Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-27

2133 Az Országgyűlés 27. ülése, 1969. szeptember 25-én, csütörtökön 2134 új iskolai rendtartás témája. Ott újra szabályozzuk a tanulók jogait és kötelességeit. Legyen differenciált ösztöndíjrendszer — mondotta Kisgergely Lajos elvtárs. Legyen szabad megmondanom,. hogy ösztöndíjat most hatvan forinttól hétszáz foirintig lehet adni. Azt hiszem, ennél differenciáltabb ösztöndíjrendszer nincsen. És nyilvánvaló, hogy az iskolák a magasabb ösztöndíjat nem az úgynevezett tetszetős szakmáknak fogják adni, nem a fodrásztanulóknak, habár ne becsüljük le azokat sem, mert azért van annyi fodrásztanuló, mivel jelentkezik ez az igény. Lehetséges az is, hogy a vállalat is adjon társadalmi ösztöndíjat. Ennél jobban differenciálni tehát nem lehet. Most már valóban annyi ösztöndíj van, hogy ha ezzel nem lehet operálni, akkoir majdnem semmivel sem. Volt még egy javaslata, mégpedig az, hogy a társadalmi ösztöndíj a vállalati költségek terhére legyen elszámolva. Ezt ' nem helyeseljük. Ez a vállalati nyereség terhére megy, mint minden egyéb ösztöndíj. Halmágyi Ivánné elvtársnő javasolta, hogy az emelt szintű tagozatot végzett tanulók különbözeti vizsga nélkül folytathassák tanulmányaikat a gimnáziumban. Ez nem fogadható el azért, mert az egész emelt szint a szakközépiskolákhoz igazodik és ott nem oktatjuk azokat a tantárgyakat, amelyeket a gimnáziumban, például latint, meg egyebet. Elhangzott, hogy meg kell vizsgálni az emelt szintű képzést követő ráépítéssel kapcsolatos problémákat. Ezzel tökéletesen egyetértek, valóban meg kell vizsgálni. A művelődésügyi miniszter elvtárshoz fogunk fordulni, hogy együttesen vizsgáljuk meg az emelt szint előtt álló problémákat, és az akadályokat közösen igyekezzünk az útból elhárítani. Teljes mértékben egyetértek a megjegyzéssel. Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy a szakmunkás-vizsgabizottságokban növekedjék az iskola szerepe. Az a törekvésünk, hogy növekedjék. Több javaslat hangzott el a szakmunkásképzés tartalmára, a tantárgy-felosztásra, a tantervekre, tankönyvekre vonatkozóan. Az összes javaslatokat köszönettel vesszük és anélkül, hogy itt külön-külön válaszolnék, megpróbáljuk munkánkban hasznosítani. Néhány szót szeretnék még szólni a tárgyi és a személyi feltételekről, mert ezek igen erőteljesen szerepeltek a felszólalásokban. Ami a tárgyi feltételeket illeti, előadói beszédemben mondottam, hogy itt jelentős a fejlődés, s ezt megismétlem még konkrétabban. A második ötéves terv időszakában 245 millió forintot fordítottunk szakmunkásképzésre. A harmadik ötéves terv időszakában pedig 908 millió forintot. Ez azt bizonyítja, hogy a kormányzat erőteljes támogatást adott a harmadik ötéves tervben a szakmunkásképzés fejlesztésére. Tudjuk, hogy ez még mindig nem az, ami kielégítően rendezné a helyzetet. Reméljük, hogy a negyedik ötéves tervre vonatkozóan a szakmunkásképzés reformjának megfelelően a regionális iparfejlesztéssel összehangolt iskola- és tanműhelyfejlesztést és ami többször szerepelt itt, a kollégiumfejlesztést meg tudjuk oldani, ezen a téren előre tudunk haladni. Kedves elvtársak, őszintén szólva nem tudtam összeszámolni az összes igényeket. Ha módom lett volna összeszámolni és ide tenni az asztalra, aikkor azt hiszem, az elvtársak is azt mondanák, hogy egy ötéves terv alatt ez nem teljesíthető. Bízom abban, hogy fokozatosan, a népgazdaság teherbíró képességét figyelembe véve a kormányzat mindent meg fog tenni, hogy továbbfejlődés következzék be. Ennyit a tárgyi feltételekről. Ami a személyi feltételeket illeti, szaktanárok, szakoktatók szükségesek, akik egyrészt megfelelő tudással rendelkeznek, másrészt a tudást át is tudják adni. Ez így van. A műszaki tanárképzést véleményünk szerint mielőbb intézményesen meg kell oldani. Igazuk van tehát az észrevételt tevő elvtársaknak. Volt olyan észrevétel is, hogy a szakoktatók pedagógiai képzését fokozni kell. Ezek találkoznak a mi törekvéseinkikel. Azt hiszem azonban, nincs igaza azoknak, akik azt mondják, hogy üzemi mérnököket, tehát másodállásban oktatókat, technikusokat ne alkalmazzunk, csak fő állásban levőket. Ebben nincs igazuk azért, mert elhárítanánk magunktól az üzemek rendkívül jól képzett mérnökeit és technikusait, akik a szakmunkásképzésben igen hathatósan tudnak közreműködni. Azt hiszem, ezt így kell megítélni. Nem szabad kizárnunk ezt a kategóriát, sőt ellenkezőleg, még jobban igénybe kell vennünk. Ami a pedagógiai érzéket illeti, nem akarom lebecsülni, de úgy gondolom, hogy aki rendel- " kezik kellő tudással és azt a tudást át is tudja adni, annak már pedagógiai érzéke is van. Sok szó esett a tanárok, oktatók, szakoktatók bérezéséről. Ezzel kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy ez nem a törvény témája. Gondolom, hogy amikor a kormányzat talál rá fedezetet, foglalkozni fog vele. Ebben bízom, de ez nem a törvény témája. Szó esett az oklevélszerző szakoktatói képzés intézményes megoldásáról. Azt hiszem, ez hosszú ideig irreális elvárás még, éppen bérezési okok miatt. Nem akarok foglalkozni azokkal a konkrét fejlesztési kérésekkel, amelyek Szolnok megyétől Győrig elhangzottak. Nyilvánvaló, hogy kell majd velük foglalkozni, a lehetőségekhez képest azokat ki kell elégíteni, de azt hiszem, e törvényjavaslat tárgyalása közben ezekkel konkrétan foglalkozni nem lehet. Néhány mondatot befejezésül a beiskolázás problémáiról, mennyiségi és minőségi vonatkozásban. Ez a kérdés mindkét tekintetben nagy súlyt kapott a tárgyalás során. Mennyiségileg jelentkező gond a szakmunkás-szükséglet biztosítása általában, egyes népgazdaságilag fontos ágazatokban, a vasiparban, az építőiparban, a mezőgazdaságban különösen. Különös hangsúlyt kapott ez az utóbbi, és gondolom, Dimény elvtárs majd szintén foglalkozni fog vele. Tény, hogy a szakmunkás-szükséglet ezeken a területeken nem nyer megfelelő kielégítést. Ami a lányok képzési arányának növelését illeti, ebben a tekintetben a tárgyi feltételek hiányán kívül nagyon sok konzervativizmussal kell