Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-26

2025 Az Országgyűlés 26. ülése, 1969. szeptember 24-én, szerdán 2026 és a szolgáltató iparral együtt a lakosság foko­zódó igényeit egyre inkább kielégíti. A addig túlnyomórészt kisparcellás, egyéni gazdálkodás jellemezte mezőgazdaságunkat szo­cialista mezőgazdasági nagyüzemeken nyugvó mezőgazdasággá szerveztük át. Mindezt egybevetve * tehát arányaiban és korszerűségében is jelentősen átalakult gazda­ságunk. ; *••• A fejlődés előtérbe hozta a szakember — ezen belül — a szakmunkásképzést. t\ f>i«*iL#iun kásképző intézetek egyre nagyobb szerepet tölte nek be a népgazdaság szakmunkás-szükségleté nek biztosításában. Ma már a jelenlegi szakmun kásállomány 60 százaléka a szocialista rendszer ben vált szakmunkássá. Míg 1951-ben az év szükségletnek csak 26 százalékát fedezte ifjúság­forrásból a szakmunkástanuTó Véén?*«*. ielenle, r ez az arány már 68 százalékra emelkedett. A szakmunkástanulók számának növekedése mellett emelkedett általános műveltségük is. 1949-ben a tanulóknak csak 37 százaléka ren­delkezett a 8 általános iskolai végzettséggel, 35 százalékuk pedig az általános iskola negyedik, il­letve ötödik osztályát végezte el. Az 1968—69. tanévben beiskolázott tanulóknak csak 0,1 szá­zaléka nem végezte el a 8 átalános iskolát. A szakmunkásképző iskolák a tanulók álta­lános iskolában szerzett műveltségét tovább nö­velték. Az itt folyó oktató-nevelő munka nem­csak arra irányult, hogy a különböző népgazda­sági ágakban felmerülő igényeknek megfeleljen szaktudásuk, hanem döntő mértékben arra is, hogy a leendő ifjúmunkásokbán kifejlődjön a kollektív érzés és magatartás, a felelősségteljes cselekvési készség. A képzés során ae az alapvető törekvés ér­vényesül tehát, hogy a munkásosztály e legfon­tosabb rétege ne csak a szaktudást igénylő mun­kában, hanem általános műveltségben és egész tevékenységében megfeleljen annak a követel­ménynek, amelyet vele szemben a társadalom támaszt. Hogy e nemes célkitűzés az oktató-nevelő munkában megvalósuljon, annak számos feltéte­lét kellett biztosítani. E feltételek megteremté­sére világosan utal az a körülmény, hogy a szak­munkásképző iskolák oktatása immár két évti­zede nem egyetlen tankönyvre épül, mint a ka­pitalista múltban. A szakmunkásképzés szerves részévé vált a legfontosabb közimereti tárgyak oktatása. A mai szakmunkástanuló a matema­tikán, fizikán, elektrotechnikán túlmenően ta­nulja a magyar nyelvet és irodalmat, csakúgy, mint a magyar és egyetemes történelem legfon­tosabb fejezeteit. A szakmai tudást elmélyítő szakkörök mel­lett számosan szívesen kapcsolódnak be az iro­dalom- és történelem-szakköreibe is. Évenként a tanulók túlnyomó többsége nemcsak a szak­mai tudást lemérő versenyekben vesz részt, ha­nem nemes vetélkedésben kipróbálja tudását a közismereti tantárgyakból is. Az ifjúság nevelésében kiemelkedő feladat a szocialista hazafiságra, proletár internacionr. lizmusra történő nevelés. Fiataljainkat fel ker vértezni munkásöntudattal, mivel számos nega­tív hatás éri őket mind kívülről, mind pedig belülről. Az ellenséges propaganda annak tuda­tában, hogy szakmunkástanulóink a jövendő munkásosztály részét képezik, megpróbálja fia­taljainkat befolyásolni, hamis képeket festve előttük a kapitalista világ korlátlan lehetőségei­ről. Ügy erre, mint az úgynevezett kettős neve­lésre is figyelemmel kell lennünk, amikor egyes fiatalok mást tanulnak ugyanarról az is­kolában és mást sugall az otthon, vagy ami még rombolóbb, a fiatalok nem mindig tapasztalhat­ják a felnőttek részéről a szavak és a tettek egy­ségét. Kedves Elvtársak! A szakmunkástanuló fiatalok nevelésében nagy szerepe van mind az intézeti, mind pedig az üzemi KlSZ-szerveze­teknek. Ezek nevelőmunkája hatékonyan hoz­zájárul a fiatalok eszmei-politikai neveléséhez. Ezért igen értékes az a támogatás, amellyel a fiatalok tudatformálását segítik. A jövő nevelő­munkája eredményességének záloga a KISZ­szervezetek munkájának további erősödése, fej­lődése. Ugyancsak jelentős a szakszervezeti szer­vek nevelő munkája, önmagában is nagy jelentőségű az a tény, hogy a fiatalok szakmun­kástanuló idejük kezdetén tagjaivá válnak a dolgozók sok milliós tömegszervezetének, ahol helyes munkásöntudatot és fegyelmet tanulhat­nak. A szakszervezetek fontos feladata, hogy mindennapos gyakorlati tevékenységükkel ébe­ren őrködjenek afelett, hogy a fiatalok jogai ne szenvedjenek csorbát. E helyes érdekvédelem mellett az a kéré­sünk, hogy segítsenek bennünket abban, hogy a jövőben még nagyobb figyelemmel tudjuk ki­válogatni azokat, akikre rábízzuk a fiatalokat, hogy tőlük szakmát, szocialista munkásöntuda­tot és emberséget tanuljanak. Tisztelt Országgyűlés! A magyar szakmun­kásképzésnek követni kellett a népgazdaságunk struktúrájában végbement változásokat. A szük­ségletnek megfelelően új népgazdasági ágazatok­ban indult meg a szakmunkásképzés. A képvi­selő elvtársak előtt is ismert, hogy bizonyos ága­zatok gyorsabban fejlődtek másoknál. így gyor­sabban nőtt például a vegyipar vagy a műszer­ipar termelése az ipari termelés átlagánál. Nyil­vánvaló, hogy ezeknek az ágazatoknak a szak­munkásigénye is nagyobb az átlagosnál. A me­zőgazdaságban a nagyüzemi termelés, a gépesí­tés elterjedése, a kemizálás — olyan tényezők, amelyek szükségessé tették a szakmunkásképzés bevezetését és fejlesztését. Ennek eredménye­ként 1965-ben a mezőgazdaságban foglalkozta­tott dolgozóknak 14 százaléka már szakmunkás volt. Emelkedett a szakmunkaerő aránya a ke­reskedelemben és a szolgáltatóiparban is, ahol az állományi létszámhoz viszonyítva 1961-ben 45,7 százalék, 1967-ben már 52,5 százalék volt a szak­munkások aránya. Évről évre több lett tehát a kiképzett szakmunkások száma. 1968-ban már 59 000 tanuló tett szakmunkásvizsgát az 1951. évi 13 000, s az 1959. évi 23 000 fővel szemben. Addig, amíg az 1949—1950-es tanévben alig haladta meg a 60 000 főt a szakmunkástanulók létszáma, a jelenlegi tanévben az összes létszám több mint 220 000 fő. Mégis e nagy mennyiségi fejlődés ellenére napjaink egyik legégetőbb problémája az, hogy egyre nehezebb egyes fizi­90 ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ

Next

/
Thumbnails
Contents