Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-27
2127 Az Országgyűlés 27. ülése, 1969. szeptember 25-én, csütörtökön 2128 8—10 év szakmunkás-utánpótlás kilátásait illetően, sőt a szakmunkás utánpótlás máris gondot okoz. Jellemzésképpen megemlítem, hogy a győri vállalatok vasipari szakmunkástanuló iskolázási igénye az 1969—70-es tanévre a MÜM 400-as ' intézeténél 1397 főt tett ki. Ezzel szemben az intézet ténylegesen csak 717 főt tudott iskolázni, 680 fővel kevesebbet a szükségesnél. Ami a középiskolai iskolázás tervszerűségét és megfontoltságát illeti, az itt tapasztalható gyakorlat ugyancsak nem mondható megnyugtatónak. Köztudomású, hogy az ipari vállalatoknál a munkások és alkalmazottak közötti részarány általában 80:20 százalék. Ha figyelembe vesszük az országos munkás és alkalmazott szükségletét, akkor az arány mintegy 65—35 százalékra módosul. Ezzel szemben Győr-Sopron megyében és minden bizonnyal országos viszonylatban is — az 1968/19 694>en általános iskolát végzettek beiskolázása az alábbiak szerint alakult: Általános iskolát végzett a megyében 7640 fő, nem tanul tovább a végzettek mintegy 10 százaléka, tehát 764 fő, tovább tanul összesen 6876 ' fő. A művelődésügyi tárcához tartozó középiskolában tanul tovább 3304 fő, 48,1 százalék. Szakmunkásképző iskolákban tanul tovább 3572 fő, 51,9 százalék. Ha az arányt abból a szempontból vizsgáljuk, hogy minél magasabb általános műveltség birtokában választhassanak szakmát érettségi után azok a fiatalok, akik nem tanulnak tovább felsőfokú intézményeknél, akkor mindenképpen elégedettek lehetünk. Mégis úgy tűnik, hogy nem elég koordinált az általános iskolát végzettek iskolázása. Jóllehet a szakközépiskolát végzettek túlnyomó többsége szakmunkás lesz, mégis elégedettebbek lennének azok a fiatalok, akik szakmunkástanulóiintézetekben kapnák képzésüket. Ezekben az intézetekben a képzés alacsonyabb terhet jelent, mind a népgazdaságnak, mind a szülőknek, ugyanakkor a szakmunkásképző-intézetekben az iskolázás utáni első hetektől kezdődően már produktív termelő munkát végeznek a szakmunkástanulók. Javaslom a kormánynak az általános iskolát végzettek továbbtanulási arányszámának felülvizsgálatát abból a szempontból, hogy a gimnáziumi és szakközépiskolai iskolázásnál elsődleges szempont a felsőfokú tanítási intézetek merítési arányát biztosító, .illetve a termelés területén a középszintű vezető utánpótlást biztosító létszám legyen. Ezáltal nagyobb létszám jutna a közvetlen szakmunkás-utánpótlásra, akik számára ugyancsak .'biztosított a szakmunkásképző-intézetekben a magasabb általános műveltség megszerzése, valamint a továbbtanulás lehetősége. Egy gondolatban visszatérve az alacsonyabb születési arány és az iskolázás kapcsolatára : megyénkben 1975-iben 2540 fővel kevesebben végzik majd el az általános iskola VIII. osztályát, mint ahányan az 1968/69-es tanévben végezték. A jelenlegi iskolázási politika érvényben tartása mellett megyei szinten az összes ipari és nem ipari szakma utánpótlására, vagyis a szakmunkásképző intézetekbe történő iskolázásra mintegy 1300 fő jutna csupán a minimális 4000—4500 fős jelenlegi igénnyel szemben. A technikai színvonal növelése, a szervezettség fokozása elsőrendű érdeke és kötelessége az ipari vállalatoknak a munkaerőhelyzet javítása céljából. Ez viszont elsősorban magasabban és sokrétűbben képzett szakmunkásokat igényel. Ezt kívánja biztosítani a szakmunkásképzésről szóló törvényjavaslat is. A konvertibilis képzés bevezetését, amely a reformtervezetben szerepel, szükségesnek tartom bevezetni abban az iparban is, amelyben dolgozom — a textiliparban. A vita során számomra rendkívül érdekes volt azt tapasztalni, hogy több képviselőtársam határozottan annak a véleményének adott kifejezést, hogy azok a termelő vállalatok és üzemek, ahol szervezett, tudatos szakmunkásképzés nem folyik valamilyen formában, anyagilag járuljanak hozzá az általános szakmunkásképzéshez. Erről módosító javaslat is született. A magam részéről ezzel messzemenően egyetértek. Ezzel szemben úgy érzem, hogy nemcsak vállalatom igényét és saját javaslatomat mondom el, hanem a textiliparág igényét jelentem be, vállalva és számolva az esetleges anyagi többlet-ráfordítással. Javasolom, hogy a textilipar részére a fonó, és szövő szakmunkásképzést a jelenlegi egyéves képzési időről kétéves képzési időre növeljük. Ezáltal lehetőség nyílik a 14 éves fiatalok iskolázására és olyan szakmunkások képzésére, akik általános műveltség, magasabb elméleti és gyakorlati képzettség birtokában alkalmasakká válnak a korszerű gépek kezelésére, az új gyártmányok elkészítésére, más kapcsolódó munkakörök ellátására. A kétéves képzési mód bevezetését szükségessé teszi a textilipar számára az az alapvető körülmény is, hogy a termelési kapacitás legdöntőbb tényezője — az ember, a szakmunkás már fiatalon nevelődjék arra a szakmára, amelyet életcélnak, hivatásnak választott. De szükségessé teszi a textilipar különösen súlyos munkaerő-utánpótlási helyzete, a dolgozók alacsonyabb átlagkeresete, amely mintegy 13 százalékkal alatta van az ipari átlagnak, a nehéz fizikai munka végzése, a zaj-, por- és klíma-ártalmak, a háromműszakos üzemmenet, valamint az a tény, hogy iparunkban többségében női munkaerők dolgoznak. Úgy vélem, hogy kormányzati segítséggel kell biztosítani iparunk meglevő problémáinak csökkentését, olyan segítséggel, amelyek rangot és megbecsülést adnak a textil és ruházati szakmának, amely a a nemzeti jövedelemhez, harmadikként járul hozzá a legnagyobb mértékben és amely ipar nagyfontosságú közszükségleti iparág is és exporttevékenysége is tekintélyes. A kétéves szakmunkásképzés bevezetése céljából a szakmunkásutánpótlás biztosítása érdekében javaslom a kormánynak, központi keretből fonó és szövő szakmunkás iskolák, kollégiumok létrehozását a textilipari centrumokban. Ismételten kérem a tisztelt kormányt javaslataim (megfontolására. A szakmunkásképzésről szóló törvényjavaslatot elfogadom és a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Taps.)
