Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-27

2113 Az Országgyűlés 27. ülése, 1969. szeptember 25-én, csütörtökön 2114 Visszatérve a kiinduló gondolathoz, a szakmunkásképzésről előterjesztett törvényjavaslat társadalompolitikai és gazdaságpolitikai feladatokból, célokból fakad, és mint ilyen, fontos társadalmi érdek. Ezért a törvényjavaslatot a magam részéről elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Gyimóthi Dénes képviselőtársunknak adom meg a szót. GYIMÓTHI DÉNES: Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásomban az általános indokolás egy megállapításához és a végrehajtási utasítás körébe tartozó néhány részkérdéshez teszem meg észrevételemet. A törvényjavaslat általános indokolása leszögezi: fontos társadalmi érdek a munkásosztály utánpótlásáról való szervezett gondoskodás. Valóban, a munkásosztály szervezett utánpótlása alapvető, döntő kérdés. Az uralkodó, a hatalmon levő osztály szervezett utánpótlásáról van szó. Ügy érzem azonban, hogy a szakmunkásképzés társadalmi és politikai céljait meghatározva szólni kellett volna a mezőgazdaságban dolgozók szervezett utánpótlásának jelentőségéről is. A mezőgazdaság a népgazdaság egyik alapvető ága, a parasztság a társadalom egyik alapvető osztálya, és mégis, ha valamely szakmára igaz az, hogy emelni kell a szakma és a benne dolgozó szakmunkások társadalmi megbecsülését, akkor ez leginkább a mezőgazdaságra igaz. Helyes lett volna ezt megemlíteni azért is, mert a mezőgazdaságban dolgozó „korszerű szakmai és általános műveltségű, szocialista világnézetű és erkölcsű szakmunkások" számarányának és megbecsülésének növekedése az egységes szocialista paraszti osztály kialakulását gyorsítja. A továbbiakban a mezőgazdaság utánpótlásával és ezzel összefüggésben a mezőgazdasági szakmunkásképzéssel kapcsolatos néhány kedvezőtlen jelenségről szeretnék szólni. A megyei tapasztalatok szerint két fontos körülmény befolyásolja jelentősen a mezőgazdaság szakmunkásigényét, a mezőgazdasági szakmunkásképzést. Az egyik a mezőgazdaságban dolgozók számának gyorsuló ütemű csökkenése és a szövetkezeti tagság elöregedése. A pápai járás szövetkezeteiben például korábban átlagosan évi 3 százalékkal, az utóbbi egy év alatt pedig 14 százalékkal csökkent a dolgozó tsz-tagok száma, a 40 éves és ennél fiatalabb tsz-tagok száma pedig 61 százalékkal kevesebb, mint 1960-ban volt. A másik nem kevésbé fontos körülmény a ' mezőgazdasági termelés, a mezőgazdaság technikai, technológiai fejlettségének, eszközellátottságának adott színvonala, eddig elért foka. Ez a két körülmény egymással kölcsönhatásban több megoldásra váró problémát, több feloldásra váró ellentmondást tartalmaz. A szövetkezetekben eltérő élességgel és sürgősséggel ugyan, de napirendre került a nemzedékváltás. Az egymást váltó két nemzedék igényei — a munka időtartamát és folyamatosságát, a munkahelyet és a munkakörülményeket illetően — azonban lényegesen eltérnek egymástól. Az igényeknek a fejlődés alapján bekövetkezett ez a megváltozása nagyrészt érthető, sőt mi több, ez a megváltozott igény jogos. Ez a jogos igény — a termelés fejlesztése, a termelékenység növelése — egybeesik a belső fogyasztásnak és az exportnak a mezőgazdasági termeléssel szemben támasztott növekvő mennyiségi és minőségi követelményeivel, tehát a népgazdaság alapvető érdekeivel is. A jogos igények kielégítése azonban a mezőgazdasági munka jelenlegi korszerűségi szintjén csak korlátozott mértékben lehetséges. Emiatt a mezőgazdaság, mint szakma nem vonzó a pályaválasztás, a szakmunkásképzés és utánpótlás szempontjából. A munkakörülmények kedvezőtlen hatását csak fokozza a mezőgazdaságban végzett munka társadalmi megbecsülésének, elismerésének nem kielégítő volta és a szülői ház hatása. A mezőgazdasági szakma lebecsüléséből eredő negatív hatás erejét mutatja a következő eset: A járás egyik szövetkezete 12 fő helyett csak két fiatalt tudott leszerződtetni szakmunkástanulónak, ezeket sem helyből, hanem a szomszédos tanyáról és a városból. A fiatalok jelentős része a mezőgazdasági pályát ma még nem szakmaszeretetből, nem hivatástudatból választja, hanem ahogy a Pápai Állami Gazdaság fiatal gyümölcstermesztő szakmunkásai közül többen elmondták, azért, mert a kiválasztott pályára nem nyertek felvételt. Tény, hogy a megyében az összes szakmunkástanulónak felvettek közül a mezőgazdasági szakmákra beiskolázottaknál a legmagasabb — 87 százalék — a közepes, vagy ennél gyengébb általános iskolai osztályzattal rendelkezők aránya az ipari szakmák 77 százalékával szemben. Ezek a körülmények ha elfogadhatóvá nem is, de érthetővé teszik a beiskolázottak nagyfokú lemorzsolódását, továbbá azt, hogy a szakmunkásiskolát eredményesen elvégzett fiatalok jelentős része elhagyja munkahelyét, tanult szakmáját és más pályát választ. A megyében hét év átlagában a beiskolázott felnőtt szakmunkáshallgatók 41 százaléka hagyta abba a tanulást. A füredi szőlő- és gyümölcstermesztő szakmunkásképző iskolában végzett hallgatók 8 százaléka dolgozik jelenleg eredeti szakmájában. Olyan végletek is előfordulnak, mint az, hogy a Badacsonyi Állami Gazdaság 70 végzett fiatal szakmunkása közül mindössze négy dolgozik a gazdaságban, a többi nagyrészt a Balaton-parti vendéglátóipari üzemekben vállalt munkát. Különösen nehéz a beiskolázás és kevés a fiatal a szarvasmarha- és sertéstenyésztő szakmánál. A pápai szakmunkásképző iskolába szarvasmarhatenyésztőnek a 40 fős keretszámmal szemben 26 fő jelentkezett, de már csak 19 fiatal tanul. A járásból hét év óta nem jelentkezett fiatal sertéstenyésztő szakmunkástanulónak. A járás szövetkezeteiben dolgozók átlagos életkora a traktorüzemben 37 év, a kiegészítő üzemágban 38 év, a baromfitenyésztésben 39, a sertéstenyésztésben 51 év, a szarvasmarhatenyésztésben pedig 52 év fölött van. Mindezek alapján leszögezhető, hogy a munkakörülmények korszerűtlensége nem egy ok a sok közül, hanem alapvető, döntő oka annak, hogy a fiatalok idegenkednek a mezőgazdasági szakmától, a mezőgazdaságban végzett munkától. ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ