Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-24

1909 Az Országgyűlés 24. ülése, 1969. július 3-án, csütörtökön 1910 munkánkra az ipar gyakorlatában is. Ezekkel egyetértek. Meggyőződésem, hogy a következő évek jelentősebb előrehaladást fognak biztosítani. Befejezésül az a javaslatom és kérésem a kormány felé, hogy hasonló dinamikával kerüljön vizsgálat alá a most már másfél éves kialakult gyakorlat, és ez év végéig álljon rendelkezésére az iparnak minden olyan módosító rendelkezés, mely a negyedik ötéves tervben érvényben lesz, mert az 1970. évi munkát ennek birtokában lehet jól előkészíteni és bonyolítani. Ennél még fontosabbnak tartom, hogy egy év álljon rendelkezésre a negyedik ötéves tervre való átmenethez a felkészülésre és annak biztosítására. Csak komplex intézkedések birtokában van mód a negyedik ötéves tervet az iparvállalatok részéről tervezni és megfelelő fejlesztési elképzeléseket időben realizálni. Szerintem népgazdasági szinten összesített tapasztalatok és analizált adatok módot adnak arra, hogy ilyen vonatkozásban gazdasági életünket olyan helyzetbe hozzuk ez év végéig, hogy a mikromechanizmus szférájában bátran, céltudatosan tervezzük a negyedik ötéves tervet az ország érdekeinek figyelembevételével. Tisztelt Országgyűlés! Kérem javaslataim felülvizsgálását, elbírálását. Az előterjesztett költségvetésről szóló törvényjavaslatot részleteiben is elfogadom és a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlom. (Taps.) ELNÖK: Schwarcz József képviselőtársunkat illeti a szó. SCHWARCZ JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés, kedves Képviselőtársaim ! Az idő előrehaladottságára való tekintettel szíves figyelmüket kérem. Minden bevezetés nélkül, mondanivalómban a munkánk valódi célját adó életszínvonalunk néhány problémájával kívánok foglalkozni. Képviselőtársaim közül többen említették már ezt a kérdést hozzászólásukban. Ügy tűnik, hogy részben ismétlésbe bocsátkozom. Azt hiszem, ez nem is lehet baj, hiszen ez a témakör nagyon tág értelmű, megérdemli, hogy többet beszéljünk róla, habár különösen Fehér elvtárs nagyon reálisan értékelte, a helyzet teljes ismeretében mondta el véleményét. Az emberek nagy része az életszínvonal kérdésében különbözőképpen foglal állást. A legtöbb ember a mindennapi életszükségleteit tekintve, ezen belül a család igényeinek szokványos kielégítésére, vagy azon felüli átlagra törekszik. Egyrészt a luxusigények felé tör, abban látja az életszínvonalnak neki megfelelő megvalósulását. Egy nagyon szűk réteg viszont teljesen értelmetlenül szeretne kitörni a szocializmus kereteiből. Népünk tekintélyes része azonban reálisan figyelembe veszi a valóságot, közvetlen jövedelmén felül a neki juttatott kommunális, szociális, kulturális szolgáltatásokat, azok olcsóságát és mindenki által elérhetőnek tekinti. Természetesen figyelembe veszi azt is, hogy jelenlegi életszínvonalunk kialakulásához honnan indultunk el. Egy azonban bizonyos, a legtöbb ember az életszínvonal neki legkívánatosabb megvalósulását a saját igényeinek mikénti teljesülése alapján értékeli. Ezek az igények nálunk, Magyarországon még nagyon különbözőek. Másként jelentkeznek az igények városon, másként falun, ugyancsak másként társadalmunk különböző rétegeinél. Nem kétséges, hogy gazdasági és kulturális fejlődésünk következtében az életszínvonal iránti igények lényegesen megváltoztak. Az általános műveltség színvonalával párhuzamosan bővült az emberek látóköre, alakult az élet iránti szemlélet. Nem vitatható, hogy mindezt elősegítette szocialista társadalmunk fejlődése, oktatási rendszerünk, kultúr- és szociálpolitikánk megvalósulása. Népünk tehát megtanulta, hogyan kell szebben és emberibb módon élni. Ügy tűnik azonban, mintha a fejlődés ezen a vonalon gyorsabb ütemű lenne, szemben gazdasági fejlődésünkkel és anyagi lehetőségeinkkel. Mintha az igények túlhaladnák anyagi erőinket. Ennek, jelei itt-ott előrevetik árnyékukat. . '.f Falun az emberek korszerűbb és rendezettebb élet- és munkakörülményeket igényelnek, különösen sürgős ennek megteremtése a fiatalság számára. Igénylik a kommunális szolgáltatások mind nagyobb mértékű és gyorsabb kiterjesztését, a közművesítést, amely ma már legalább olyan fontos feladat, mint ezelőtt 30 évvel a villany volt. Igénylik a korszerűbb úthálózatot, több és korszerűbb iskoját,. napköziotthont, kulturáltabb kereskedelmi ellátást. Városon több lakás kellene, jobb húsellátás, olcsóbb zöldségpiac és a személyes kényelmet szolgáltató bővebb eszközellátottság, természetesen mindehhez a szükséges anyagi fedezet is. Tudjuk, hogy az igények abszolút módon és mértékben való kielégítése lehetetlen, arányaiban mégis szükséges változtatni a kielégítést illetően. A feladatnak elsősorban a munkabérek és a személyi jövedelmek közötti arány helyes kialakítására való törekvésnek kell lennie, amint ez el is hangzott itt. A jelentkező feszültségek megszüntetése sürgős és indokolt, hiszen az utóbbi 1—2 évben észrevehető változás állt be egyes munkakörökben dolgozók reáljövedelmében, éppen az árszint változása miatt. Felvetődött a kérdés, hogyan és miként? A megoldás természetesen nem egyszerű. Egyes munkakörökben a munkabéreken akkor is kívánatos változtatni, ha az néha ellentmondásosnak tűnik. A kevésbé kedvelt munkakörökben mutatkozó alacsony munkabérek emelése üzemi szinten a vállalati gazdálkodáson belül megoldható és szükséges, csak megfelelő érzékkel és törődéssel kell foglalkozni vele. Az ez irányú törekvés részben levezetné a kedveltebb munkahelyekről a felesleget, s ösztönszerűen hatna a munka termelékenységére. A tájékoztatóban egyébként érdekes megjegyzés található, amely szerint a felesleges munkaerő átcsoportosítása és elbocsátása részben a különböző társadalmi ráhatások miatt nem történt meg. Ezt nem is tartjuk komolyabb