Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-21

1663 Az Országgyűlés 21. ülése, 1969, április 17-én, csütörtökön 1664 nak, a fokozatosságnak ezeket a jelenségeit jogos aggodalommal figyeljük. Az a meggyőződésünk, hogy a szocialista államok szolidaritása, a közös ügy védelme, amit a jelen szerződés is hosszú távon kíván szolgálni, segít e veszedelmes jelenségek leküzdésében. Törvényjavaslatunk is bizonyítja, mennyire bízunk a cseh és szlovák nép öntudatában, politikai érettségében: legyőzi majd a most szinte hónaponként ismétlődő új formájú válságait. — Tisztelt Országgyűlés! Közeledik felszabadulásunk 25. évfordulója. Ezek a napok ugyan még 1944 áprilisának, s a következő hónapok véres eseményeinek 25 éves emlékeivel terhesek. S épp e törvényjavaslat tárgyalásánál mégis, épp az emlékek során ide kívánkozik néhány világos szó. A Szovjetunió és a kelet-európai szocialista államok viszonyát a nyugati ellenséges propaganda szereti kaján hazugságokkal megvádolni. A Szovjetunióhoz fűző politikai, gazdasági, kulturális kapcsolatokat szeretnék holmi rabláncnak feltüntetni. Ne elemezzük azokat a gazdasági kötelékeket, amelyek népünk felemelkedésének, a magyar népgazdaság virágzásának egyik legfőbb biztosítékát adják; ne elemezzük azt a segítséget, amit politikailag kaptunk, hogy szocialista hazát teremtsen népünk, s a hárommillió koldus csakugyan gyarmati országából szabad, önálló és öntudatos nép hazája lehessen a mi hazánk. De van, valóban van egy lánc, ami bennünket, s Kelet-Európa népeit a Szovjetunióhoz köt. Egyszerű szavakkal, frázis és pátosz nélkül beszélhetünk róla: a katonasírok lánca ez. Hány országot kötnek össze ezek a láncok, ezek a szerény katonasírok. Hány százezer szovjet család reménysége hullott sírba a mi népeink felszabadulásáért. Ezeket a láncokat mi vállalhatjuk — és vállaljuk is. Ezekről a láncokról hálátlanul egyetlen európai, egyetlen kelet-európai nép sem feledkezhet meg.„A mi népünk bizonyára nem felejti el. Amikor a cseh, a szlovák és a magyar nép újabb 20 évre megköti a maga jelentős egyezményét, bizonyára arra is kell, hogy emlékezzék, annyi viszály, nemzeti ellentét után hogyan is születhettek meg a barátságnak, biztonságnak, a nemzetek közötti békének ezek az okmányai. Tudjuk, azoknak a felszabadító harcoknak, amit szovjet harcosok, munkások, parasztok milliói vívtak harctereken, katonai üzemekben, paraszti földeken, tudósok laboratóriumaiban a fasizmus ellen. Ez a szemlélet és ez az emlékezés ma is összeköt bennünket. Szerződésünk, törvényjavaslatunk ebben a szellemben készült. Ezért ajánlom, hogy az Országgyűlés iktassa jó törvényei közé. (Taps.) ELNÖK: A következő felszólaló Nádasdi József képviselőtársunk. NÁDASDI JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! Tapasztalatom és legjobb meggyőződésem szerint a legszélesebb magyar közvélemény egyet fog érteni a kormányzatnak Apró Antal elvtárs által kifejtett álláspontjával, helyesli és támogatja a magyar—csehszlovák Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződés törvényibe iktatását. A törvényjavaslat szövege és szelleme jól szolgálja a két ország és nép nemzeti és nemzetközi érdekeit, immár történelmivé vált barátságának további elmélyítését, a szocializmus, az európai béke és biztonság ügyét egyaránt. Meggyőződésem szerint hasonlóképpen a legszélesebb magyar közvélemény osztja a magyar kormány álláspontját akkor és abban is, amikor aggodalmát fejezi ki a Csehszlovákiában tapasztalható bizonyos politikai jelenségek kapcsán. Nem ünneprontásként, de mégis úgy érzem, hogy szükséges ehhez néhány reflexiót fűzni. Tapasztalataim szerint is több, egymással szorosan összefüggő politikai jelenség nyugtalanítja nálunk az embereket. A leginkább nyugtalanító tényező az ellenforradalmi — vagy ahogy ma Csehszlovákiában mondják: szocialistaellenes elemek szervezkedési, randalírozási lehetősége. Ezek az erők jól szervezettek és jól tájékozottak, s láthatóan jól összehangolt terv szerint képesek gyors támadásra és szervezett visszavonulásra, hogy aztán ismét kilesve a kedvező pillanatot, újabb támadásba lendüljenek. Terveiknek megfelelően sikerrel tudják keresztezni a párt, a kormányzat, hivatalos tényezők elgondolásait. Sőt, adott helyzetben ők diktálják az események menetét. Ezt mutatja a Palach-ügy, legutóbb a március 29-i nacionalista, szovjet- és kommunistaellenes kilengés-is. Úgy látszik, sajátos „menetrendjük" van és időnként sikerül eszerint „közlekedniük". A másik nyugtalanító jelenség ezzel kapcsolatban bizonyos tanácstalanság, határozatlanság és habozás. Az emberek nálunk gyakran felteszik a kérdést: miért és meddig tűri a szocialistaellenes randalírozásokat a vezetés? S aztán persze válaszolnak is ezekre a kérdésekre : a miértre is és a meddigre is. Persze, ki-ki a saját módján. De a kérdés feltevése és a ráadott sajátos válaszok mögött az húzódik meg, hogy a szavakat, nyilatkozatokat összevetik azzal, ami a valóságban néha történik, s nemegyszer bizonyos hiányérzetük támad. Márpedig a dolgozó emberek a szocialista országok politikai vezetését szigorú,. de igazságos mércével mérik: a szavak és tettek összevetésének mérlegén. S mivel ez a mérleg nálunk egyensúlyban van, úgy gondolják, hogy másutt is egyensúlyban kell lennie. S hogy a csehszlovák dolgozók is hasonlóképpen gondolkodhatnak, erre enged következtetni például a Szlovák Szakszervezeti Szövetségek Tanácsa elnökségi nyilatkozata is. Idézem: „elkerülhetetlennek tartjuk azokat az intézkedéseket, amelyek gátat vetnek a politikai válságok előidézésének. Mind a szövetségi, mind a szlovák kormánytól elvárjuk, hogy intézkedéseiket mihamarabb és következetesen alkalmazzák a gyakorlatban, és az eredményekről tájékoztassák a nyilvánosságot." Nos, a mi dolgozóink ezzel egyetértve legfeljebb azt teszik hozzá, hogy az ország rendje a pártban levő rendtől függ. S itt érkeztünk el egy további nyugtalanító tényezőhöz. Egyrészt magas rangú személyiségek nem egy nyelven beszélnek és cselekszenek — egyesek nem az érvényes párthatározatok szellemében. Másrészt a magyar közvélemény jól tudja, hogy rendkívül sok becsületes, igaz hazafi