Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-26

2051 Az Országgyűlés 26. ülése, 1969. szeptember 24-én, szerdán 2052.; ) seben szerepel, hogy a szakmai képzés idejére a dolgozónak átlagkeresetet biztosít. Másutt ez nem fordul elő. Viszont előfordul nem egyszer olyan, hogy a vállalat el sem engedi a dolgozót, pedig az, amit időben, anyagiakban erre fordít, megtérül a vállalatnak is, de kifizetődik a népgazdaságnak is. Sokat tudna segíteni a szakszervezet, hiszen a legjobb érdekvédelem éppen a dolgozók szakmai, politikai képzettségének, általános műveltségük emelésének elősegítése. Fel kell figyelni arra is, hogy az új üzemek létesítését nem mindig előzi meg elegendő számú tervszerű szakmunkásképzés, ami ismét eredője a vándorlásnak. A terület és egyben a népgazdaság munkaerőigényeinek megfelelő szakmunkásképzést, az oktatási és nevelési feltételek javítását segítené elő, ha a szakmunkásképző intézetek a megyei tanács hatáskörébe kerülhetnének. Ez nem csökkentené, sőt fokozná a Munkaügyi Minisztérium elvi irányító tevékenységét, ugyanakkor lehetőséget adna a közvetlen operatív döntéseknél azoknak, akik a terület problémáit a legjobban ismerik. Természetes, hogy ez folyamatos előkészítő munkának, a feltételek biztosításának eredménye lehet csak. A korszerű műveltséggel rendelkező, jól képzett szakmunkás-ellátottság fontos népgazdasági, társadalmi, politikai érdek, de érdekelt benne az egyén is. Az emelt szintű képzés néhány évre tekint vissza, a gyakorlati tapasztalatok alapján azonban néhány következtetést kell levonnunk. Egyetértek azzal, hogy a szülők, a tanulók, de hozzáteszem, az általános iskolai pedagógusok felé is szélesebb körű propagandát folytassunk az emelt szintű képzést illetően. Igen fontos feladatnak látom az általános iskola színvonalának további emelését, annak a szemléletnek a megszüntetését, hogy aki nem szeret tanulni, az menjen szakmunkásnak. A megyében vizsgálatot folytattunk ebben az ügyben és azt tapasztaltuk, hogy a szakmunkásképző intézetekbe jelentkezett tanulók tanulmányi átlageredménye 2,5—3 között van. Még mindig nem elég a fizikai munka megbecsülése. Bár csökkent, de a kényelmesebb munkalehetőség, a fehérköpenyes munka, az íróasztal melletti munka varázsa még nem szűnt meg. Nem megoldott az emelt szinten végzettek továbbtanulása sem. A körzetileg kijelölt iskola munkahelyüktől gyakran távol van, ami bejárási, tanulási nehézségeket okoz. A fiatal szakmunkások továbbtanulását szervezettebb formában kell biztosítani, a szakmunkásképző iskola és az alkalmazó vállalat közös beiskolázási ügyének, tervének kellene lennie. A 130/66. számú művelődésügyi minisztériumi rendelet a szakmunkástanuló-iskolát végzettek gimnáziumi továbbtanulását szabályozza. E szerint azok, akik emelt szintű szakmunkástanuló iskolát végeztek, tanulmányaikat a gimnázium III. osztályban különbözeti vizsga letételével folytathatják. A különbözeti vizsga anyaga az esti és a levelező tagozaton történelem és biológia. Ha elő akarjuk segíteni a fiatal szakmunkások továbbtanulását, a Művelődésügyi Minisztérium a közismereti tárgyakból olyan tantervet adjon az emelt szintű képzéshez, hogy bármely középiskolában különbözeti vizsga nélkül folytathassák tanulmányaikat. Ez jelentené a zsákutca igazi megszüntetését. A törvényjavaslatot jónak tartom, azt elfogadom és elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Györe Sándor képviselőtársunknak adom meg a szót. GYÖRE SÁNDOR: Tisztelt Országgyűlés! A magam részéről örömmel üdvözlöm a szakmunkásképzésről szóló törvényjavaslatot, annál is inkább, mert a törvényjavaslat elfogadása és életbeléptetése után reméljük, hogy egységes szakmunkásképzésről fogunk beszélni és meg fog szűnni az a megkülönböztetés, amely a jelen pillanatban az ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági és különböző termelési ágak szakmunkásképzéséről beszél és rangsorolja a szakmunkásképzést. Én bízom benne, hogy a törvény életbeléptetése megszünteti azokat a jelenleg fennálló különbségeket, eltolódásokat, aránytalanságokat is, amelyek fennállnak a különböző népgazdasági ágazatok szakmunkásképzése vonatkozásában. Nagyon örvendetes, hogy tíz évvel a mezőgazdaság szocialista átszervezése után a mezőgazdaságban is — hasonlóan az iparhoz — kialakultak azok a képesítéshez kötött munkakörök, amelyek ma már a termelőszövetkezetekben is a segédmunkástól a mezőgazdasági mérnökig alakították ki a különböfő munkaköröket. Ezekben a kialakított munkakörökben nagyon nagy súllyal esnek latba a szakmunkások a termelőszövetkezetekben. Sajnos, termelőszövetkezeteink nagy része nem fordít gondot a szakmunkásképzésre. Azt hiszen, innen, az országgyűlés terméből el kell mondanunk, hogy a fiatal nemzedék utánpótlásának, a szakmunkásgárda kialakításának egyetlen járható útja az, ha minden termelőszövetkezet vezetősége, minden termelőszövetkezet vezetője a maga módján és lehetősége szerint gondoskodik a szakmunkásképzésről. Van-e tartalék a faluban erre a szakmunkásképzésre? Azt hiszem, igen, van, csak meg kell találnunk a módot és lehetőséget, közösen a szülőkkel, közösen a pedagógusokkal, közösen a termelőszövetkezetek vezetőségével, hogy a most elkallódó 14 éveseket, akik odahaza vannak, vagy különböző továbbképző tanfolyamokra járnak, vagy besegítenek a termelőszövetkezetbe, hogy a mezőgazdaság területén különböző szakmákat tanuljanak. E tartalékkal véleményem szerint az 1980-ig tervezett 25—30 százalékot néhány százalékkal növelni lehetne és ez a néhány százalék nagyon sok termelési eredményben mutatkozna meg a mezőgazdaság vonatkozásában. Vannak e nehézségeink? Azok az üzemek, termelőszövetkezetek, amelyek gondot fordítanak, a szakmunkásképzésre, nagyon de nagyon sok nehézséggel találják magukat szemben. A legelső, legnagyobb nehézségünk a szemlélet, amely jelen pillanatban fárváinkban megtalálható. Az a termelőszövetkezeti tag, aki az átszervezés óta, vagy már az átszervezés előtt is termelőszövetkezeti tag volt, fiának, leányának ipari szakmát, vagy egyéb szakmát kíván biztosítani és semmilyen körülmények között, vagy nagyon kevéssé adja annak a lehetőségét, hogy a saját termelőszövetkezetben tanuló legyen. Vál-