Országgyűlési napló, 1967. II. kötet • 1969. április 17. - 1971. február 10.
Ülésnapok - 1967-23
1849 Az Országgyűlés 23. ülése, 1969. július 2-án, szerdán 1850 események iránt — és ilyen az utóbbi időben szép számmal volt — rendkívül élénk az érdeklődés a magyar közvéleményben. Természetesen elsősorban a moszkvai értekezlet, a kommunista és munkáspártok világértekezlete, az erről érkezett tudósítások, annak dokumentumai, határozatai foglalkoztatják az egész magyar közvéleményt, amelyet őszinte megelégedés és nyugodtan mondhatjuk, hogy büszkeség tölt el ot-" tani szereplésünk nyomán. De hasonlóan nagy az érdeklődés társadalmunk minden rétegében a megelőző két nagy jelentőségű tanácskozás, a Varsói Szerződés részvevőinek csúcsértekezlete, az ezen kiadott, ma már általában „budapesti felhívásnak" nevezett okmány és a KGST-államok csúcsértekezlete iránt. Kormányunk és pártunk nemzetközi eredményeit, sikereit nem lehet elválasztani egymástól, mindkettő népünk sikereit jelenti. A moszkvai kongresszus tanácskozásai alatt a szovjet sajtó megtisztelő, kiemelt érdeklődéssel foglalkozott a magyar delegáció munkájával. Maga a kongresszus is elismeréssel nyilatkozott arról a tevékenységről, amelyet az előkészítés idejében a magyar párt vezetői, delegátusai végeztek. Ismeretes, hogy milyen széles világérdeklődés nyilvánult meg Kádár János elvtárs moszkvai sajtótájékoztatója iránt, örömmel állapíthattuk meg, hogy a kongresszus előkészítésének és lebonyolításának jelentős tényezője volt a Magyar Szocialista Munkáspárt. Azt hiszem azt is megállapíthatjuk, hogy a moszkvai tárgyalás teljes demokratizmusa szinkronban van azzal a feladattal, amelyet mi itthon a legutóbbi időben napirendre tűztünk, a szocialista demokrácia szélesítésével. A moszkvai tanácskozáson -dokumentálódott egység pedig már éreztette kisugárzó hatását, például a röviddel utána Berlinben összeült béketalálkozón is. Ritka eset a világpolitikában is, hogy egy eseményről születése pillanatában meg lehet állapítani történelmi jelentőségét. Most pedig a moszkvai határozatról már biztosan tudjuk, hogy jelentősége történelmi és hosszú időre meghatározza a népeknek a haladásért vívott harcát, a harc irányát és célját. Mint ahogy Kádár elvtárs a moszkvai értekezleten felszólalásában mondotta, az értekezletnek az volt a feladata, hogy olyan elvi platformot és akcióprogramot adjon, amely megfelel az imperialisták elleni harc követelményeinek, amelyet minden kommunista és munkáspárt, minden antiimperialista erő cselekvően támogathat. A határozat hatékony eszmei és politikai fegyvert bocsátott az imperializmus elleni harchoz a népek rendelkezésére. A moszkvai kongresszuson kívül, illetve azt megelőzően egész sor olyan nemzetközi eseményre utalhatunk, amelyek bennünket közvetlenül érintenek. Ilyen volt — mint már említettem—a Varsói Szerződésben részt vevő államok vezetői szinten tartott csúcsértekezlete és a KGST-nek hasonló tanácskozása, amelyeknek eredményei az ott létrejött megállapodások és egyhangú határozatok, amelyek hosszú, építő vitát zártak le, erősítették a szocialista országok egységét. Ma még talán fel sem tudja mérni teljes egészében közvéleményünk, hogy milyen óriási jelentőségűek az itt született elvi megállapodások. De ezeken a nagy jelentőségű eseményeken kívül közvetlenül érinti országunkat a vietnami . kérdés, amelyben teljes szolidaritást vállaltunk a hős vietnami néppel, érdekeltek vagyunk a közel-keleti válság megoldásában, örömmel üdvözölhetjük, hogy Csehszlovákia nehéz problémái a kibontakozás útján vannak. Nemzetközi tevékenységünk áttekintése során meg kell emlékeznünk a Minisztertanács elnökének legutóbbi ausztriai és csehszlovákiai látogatásáról, valamint az elmúlt évben tett franciaországi hivatalos látogatásáról. Mindezek a Magyar Népköztársaság nemzetközi tekintélyének növekedését bizonyítják. Véleményem szerint azonban külpolitikai tevékenységünk, nemzetközi kapcsolataink nem határolhatók szűken körül. Nemcsak a párt- és a kormány vezetők látogatásai, kongresszusokon való részvételei, tanácskozásai, találkozásai jelentik a külpolitikát. Hozzátartoznak ehhez a népünk széles rétegeit érintő baráti, barátsági kapcsolatok, hozzátartozik ehhez, hogy társadalmunk minden rétegének megvannak és mélyülnek külön-külön nemzetközi kapcsolatai és mindenki, aki nemzetközi érintkezésben részt vesz, felelős követe, képviselője a magyar népnek. Ez vonatkozik kulturális, művészeti kapcsolatokra is. A békés egymás mellett élés politikája nyomán ezek a kapcsolatok a különböző társadalmi rendszerekben élő országok között is erősödnek, szélesednek. Ezért aggályok is merültek fel, hogy a kulturális kapcsolatok alkalmat adnak a nyugati befolyás közvetítésére, a békés egymás mellett élést egyesek ideológiai békének is tekinthetik. Ezeket a kapcsolatokat tudatosan is felhasználhatják ideológiai szilárdságunk lazítására. Van-e ilyen veszély? Kétségtelen, hogy szélsőséges, úgynevezett modern nyugati kapitalista országokban született művészeti irányok bemutatása és azok utánzása az utóbbi években szélesebben történik Magyarországon. Vonatkozik ez képzőművészetre, irodalomra, színházra, filmre egyaránt. Kis kiállító helyiségekben, klubszobákban, pincékben, szaporodnak az absztrakt, op-art, pop-art, stb. kiállítások, sőt mintha ezek beszivárognának a nagy, hivatalos kiállító termekbe is. Mintha nem mindig vennők szigorúan a hármas meghatározást, hogy vannak művészeti irányok, amelyeket hivatalosan támogatunk — ez a leszűkítéstől, dogmatizmustól mentes szocialista realizmus, amelyet szívesen neveznék forradalmi realizmusnak — és vannak, amelyeket megtűrünk, amelyekkel vitatkozunk, s vannak amelyeket feltétlenül ellenzünk, mërt idegenek, ellenségesek. A nyugati sajtó szereti hangoztatni, hogy Magyarországon „liberalizálódási" folyamatot tapasztalnak, hogy könyvkiadásunkban is megállapítható ez, megjelennek problematikus, vitatható és vitatott könyvek, előadnak ilyen színdarabokat, importálnak, sőt készítenek ilyen filmeket is.