Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-32
2527 Az Országgyűlés 32. ülése 1970. március 5-én, csütörtökön 252$ dásuk és politikai látókörük hiányos volt. Mégis ebben az időszakban több női vezető volt, mint napjainkban, pedig nem hiszem, hogy visszafejlődtünk volna. 25 év alatt szocialista társadalmunk minden korábbinál nagyobb számban vonta be a nőket a társadalmi termelésbe. Olyan sokoldalú munkaterületeket hoztunk létre, hogy a nők adottságaiknak megfelelően választhatták meg munkakörüket. Meggyorsult ; a tanulási igény a nők körében, s nagyon sok családos anya vállalja az éjszakába menő fáradságos tanulást ma is. Büszkén jelenthetem az Országgyűlésnek, hogy különösen Nógrád megyében óriási eredményekről számolhatunk be a megye iparosodása, a nők foglalkoztatottsága terén. A nők foglalkoztatottsági aránya az elmúlt két évben javult, az eddigi átlagokat lényegesen meghaladja. Több új könnyűipari telephelyet hoztunk létre és a régi üzemekben is több nő elhelyezését biztosítottuk. Az arányok ágazatokként és ágazatokon belül is lényegesen eltérőek. Az építőiparban a nők aránya 16 százalék, a szolgáltató ágazatban 50 százalék, a kereskedelemben 65, a költségvetésben 70, az oktatásnál és népművelésnél 75 százalék. Mint országos szinten, úgy megyénkben is mutatkoznak férfi- és nődolgozók keresete kö' zötti eltérések, még egyenlő munka végzése esetén is. Ez utóbbit bizonyítani tudom Nógrád me1 gye statisztikai adatai alapján. A kereseti arány férfiaknál 1968 szeptemberében átlagosan 2242 forint, nőknél 1378 forint. A férfiak tehát több ' mint 60 százalékkal magasabb átlagkeresetet értek el. Ismeretes, hogy bérpolitikánk, nem tesz különbséget férfi és női fizetések között. A valóság mégis ezt mutatja. Sajnos, még mindig olyan szemlélet uralkodik, hogy a férfi a családfenntartó. Az Utóbbi két magas csoporton belül is a vezető állásban levők között a nők aranya csak 23,7 százalék. Vezető posztokon a nők részvétele nincs arányban a munkában elfoglalt helyzetükkel. Ehhez bizonyára hozzájárul az a gyakorlat, hogy a politikai testületek, a tsz-ek, a gazdasági vezetők sokszor nem mutatnak ebben jó példát. Egyedül az utóbbi években létesült új telephelyeken igényeltek női vezetőket, akik jó eredményeket értek el és munkájukkal nem is keltettek csalódást. Különösen feltűnő éz a tsz-ekben, ahol a női brigádokat is férfiak vezetik. Igaz, a nők között is vannak, akik nem szívesen vállalják a vezető beosztást, félnek a nagyobb megterheléstől, a felelősségtől, a hosszadalmas esti értekezletektől. De a legfőbb akadály ma még a ráháruló háztartás, a család és a gyermeknevelés. E gondok mások falun és mások városon. Megyénk csaknem valamennyi tszében dolgozó asszonyok igen nagy gondja, hogy 1. nyáron, a munkacsúcsok idején nincs biztosítva a meleg étkeztetés; 2. a kiskorú gyermekek felügyeletének biztosítása sok helyen nincs megoldva; 3. a nyári hónapokban rossz az áruelosztás, ' hiányzik a töltelékáru, a félkész-áru. Ne csak az üveges lecsót kínálják, mert ez választéknak igen kevés. Jó lenne, ha a munkacsúcsok idején biztosítaná a tsz a meleg étkeztetést, ha igénylik, a családtag is részesüljön benne; legyen idénynapközi a tsz-en belül. Megjegyzem, hogy ez nem új ötlet, mert járásunkban a tsz-ek megalakulása, után ilyen intézmények léteztek. Most, hogy a tsz-ek megerősödtek, még nagyobb lehetőség lehetne a fenntartásra. A földművesszövetkezetek gondoskodjanak az áruk megfelelő tárolásáról, legyen nagyméretű hűtőgép, ahol elfér az áru, a töltelékáru. Enyhülő gond az asszonyok állandó foglalkoztatása a tsz-eken belül, a melléküzemágak létrehozásával arányosan csökken. Ugyanakkor előfordul, hogy vannak olyan tsz-vezetők, akik nem támogatják a háztáji termelés fejlesztését, például a sertéstenyésztést. Az is előfordult, hogy a jutalmazás elbírálásánál hátrányos helyzetbe kerültek egyes asszonyok. Kevés példa van arra, hogy állandó munkára a tsz-ekben nőket alkalmazzanak, viszont a répaegyelésben, a növénytermesztésben alig látni férfit. A falusi gondok után szólok a városi, illetve a városiasodó települések dolgozó asszonyainak gondjairól is. Ezeknek a településeknek keresőképes asszonyai, fiataljai, & csökkent munkaképességűek is valamennyien munkába álltak, új életkörülmények közé kerültek. A megszokott módon már nem tudják családjukat ellátni. Megnőttek igényeik a különböző szolgáltatások iránt. A szolgáltatások közül elsőnek a közétkeztetést emelném ki. Az újonnan létesült vállalatok hiába fizetik dolgozóiknak az étkeztetési hozzájárulást, ha sok helyen nincs olyan lehetőségük, hogy azt igénybe vehessék. A vendéglátó vállalat, is holmi ráfizetésről beszél és nem törekszik a fogyasztás szélesítésére. Mi, asszonyok nem reprezentatív ételféleségekből akarunk válogatni, de szeretnénk, ha legalább megközelítenék a hétköznapi házikosztot és délben, este rendelkezésünkre állnának. Röviden szólok a gyermekgondozási segélyt igénybe vevő anyák elhelyezési gondjairól, amelyek főleg a tavasz folyamán fognak jelentkezni. Sajnos, a meglevő óvodák túlzsúfoltak, a meghosszabbított nyitvatartási idő kevés óvónővel párosul és nem teszi lehetővé, hogy újabb gyermekeket elhelyezzenek. Az anyák ebből adódóan kénytelenek fizetésnélküli szabadságot kivenni, vágy ha találnak olyan személyt, akit meg tudnak fizetni, arra bízzák gyermekük felügyeletét. Ilyen gondok után nem csoda, ha az egykét ritkán követi az utód. Az óvodai dajkáknak is rendkívüli megterhelést jelent a meghosszabbított és megosztott munkaidő, amelyet nehezít az óvodák technikai dolgozóinak alacsony bérezése is. Most már a technikai dolgozó helyettesítése nagyobb gond egy vezetőnek, mint egy új csoport tárgyi felszerelésének biztosítása. Mint szakmabeli, itt említem meg óvónőim problémáját. Évek óta egyáltalán vagy alig kaphat óvónő pedagóguslakásépítési kedvezményt. E szomorú tények is igazolják, hogy óvónőink nem kapják meg az őket megillető társadalmi megbecsülést. A bölcsődei problémákról is szólnék. Az
