Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-21

1685 Az Országgyűlés 21. ülése, 1969. április 17-én, csütörtökön 1686 gyobb súlyt, részarányt, segítséget kell adni a kutatások fokozásában. Régi tradíció és nemcsak magyar tradíció, hogy a legmagasabb szintű oktatás, tehát az egyetemi oktatás akkor minősíthető megfelelőnek, ha maguk az oktatók nemcsak pedagógusok és nemcsak az adott tudomány lexikális ismerői, hanem alkotó tudósok, kutatók is egyidejűleg. Engedjék meg, hogy idézzem e kérdésről nagy fizikusunknak, Eötvös Lorándnak a múlt század végén elmondott rektori székfoglalója két mondatát: „Tudományos az iskola, tudományos a tanítás ott, de csakis ott, ahol tudósok tanítanak. Hozzátehetem, hogy tudósnak nem a sokat tudót, hanem a tudomány kutatóját nevezem." Ügy gondolom, hogy ezt a nemes hagyományt mai életünk alapelvének is tekinthetjük és elvként mondhatjuk ki, hogy egyetemi szinten oktatni tényleg az, és csakis az hivatott, aki maga egyben a tudomány művelője is, tudományosan újat alkot. A másik oldala ennek a meggondolásnak az, hogy a fent kifejtett elv az egyetemeken nagyrészt érvényesül, de az elemzések arra mutattak, hogy egyetemeink lehetőségeit a tudományos munkában nem kellően használjuk ki, holott fejlődésünk szempontjából az egyetemeken hatalmas tartalékok, szellemi erők, lehetőségek állnak rendelkezésünkre. Mindezek következtében a vita egyértelműen azt állapította meg, hogy tudományos és kutatási életünk jövő fejlődésében a súlypontot a következő években az egyetemekre kell helyeznünk, az egyetemek kutatási lehetőségeinek, tartalékainak feltárása, a fejlesztés előttünk álló legsürgetőbb feladata az egyetemeknek mind anyagi, mind erkölcsi támogatása terén. Félreértés ne essék, az elmondottak csupán a változás irányát jelölik és semmiképpen sem. szabad ennek a változásnak arra vezetnie, hogy az egyetemek alapvető szerepét, feladatát megváltoztassa. A kutatási tevékenységek, amit az elemzések alapján az egyetemeken kétségtelenül helyes és szükséges növelni, elsődlegesen és mindenekelőtt az egyetem pedagógiai, szakembernevelési tevékenységét kell, hogy szolgálja, szocialista hazánk új szakembereinek képzése az, ami a fő feladat. Az egyetemi élet kutatási tevékenységének előtérbe helyezése ezt segíti, és lehetőség arra, hogy a fő feladat mellett növeljük egyetemeink szerepét a tudományos életben, a kutatásban. Említettem hozzászólásom elején, hogy a gazdasági mechanizmus reformja az akadémiai intézetek, tehát az úgynevezett alapkutatások terén gyökeres változást nem hozott. A program kidolgozása során úgy véltük, hogy a közvetlen megrendelések kiterjesztése az alapkutatási intézményekre nem volna célravezető. Mégis felmerült az a gond és kritikai észrevétel, hogy az alapkutatási intézmények munkáját is — ha nem is pénzügyileg és rendelésekkel — kapcsoljuk jobban össze a társadalmi szükségletekkel, munkájuk igazodjék nagyobb mértékben egész műszaki-tudományos életünk időszerű elméleti problémáinak megoldásához. Az út, amelyen e kérdésben járni kívánunk, többrétű. Egyrészt szükségesnek látszik az Akadémia szervezetének megfelelő reformja, átalakítása az új, megváltozott követelményeknek megfelelően, másrészt meg kell teremtenünk a lehetőségét, hogy az alapkutató intézmények több országos kutatási célprogram rájuk eső részébe intenzíven bekapcsolódjanak és munkájuk szerkezetét az alaptudományok vonatkozásában ezeknek a célprogramoknak rendeljék alá. Foglalkozott még a munka többek között a távlati kutatási terv kérdéseivel is. Mint ismeretes, Magyarországon jelenleg az országos távlati tudományos kutatási terv van érvényben, amely első kísérlet volt szocialista társadalmunkban távlati tudományos terv létrehozására. Ügy gondoljuk, hogy ez a terv betöltötte hivatását, lényeges hatással volt tudományos életünkre, és helyes irányban befolyásolta egész kutatási tevékenységünket. Most szükségesnek látszik újabb és más jellegű terv kidolgozása. Tekintettel arra, hogy a távlati gazdasági terv 1970-től 1985-ig terjedő időszakot fog felölelni, az a vélemény alakult ki, hogy kutatási tervünk is ugyanezt az időszakot ölelje fel. A terv módszertanában hasznosítani akarjuk mindazt a pozitív és negatív tapasztalatot, amit a jelenlegi távlati kutatási tervünk végrehajtása során szereztünk, s gyökeresen szeretnénk érvényesíteni mindazt, ami az új mechanizmus egész gazdasági rendjéből, logikájából következik. Ügy gondoljuk, hogy ez a távlati terv kormányhatározatként és kötelező előírásként csak országosan átfogó kutatási célprogramokat döntene el és határozna meg, amelyek pénzügyi ellátására a megfelelő anyagi alapokkal rendelkező kormányhatóságokat kötelezné, ezen túl csak irányelveket adna a tudományos kutatások fejlesztésének fő vonalaira. Részletkérdésben, egyes kutatási témákban nem élne a tervlebontás módszerével, hanem az új gazdasági mechanizmus logikájának megfelelően közvetett ösztönző eszközökkel hatna irányítólag kutatásainkra, ezek fejlődésére, és hadd tegyem hozzá, ami országunkban rendkívül fontos, a nemzetközi együttműködésre. A kutatás szerepe és egyre meghatározottabb szerepe egész gazdasági műszaki életünkben, természetesen nem csupán a központi vezetés, a kormányzat ügye. Helyes most az alkalmat megragadni és állami vezető szerveinknek, vállalatainknak azt a tanácsot adni, hogy e kérdésben ne csak a felső szervek intézkedéseire várjanak, hanem saját munkájukban, fejlesztésükben is a kutatást, a kutatási tevékenység igénybevételét úgy tekintsék, mint a fejlődés növekvő és nélkülözhetetlen részét. Ez fejlődésünknek az az eleme, ami a gazdasági munkában előrelátást jelent, nemcsak néhány hónapra, egy, vagy esetleg két évre alapozva meg a termelést, a fejlődést, hanem hosszabb időre messzebb tekint a jövőbe, és ezért áldozatokat, anyagi áldozatokat is követel. s*