak mennyiségével mérjék, ítéljék meg, hogyan foglalkozik a kormány az ipar és a mezőgazdaság összehangolt fejlesztésével, a két alapvető osztály egymáshoz való viszonyával. Viszonyon értem azt is, hogy a munkásság és parasztság életszínvonala hogyan alakul. A mi pártunk politikájának alapvető jellemzője, hogy ezzel a kérdéssel, a munkás-paraszt szövetség kérdésével olyan súllyal foglalkozott, ahogyan ez a kérdés megköveteli, megkívánja: mint rendszerünk alapkérdésével. És ha egy mondatban akarjuk megjelölni, hogy miért nincs az utóbbi 13 évben a mi egész életünkben, azon belül a gazdasági életben cikcakk-politika, akkor azért nincs, mert összehangoltan fejlesztjük a mezőgazdaságot az iparral, figyelemmel a népgazdaság többi ágára is, és mindig figyelemmel vagyunk arra, hogy a munkás-paraszt szövetség erősödjék. Ez pártunk politikájának alapvonása, s ebben a szellemben igyekezett a kormány is dolgozni az utóbbi években is.