Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-29

2321 Az Országgyűlés 29. ülése, 1969. december 11-én, csütörtökön. ' 2322 ben még magasabb, mint az erre vonatkozó pénzügyi előirányzat. Mi azért nem ítélhetjük el a kereskedelmi vállalatokat, mert terven felüli nyereséget érnek el, sőt azt helyesnek és szükségesnek is tartjuk, hiszen a képződő vállalati nyereség nagy része a költségvetést illeti és a kereskedelemből például ez évben annak 61 százalékát nyereségadó formájában vonják el. A kereskedelemben visszamaradó nyereséghányad megítélésénél szem előtt kell tartanunk azt is, hogy ez a fő fedezete a kereskedelmi hálózat bővítésének és korszerűsítésének. Ehhez még azt jegyzem meg, hogy 1965—69. között a kiskereskedelmi boltok és üzletek összes alapterülete — a vendéglátó ipar nélkül — 19 százalékkal nőtt, miközben a forgalom ez alatt az idő alatt — változatlan áron — 38 százalékkal emelkedett. Ezek a tények, és ezért itt kell válaszolnom Inokai János képviselőtársamnak, hogy sajnos csak a későbbiekben valósítható meg a kereskedelmi állandó bizottság — különben teljesen indokolt — kívánsága, hogy a kereskedelmi bolthálózatot a forgalom növekedésével arányosan fejlesszük. Visszatérek a nyereségre, illetve a nyereségtöbbletre. A lényeges e kérdés megítélésénél az, hogy milyen forrásokból érték el a vállalatok a nyereséget, illetve a nyereség-növekedést. Ha ez gazdaságpolitikai, jelen esetben kereskedelempolitikai céljainkkal összhangban történt, vagyis annak a révén érték el, hogy nagyobb forgalmat bonyolítottak, javították a lakosság ellátását, a kínálati viszonyokat és így keletkezett a nagyobb nyereségük, akkor azt dicséretes üzletpolitikának tekintjük. Megjegyzem, hogy nem kevés kereskedelmi vállalat ezek révén ért el nagyobb nyereséget. Ha manipuláltak, például úgy, hogy többletnyereségre egyszerűen a haszonkulcsok emelésével, vagy készleteik csökkentése révén tettek szert, ha csak kihasználták az átmenetileg rossz kínálati helyzetet és ezek a gesztiók általánosan jellemzőek a vállalatra, azt nem fogadhatjuk, nem is fogadjuk el, és nem szabad megtűrnünk, nem is fogjuk megtűrni. A következőkben tájékoztatni szeretném az Országgyűlést, hogyan készülünk fel az 1970-es évre, a 133—134 milliárd forint értékű kiskereskedelmi forgalom, bonyolítására, amely 1^ milliárd forinttal magasabb az ez évinél. Élelmiszerekből 8, iparcikkekből pedig 10 százalékos forgalomnövekedéssel számolunk. A felkészülésünkről először is azt szeretném elmondani, hogy a kereskedelmi vállalatok nagy többsége — előző magatartásával szemben — most a kereslet olyan reális mértékű növekedésével számol, amely megfelel a népgazdasági tervnek és a Belkereskedelmi Minisztérium számításainak. Ennek alapján és kellő időben jelentkeztek a termelő vállalatoknál, a külkereskedelmi cégeknél igényeikkel, rendeléseikkel. Még nincs teljes áttekintésünk arról, hogyan akceptálják ezeket az igényeket. De bízom, abban, hogy a párt- és kormányhatározatokat, amelyek az 1970. évi áruellátás javításáról szólnak, az ipari és külkereskedelmi vállalatok is kötelezőnek tartják és igyekeznek azoknak eleget tenni legjobb lehetőségeik szerint. A két év tapasztalatai alapján a belkereskedelem területén a gazdasági szabályozók és ösztönzők egy részét úgy korrigáltuk, hogy azok növeljék a kereskedelmi vállalatok érdekeltségét a forgalom növelésében. Gondoskodtunk arról, hogy minden kereskedelmi vállalat vezetője tisztában legyen azzal, hogy munkájának elbírálásánál, anyagi és erkölcsi honorálásánál a Belkereskedelmi Minisztérium elsősorban azt mérlegeli majd, hogyan biztosította a lakosság áruellátását az a vállalat, amelyet ő irányít. Kiemelt és nagy figyelmet fordítunk arra, hogy zökkenőmentes ellátást biztosítsunk a rendelkezésre bocsátott összetételű és minőségű tüzelőanyagból, jobb ellátást építőanyagokból, s az úgynevezett szerelvény-árukból, elsősorban azokhoz a lakásokhoz, amelyeket a lakosság saját anyagi erejéből épít — kérem Kurucz Márton képviselőtársamat, hogy ezt vegye egyben válaszomnak is észrevételére — és legalább az ideivel azonos mértékű ellátást sertéshúsból, és jobb ellátást az egyéb húsfajtákból. Talán említésre méltó, hogy ha egyelőre talán nem is tudjuk a sertéshús igényeket maradéktalanul kielégíteni, azért nincs húsínség hazánkban, mert az egy főre jutó húsfogyasztás tisztességes ütemben, évről évre emelkedik. Az 1934—38-as években az egy lakosra jutó átlagos összes húsfogyasztás 34 kilogramm volt. 1967-ben 54 kilogramm, 1968-ban 56,3, 1969-ben 57,1 és az 1970-es évben a terv szerint 58,6 kilogramm lesz. Eleget akarunk tenni — már amennyiben rajtunk múlik — annak a követelménynek is, hogy az árukínálat sokoldalúan alkalmazkodjék a lakosság különböző jövedelmű rétegeinek keresletéhez. Egyfelől számolnunk kell azokkal a családokkal, akik szerényebb anyagi körülmények között élnek — azokra a lakossági rétegekre gondolok, melyeket Biszku elvtárs megjelölt —, tehát akik a viszonylag olcsóbb választékú cikkeket keresik. Másfelől jó árukínálatot kell teremtenünk azok számára is, akiknek jövedelmi helyzete már lehetővé teszi, hogy nagyobb értékű, tartós használatra szóló, termékeket vásároljanak, többet költsenek ruházkodásra és viszonylag drágább iparcikkekre. De tekintve, hogy most az alacsonyabb árfekvésű fogyasztási cikkekben nagyobb a hiány — és ebben teljesen igaza van Prieszöl Olga képviselőtársamnak — ennek a feladatnak a megoldását kell előtérbe helyezni. A népgazdasági terv meghatározza a fogyasztói árszínvonal lehetséges alakulásának 1970. évi mértékét. Ennek megtartását a kereskedelem részéről kötelezőnek tartjuk, előmozdítjuk és ellenőrizzük, hogy a kereskedelmi vállalatok üzletpolitikájában ez érvényre is jusson. Tisztelt Országgyűlés ! A mintegy 400 000 kereskedelmi dolgozó túlnyomó többsége odaadással és becsületesen Végzi nem könnyű munkáját, és részt akar vállalni, munkája felülvizsgálatával és javításával is azoknak a politikai és gazdaságpolitikai céloknak valóra váltásában, amelyeket a párt és a kormány további fejlődésünk, jövőnk érdekében meghatározott. (Taps.) ELNÖK: A következő felszólaló Sas Kálmán képviselőtársunk.