Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.

Ülésnapok - 1967-24

1867 Az Országgyűlés 24. ülése, 1969. július 3-án, csütörtökön 1868 színre kerüljenek, s megkezdjék azok vállalaton belüli vagy a vállalatok közötti tervszerű átcsoportosítását oda, ahol égető munkaerőhiány van, elsősorban a szolgáltató ágazatokba. Tervszerű munkaerő-átcsoportosításra eddig csak a szénbányászatban került sor. Ez a kormányhatározatnak megfelelően és az érintett bányászok számára is elfogadható módon ment végbe. Ez egyben pozitív példa arra, hogy a struktúraváltozással, az elavult termékek gyártásának fokozatos leállításával együtt járó, vagy már ma is meglevő jelentős felesleges munkaerő átcsoportosítását a szocialista állam a dolgozók érdekét is mindenképpen szem előtt tartva képes megoldani. Tisztelt Országgyűlés! Az új gazdaságirányítási rendszer jelentősen megnövelte a gazdálkodó szervek önállóságát, alapvetően megváltoztatta a gazdaságirányítás eszközeit Ezért természetszerűen ma másként vetődik fel az ágazati irányítás kérdése, a minisztériumok felelőssége, mint a korábbi években. Az ágazati irányítás megváltozott követelményeinek megfelelő minisztériumi tevékenység még nem bontakozott ki teljes egészében minden területen. A hatósági felügyeleti teendők ellátása általában rendben folyik. Egy-két kivételtől eltekintve viszont — így a közlekedéspolitika, a járműfejlesztési program és az élelmiszer-gazdaság fejlesztése — nem kielégítő az előrehaladás az ágazati iparpolitikában, a műszaki gazdasági fejlesztési koncepciókban, a hatékonyabb vállalati működést, elősegítő tevékenységben. Éppen ezért ezen a téren nagyobb aktivitásra, bátrabb kezdeményezésre lenne szükség valamennyi ágazati minisztériumnál. További pontosításra, egyes vonatkozásban tisztázásra szorul a kockázat és a felelősség megoszlása a minisztériumok és a vállalatok között. A magyar vállalatokat az elmúlt húsz év során az előrelátható és kivédhető kockázatok alól mentesítettük. Igaz, hogy ennek mélyén az egyszerű dolgozók védelmének szándéka rejlett, de ezzel együtt még sok minden mást is megvédtünk, amit nem akartunk. így például egy-egy vállalat gyenge vezetését, túlhaladott termelési módszereket és gyártmánystruktúrát, a tervet megállapító intézmények — és ezeken belül személyek — csalhatatlanságának látszatát. Ma már egyértelműen világos előttünk, hogy minden fejlesztési elképzelés és minden gazdasági döntés kockázattal jár. Kockázatvállalás nélkül nincs előrehaladás, s az ilyen vezetés csak maradi, konzervatív lehet. Ebből az is következik, hogy a kockázat kihatásait annak a szervnek kell viselnie, ahol a döntést hozták. Ez egyben természetesen a döntési hatáskörök centralizációjának és decentralizációjának alaptézise is. Az irányító szervek és a minisztériumok kockázata elsősorban társadalmi jellegű. A reform során igen helyes volt a vagyonbiztosítási rendszernek és a tartalékképzésnek az állami vállalatokra történő kiterjesztése, mert a kockázat nagy részét lényegében vállalati szintre helyezte. A gazdasági reform tehát megteremtette a kockázat viseléséhez az objektív anyagi feltételeket. Jelenlegi vállalati szervezeti rendszerünket a régi gazdasági mechanizmusból örököltük. Irányítási rendszerünk korszerűsítése szükségessé teszi, hogy a vállalati szervezeteket is fokozatosan ehhez igazítsuk. Szükséges vizsgálni, hogy a szervezeti keretek vagy jogszabályi, hatósági előírások ma már milyen mértékben akadályozzák a nagyobb vállalati mozgékonyságot. A meglevő vállalati szervezet legfőbb hiányossága a legtöbb esetben az, hogy a gazdasági funkciók, a hatáskörök és a belső információk túlzottan centralizáltak. A vállalatokon belüli centralizáltság túlzott foka ténylegesen akadályozza a piaci impulzusok gyors és közvetlen észlelését, az igények rugalmas kielégítését. Meggyőződésem szerint fokozatosan megoldandó feladat számunkra a vállalati szervezet megfelelő korszerűsítése, amely fejlődésünk jelenlegi szakaszán általában az egyszerűsítést jelenti. A vállalati szervezeti rendszeren eszközlendő folyamatos változtatásoknál arra kellene törekedni, hogy az ésszerűség határáig csökkenjen a vállalati monopolhelyzet és az egyes ágazatokban jelentkező indokolatlanul túlzott, az igényeket követni nem tudó szervezeti centralizáltság. A túlzott centralizáció fékezi a gazdasági egységek — trösztön belül a vállalat, országos vállalaton belül a gyár — alulról jövő kezdeményezéseit. Különösen élesen jelentkezik ez az országos vállalatoknál, trösztöknél, ahol komoly erőt képviselő belső egységek — vállalatok, gyárak, gyáregységek, üzemek, hálózati egységek — a szükséges önállósággal nem rendelkeznek. Vagy például a kereskedelem szervezeti felépítésében, ahol a nagy üzleteknek is sokszor kicsiny az önállóságuk. Közvéleményünk jelentős része az üzemegységek önállóságát minimálisnak tartja. A vállalaton belüli önállóság fokozása érdekében biztosítani kell a vállalati egységek operatív önállóságát, a munkáltatói jogok decentralizálását, a helyi adottságok maximális figyelembevételét. A vállalati szervezet korszerűsítését természetesen nem kampányszerűen, hanem megfontoltan és jól előkészítve kell végrehajtani oly módon, hogy az semmiképpen ne okozzon fennakadást a termeléssel szemben jelentkező igen jelentős ellátási és exportfeladatok teljesítésében. Ügy látjuk, hogy egyes ágazatokban a feltételek máris adottak ahhoz, hogy a korszerűsítést, a jövő év elején megvalósítsuk. Más ágazatokban pedig egy-két év alatt ezeket a feltételeket meg lehet és meg is kell teremteni. A vállalati szervezet tökéletesítése, az önállóság fokozása különösen fontos az olyan ágazatokban, amelyek közvetlen szerepet játszanak a lakosság igényeinek kielégítésében. Ilyennek tekinthetjük például az élelmiszeripar, a textilipar vállalatait, továbbá a belkereskedelmet. Az élelmiszeripar területén jelenleg négy tröszt és 12 országos vállalat tevékenykedik. Az elmúlt év tapasztalatai azt igazolják, hogy ebben a szervezeti felépítésben — bár történtek intézkedések a szervezet egyszerűsítésére és a hatáskörök decentralizálására — a trösztök és az országos vállalatok egységei — ezt tegnap szóvá tette Bodogán elvtárs is —, nem rendelkeznek