Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-31
2413 Az Országgyűlés 31. ülése, 1970. március 4-én, szerdán 2414 tékben biztosítja az ipari termékek felhasználását a mezőgazdaságban, másfelől a mezőgazdasági termékek magas szintű ipari feldolgozását jelenti; — a vegyiparnak az ipar átlagánál gyorsabb ütemű fejlesztésében, döntően azért, hogy természeti anyagok hiányát korszerűbb vegyipari anyagokkal helyettesítsük, de azért is, hogy lépést tartsunk a műszaki követelményekkel; — a rendelkezésre álló nyersanyagok jobb hasznosítása érdekében a szükséges feldolgozó kapacitások kiépítésében. Ilyennek tekinthető többek között az alumíniumfeldolgozás és a kőolajtermékek vegyipari továbbfeldolgozásának bővítése. Megemlítem még a közúti járműgyártást, amely már a jelenlegi ötéves tervben is jelentős és kedvező irányú változást hozott a gépipar struktúrájában. Kiemelem a műszer- és híradástechnikai ágazatot, melyen belül a számítógépgyártás részaránya jelentős mértékben megnövekszik. Ezeket a nagyjelentőségű változásokat a tervezés és a központi gazdaságvezetés viszonylag nagy biztonsággal irányítani, befolyásolni tudja. A változásokban, különösen a gyártmánystruktúra alakításában nagyon fontos feladata van a vállalatoknak. Intézkedéseiknek és döntéseiknek elsősorban a kereslethez való jobb alkalmazkodásban és ennek megalapozásaként a műszaki fejlesztésben kell elsősorban kifejezésre jutniok. Az ismertetett gazdaságpolitikai célok jelentős fejlődéssel számolnak és egyben számottevő változást is tartalmaznak a harmadik ötéves terv időszakához képest. Olyan célokat jelentenek, amelyeknek elérése esetén népgazdaságunk a negyedik ötéves tervidőszak végére minőségileg kedvezőbb helyzetbe kerül. Gazdaságpolitikánk fő célja továbbra is az életszínvonal tartós emelése. A tervidőszakban — számításaink szerint — az egy főre jutó reáljövedelem, összhangban a nemzeti jövedelem tervezett növekedésével, előreláthatólag mintegy 5 százalékkal emelkedhet évente. Tisztelt Országgyűlés! A negyedik ötéves terv szerves része a közgazdasági szabályozó rendszer, amelynek kialakítása most folyik, s amely a vezetés más eszközeivel egyetemben biztosítani hivatott a tervben foglalt feladatok végrehajtását. Az eddig kialakultak alapján gazdálkodási rendszerünk egyes elemeiről most a következőket mondhatom: az árrendszer fokozatos fejlesztését változatlanul szükségesnek tartjuk. El kell érnünk, hogy az árarányok és a nyereségarányok a vállalati, munka népgazdasági hatékonyságának minél inkább valódi kifejezőivé váljanak. Ez feltételezi, hogy a ráfordítások alakulása, a felhasználók értékítélete a mainál következetesebben fog hatni az árakra, az árarányokra. Ily módon termelésünk fejlesztése, és a kereskedelmi munka jobb megszervezése mellett egyre több versenyképes termékkel vehetünk részt a nemzetközi munkamegosztásban és árucsere-forgalomban. Az árrendszer alakításával szorosan összefügg a vállalati jövedelemszabályozás és a pénzügyi támogatási rendszer továbbfejlesztése. Az állami támogatásokat, a társadalmi preferenciákat továbbra is fenntartjuk. Ugyanakkor lényegesen csökkenteni kívánjuk azokat a támogatásokat, amelyeket egyes vállalatok munkájuk alacsony hatékonysága miatt igényelnek, tehát lényegében veszteségtérítés-] ellegűek. A gazdaságtalan struktúra fennmaradását segítő támogatásokat erőteljesen csökkenteni szándékozunk, ahol lehet, megszüntetjük. Jellemzésül elmondom, hogy például a kormány Gazdasági Bizottsága által elfogadott gépipari koncepció szerint a gépiparnak szocialista viszonylatú exportra jelenleg adott mintegy 1300 millió forintos állami visszatérítést 1975-re körülbelül 400 millió forintra csökkentjük. Azt hiszem, ez az adat is bizonyítja, hogy erőteljesen törekszünk az ipari struktúra változtatására, a hatékonyabb munka követelményeinek érvényesítésére. Azoknál a vállalatoknál, amelyek veszteségtérítés jellegű árkiegészítésben részesülnek, befolyásolni kívánjuk a fejlesztési alap képzését. Az állami támogatással képződő vállalati fejlesztési alap nem hathat a gazdaságtalan gyártmányszerkezet konzerválására. Ez céljainkkal ellentétes volna. A beruházások területén fő célunk az egyensúly megteremtése. Ez az indokolatlan igények visszaszorítását, az építőanyag-ipar és az építőipar fokozottabb fejlesztését, valamint a szocialista gépimport erőteljes növelését követeli meg. Ennek érdekében a szabályozások körében is intézkedéseket fogunk tenni. Vizsgálunk például olyan megoldásokat is, mint a vállalati közös beruházások létrehozásának elősegítése, illetve, hogy milyen feltételek mellett lehet megengedni hitelnyújtást a gazdálkodó egységek közös beruházására. A forgóeszköz finanszírozásnál változatlan alapelv marad, hogy hitelt csak hitelképes vállalat, illetve szövetkezet kaphat. A tartósan lekötött és növekvő forgóeszközöket a gazdálkodó szerveknek általában saját alapjukból kell előteremteniük. A lakosság igényeinek jobb kielégítése érdekében biztosítani akarjuk a kereskedelem észszerű készlettartását. Az eddiginél határozottabban elő kívánjuk mozdítani a kedvező devizakitermeléssel exoortáló vállalatok gyorsabb fejlesztését. Az állami visszatérítés kulcsai a jelenleginél egységesebbek lesznek, hogy vállalataink fokozottan igyekezzenek a gazdaságtalan termelést és kivitelt gazdaságossal felcserélni. A vámrendszert — mely tapasztalataink szerint bevált — úgy fejlesztjük tovább, hogy jobban segítse a műszaki fejlesztést, a forgalom országonkénti irányát és ne biztosítson védelmet a gazdaságtalan termelésnek. A szocialista importlehetőségeket jobban ki szeretnénk használni a belső igénvek kielégítésére és megfelelőbb verseny elősegítésére. A belkereskedelemben a szabályozóknak a vállalatok és szövetkezetek árukínálatának javítását, a forgalom növelését kell ösztönözniük. A kereskedelmi vállalatoknál és szövetkezeteknél a jövedelemszabályozás rendszerével erősíteni kívánjuk a megfelelő készlettartásra, a kínálat I szélesítésére irányuló ösztönzést. S szabályozó-