Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-29

2277 Az Országgyűlés 29. ülése, 1969. december 11-én, csütörtökön 2278 ötéves viszonylatban hogyan fest gazdálkodásunk, munkánk, talán azért is, mert hallottunk olyan hangokat, s itt-ott ma is találkozunk vele, hogy az új gazÜasági mechanizmus a tervgazdálkodást, a tervszerűséget ássa alá, és tulajdonképpen ez már nem az az igazi tervezés, nem az az igazi tervgazdálkodás, márpedig a lassan most már elmúlt két évünk bizonyítja, hogy igenis, az új gazdasági mechanizmus a szocialista gazdaság erősítését egyértelműen szolgálta, előreviszi céljaink megvalósítását. Ezen az alapon, és csak ezen az alapon tudjuk gyorsítani országunkban a szocialista építő munkát. Természetes, hogy mint többi képviselőtársaim, én is választókerületem néhány gondjáról szeretnék beszélni, azokról a gondokról, amelyek nálunk talán élesebben jelentkeznek. Veszprém városában és természetesen Veszprém megyében is tulajdonképpen egy nagy problémánk van: az, hogy

1 mi újabb pénzeket, újabb beruházási összegeket nem kérhetünk, újabb hitelek megnyitását nem kérhetjük, mert a meglevőnek a felhasználása is rendkívül nagy nehézségekbe ütközik, ezt sem tudjuk biztosítani. Nem újkeletű gondokról van szó, hanem az építőkapacitásnak ma már körülbelül két évtizede állandósult hiányáról az adott térségben, tekintettel arra, hogy egy nagyon dinamikusan, gyorsan fejlődő ipari, sőt nem is csak ipari körzetről van szó. Hiszen ami az országban megtalálható, az nálunk is tükröződik. Ha idegenforgalomról, ha iparról van szó, mindegyik esetben kell valamit beruházni, s az egyéb feladatokból is bőven jut a megyének. És ha a szoros tervgazdálkodási rendszerbe soroltuk az építőipari feladatokat, akkor ezért maradt el bizonyos szociális, kulturális és egyéb igények kielégítése, teljesítése, most pedig a piaci viszonyok közepette a tanács még hátrányosabb helyzetben van bizonyos vállalatokkal szemben. Ez természetes, hiszen mi magunk is elsősorban a termelő beruházásokat igyekszünk előbbre sorolni és teljesíteni, mert ez jelenti a jövőt. így nagyon sok olyan beruházásunk marad el, marad teljesítetlen, ami a területen élő lakosság igényeinek kielégítését szolgálná. Csak egy számadatot. A második ötéves tervben e területen hatmilliárd forint volt az építési igény, a harmadik ötéves tervben 10,5 milliárd. A tervidőszak kezdetekor ez hétmilliárd erejéig volt lefedezve, úgy hogy 3,5 milliárd forint hiány jelentkezett. Természetesen kaptunk közben bizonyos segítségeket. Elsősorban prompt segítséget: más megyei építővállalatok bevonultak a területre, jöttek országos építő vállalatok, műszaki alakulatok stb., így ekkora hiánnyal nem zárunk, de — sajnos —néhány kérdésben oda kell majd állnunk választóink elé és olyan objektumokról, amelyek a lakosság közvetlen érdekeit szolgálták volna és amelyeket megígértünk, el kell mondanunk, hogy nem indítottuk el, nem tudtuk elindítani, vagy nem tudtuk még befejezni. Nem általános lemaradásról van szó. Aki azt mondaná, hogy Veszprém megye általánosan elmaradott terület, nem éri el az országos színvonalat, az hazudna, és én nem szeretnék ebbe a hibába esni. Veszprém rendkívül gyorsan, rendkívül dinamikusan fejlődik, de nagyon nagy egyenlőtlenségek jöttek létre és ezeknek a kiküszöbölése rendkívül nehéz. Mert amíg egy sor területen élen járunk, addig például a rendelőintézeti ellátottság tekintetében az utolsó előtti helyen van a megye. Az is igaz, bárhogyan csinálják is a statisztikát a statisztikusok, valaki mindig lesz az utolsó előtti és az utolsó helyen is, de mi nem szeretnénk az utolsó helyen lenni. S az utolsó előtti hely azt jelenti, hogy az országos átlagnak csupán kétharmada jut rendelőintézeti vonatkozásban lakosságunknak. A viszszás az, hogy erre kaptunk mi beruházási lehetőséget, de mégsem tudjuk megvalósítani, mert nincs építőipari kapacitásunk. Közben újabb igények is jelentkeztek, és voltak beruházások, amelyek gyorsabban valósultak meg, határidőre vagy határidő előtt elkészültek, nekünk pedig kezünkben a pénz, a terv, de a lehetőség nincs biztosítva, nincs aki az objektumot felépítse. Ezért Ajka város kórháza már tíz éve nem valósult meg, a veszprémi városi rendelőintézetet sem tudjuk megvalósítani. Ugyanez a helyzet a Veszprém városi művelődési házzal, a véradó állomással és hasonlókkal. Ugyanakkor a Balaton-parton 2000 szállodai férőhelyet építettünk fel. Ez helyes és örülni tudunk neki, de ezenkívül olyan termelőhelyek is nagyon gyorsan felépültek, mint például új csárdák, vendéglők. Ősszel kezdték, tavasszal készen voltak. Ez egyre inkább politikailag teremt feszültséget a területen. Rendkívül nehéz az ajkai bányásznak megmagyarázni, hogy miért fontosabb a szálloda, mint az ajkai kórház. Igaz, hogy kórházat építeni bonyolultabb, az is igaz, hogy a szálloda férőhelyeit már akkor eladták május 15-re, amikor még csak az épület falait húzták fel. Természetesen az Egészségügyi Minisztérium nem tudja a kórházi ágyakat már előre kiadni és bejelenteni, hogy „jövő szeptemberre pedig beteget fogunk fogadni". A füredi kórháznál csináltunk valami hasonlót, de ez ott is csak átmeneti megoldás volt. Ezek a nehézségek feszítenek tehát bennünket, és még csak azt sem tudjuk mondani, hogy az építésügyi miniszter elvtárs, vagy a minisztérium dolgozói nem segítettek bennünket. Kaptunk segítséget. Amit kérni szeretnénk, az tulajdonképpen az, hogy több és elsősorban olyan jellegű segítséget kapjunk, amelynek a révén biztosítani tudjuk a vállalatnál a műszaki színvonal emelését. Más lehetőségünk, más járható utunk nincs, s ezért valahogy olcsóbbá és elérhetőbbé is kellene tenni a vállalat számára a műszaki-technikai fejlesztéshez szükséges eszközöket. Ezeket a vállalat nem tudja saját erejéből kigazdálkodni, ehhez segítséget kell neki nyújtani állami, központi forrásokból is. A tanács is megtette a maga erőfeszítéseit: mintegy 10 millió forintot juttatott a két tanácsi építő vállalatnak, hogy kapacitásukat felfejlessze. A következő ötéves tervben a tanács körülbelül 70 milliót szán arra, hogy építőipari vállalatait megerősítse és segítse a kapacitásbővítés tekintetében, de ehhez azért az is