Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-3

/ 167 Az Országgyűlés 3. ülése, 1967. július 13-án, csütörtökön 168 szaink, hogy nyugdíjba kerültek, az üzemeiket felszámolták, az orvosi bizottság egy-két, vagy három év múlva felülvizsgálja egészségi állapotukat, újra munkaképesnek nyilvánítja őket, csak éppen már nem lesz munkahelyük. 3. Javasolom, hogy a nehézipari miniszter elvtárs adjon hathatós segítséget annak érdekéf ben, hogy az országos távvezeték-hálózathoz szükséges távvezeték-tartóoszlopok gyártását minél előbb végleges formájában Petőfibányán megvalósítsák, ami — mint említettem — Petőfibánya és a környék dolgozóinak foglalkoztatottságát nagymértékben elősegítené és ezzel egyidőben vizsgálják felül a Mátravidéki Erőmű rekonstrukciós tervének kérdését, ami segítséget jelentene az északi bányák széntermelése elhelyezési problémájának megoldásában. Tisztelt Országgyűlés! Az általam felvetett, megoldásra váró problémák körültekintést, tervszerűséget igényelnek. Ügy gondolom, ahogy előremegyünk, megoldhatók lesznek. Én a kormány beszámolóját a magam nevében helyesnek és reálisnak tartom, azt elfogadom és saját területemen a megoldásán munkálkodni fogok. (Taps.) ELNÖK: Zsigmond Géza képviselőtársunknak adok szót. ZSIGMOND GÉZA: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Elvtársak! Hozzászólásomban azzal a kérdéssel kívánok foglalkozni — és egyben a magam véleményét is mondanám el —, hogy az üzemi munkások szemszögéből nézve hogyan fogadják a soronlevő gazdasági mechanizmus reformjának bevezetését, és ezzel kapcsolatosan milyen észrevételek hangzanak el. Ismeretes előttünk, hogy a Központi Bizottság 1966 májusában határozatot hozott a gazdasági mechanizmus átfogó reformjára. E határozat megjelöli: a reform célja erőforrásaink jobb kihasználása, a fejlődés ütemének, az életkörülmények javításának meggyorsítása. Mindezt figyelembe véve az üzemek munkásai a gazdasági mechanizmus reformját kellő politikai érettséggel és jelentőségének megfelelően fogadják. Bevezetésének szükségességét az üzemi munkások, mint ahogy a más területeken dolgozók is, «jónak, célszerűnek tartják. Ebből kitűnik az is, hogy az eltelt időszak értékelését alapul véve az üzemi munkások hangulata jó, bizakodó a bevezetésre kerülő új gazdasági mechanizmusunkkal kapcsolatosan. Szükségesnek tartják a bevezetését, mert tisztában vannak azzal, hogy ma már nem lehetséges a jelenleg fennálló kötöttségek mellett — amelyek a termelés előbbrevitelének fékjévé váltak — elérni azokat a jobb eredményeket, amelyek egyben javítani, biztosítani hivatottak meghatározott kereteken belül az ország lakosságának életszínvonalát. Ugyanakkor, amikor azon megállapítást teszem, hogy a gazdasági mechanizmusunk reformjának szükségességét, közgazdasági és politikai indokolását az üzemek munkásai megértették, nem ilyen egyértelmű a válasz arra a kérdésre, hogy a vállalaton, intézményen belül várható hatását hogyan látják és értik a munkások. Hadd tehessem azt a megállapítást: még mindig több vállalatnál, intézmények munkásainál, a gazdasági vezetők körében is, sok még a bizonytalanság, ami abból is adódik, hogy a gazdasági mechanizmusunk reformjának általános vonásait ma már jól ismerik, ami viszont az egyes vállalatok, intézmények munkásait közvetlenül érinti, arról nincs pontos áttekintésük és megfelelő informáltságuk sem. Az ilyen problémák keletkezésének két területét jelölném meg, anélkül, hogy a felsorolás egyben rangsorolás is lenne. Az egyik ilyen terület a gazdasági vezetők, ebbe beleértve a középszintű vezetőket is, a részükről jelentkező problémák, aggályok és gondok. Mik ezek? Nem ismerik kellően az irányító szerveknek az elképzelését, nem tudják mit hoz a jövő — mondják. Vagy például az anyagellátás kihatásai nem megnyugtatók. Hol a biztosíték — fogalmazzák meg egyes üzemeknél, — hogy a gyártó vállalat kedvezőtlen gazdasági kilátások miatt olyan alkatrészek gyártását/ szünteti meg, vagy éppen átmenetileg szüneteltetni fogja, amelyek a felhasználó vállalatnál több ember munkával való ellátottságát teszik majd lehetetlenné. De előbukkannak olyan jelenségek is, amelyek túlzott illúziókban mutatkoznak meg. Utalok arra a határozatra, amely a munkások és a vezető beosztásúak kategorizálását hozza nyilvánosságra, 15—50, illetve 80 százalék. E körül tapasztalható volt több területen dolgozó vezetőknél, hogy összedugva fejüket osztottak, szoroztak és kihozták azt, hogy ez a határozat minden további nélkül milyen jó jövedelmet biztosít számukra. De ugyanakkor ezek a vezetők nem vették' számba, hogy milyen feladatot is kellene megoldaniuk azért, hogy ők — idézőjelben mondva —, meg is kapják az általuk kalkulált pénzösszeget. A másik terület a munkások, adminisztratív beosztásúak részéről felmerülő kérdések. A gazdasági mechanizmus reformjának főbb elveivel egyetértenek, viszont végrehajtását illetően sok a kétely és bizonytalanság, ezen a területen is. A legtöbb kérdés még ma is arra irányul, hogy a dolgozók életviszonyait elsősorban befolyásoló tényezők, az árak és bérek, a munkalehetőségek és egy sor más kérdés, hogyan is fog majd alakulni. Az ilyen bizonytalansággal és meg nem értéssel kapcsolatban az előzetes intézkedések során különböző tanfolyamokat is szerveztek a párt- és gazdasági vezetők részére s ezeken a tanfolyamokon elvi síkon adtak magyarázatot , egy-egy kérdésre. Ezek sem tárták fel azonban azokat a fontos részleteket — véleményem szerint —, amelyek az egyes szakterületek problémáihoz konkrét segítséget nyújthattak volna. Legyen szabad felhívnom a figyelmet arra is, hogy a munkások és a gazdasági vezetők sokat várnak a gazdasági mechanizmus bevezetésétől és a már megjelent különböző gazdasági bizottsági határozatoktól, az anyagi érdekeltség: jobb érvényesülésétől. De ugyanakkor elmondható ez is, hogy e fontos párthatározatok