Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.
Ülésnapok - 1967-18
1447 Az Országgyűlés 18. ülése, 1968. október 18-án, pénteken 1448 Végeredményben (tehát a dolgozó tömegeknek az állami ügyek intézésében való részvétele a népi ellenőrzés egyik kézzelfogható megnyilvánulása. Tisztelt Országgyűlés! Az elkövetkezendő időben még fokozottabban kell törekedni arra, hogy a népi ellenőrzés imélyítse, szélesítse kapcsolatát a dolgozókkal, lépést tartson a jelenlegi helyzet követelményeivel. A népi ellenőrzés munkájára jellemző, hogy mindig alkalmazkodott és alkalmazkodik az adott körülményekhez. v Megalakulását követően, amikor az ellenforradalom leverése után lazult az állampolgári fegyelem és a társadalmi tulajdon védelmének helyzete, a népi ellenőrzés a társadalmi tulajdon védelmét, az állampolgári fegyelem megszilárdítását, erősítését helyezte előtérbe. E cél megvalósítása érdekében' eredményesen működött közre. Mezőgazdaságunk szocialista átszervezése időszakában, mint időszerű kérdést, a termelőszövetkezetek megszilárdítását tökintette fő feladatának. Vizsgálatait zömmel ezzel kapcsolatban végezte, s így segítséget nyújtott a termelőszövetkezetek megerősítéséhez. Most, amikor az új gazdasági mechanizmus keretei között dolgozunk, a népi ellenőrzés szintén alkalmazkodik ehhez a körülményhez. Kifejezi ezt az előterjesztett törvényjavaslat 16. §na is, amely az eddigieknél nagyobb hatáskört biztosít a területi bizottságoknak. Ezáltal lehetőség nyílik arra, hogy ahol a döntések születnék, ahol a döntéseket elhatározzák, ott meglegyen a népi ellenőrzés lehetősége is. Az új gazdasági mechanizmus sikere a többi között attól is függ, hogy a népi ellenőrzési bizottságok hogyan használják ki a törvény által biztosított lehetőségeket, hogyan, milyen mértékben vizsgálják, elenizik a tendenciákat, hogy szükség esetén kellő időben közbelépnek-e. Ehhez az alapos munkához, az ellenőrzés hatékonyságához és mélységéhez a törvényjavaslat 19. §-a minden lehető feltételt biztosít. Az eddigi tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy a népi ellenőrzés az új gazdasági mechanizmus viszonyai között is megtalálta helyét és megfelel feladatának. Átfogó vizsgálataival jelzéseket tesz a különböző népgazdasági ágak közötti egyensúly biztosítása érdekében. Ugyanakkor a lakosságot közvetlenül érintő kérdések előtérbe helyezésével a lakosság életkörülményeinek megjavítását segíti elő. A népi ellenőrzés megállapítása -alapján a feltárt hibák kijavítására javaslatokat tesz, nem pedig utasításokat ad ki. így rögzíti törvényjavaslatunk: Ennek ellenére a hibák kijavítását, a vizsgálati megállapítások realizálását mégis eredményesen meg tudja valósítani. Ennek oka, hogy megalapozottak a népi ellenőrzés javaslatai. / A fejlődés megköveteli, hogy a népi ellenőrzés a jövőben még nagyobb mértékben biztosítson megállapításainak nyilvánosságot, hogy ezáltal a dolgozók érintett körének bevonásával még hatékonyabban segítse elő a tapasztalható rendellenességek felszámolását, társadalmunk, gazdasági életünk fejlődését, előrehaladását. Tisztelt Országgyűlés! A népi ellenőrzésről elmondottak megyénk viszonylatálban is érvényesek. Vizsgálatai jelentős segítséget nyújtanak a megye politikai és államhatalmi vezető szerveinek. Mezőgazdasági jellegű megye vagyunk, igen fontosak számunkra a mezőgazdasági termelőszövetkezetek problémái. A népi ellenőrzési bizottság múlt évben megvizsgálta a termelőszövetkezetek vezetésének helyzetét, problémáit, a vállalatszerű gazdálkodásra való felkészülését, továbbá azt, hogyan segítik a termelőszövetkezetek gazdálkodását a velük kapcsolatban álló szervek. E vizsgálat sok segítséget nyújtott a termelőszövetkezeteknek az új gazdasági mechanizmusra való felkészüléshez. A nagyobb, átfogóbb vizsgálatok mellett nem feledkezik meg a népi ellenőrzés az eseti hiányosságok, hanyagságok, visszaélések feltárásáról sem. Bejelentés alapján tett például egy esetben olyan megállapítást, hogy nagyobb mennyiségű kukoricaromlás történt a gondatlan tárolás következtében, melynek során 70 000 forintos kár érte a gazdaságot. Több ilyen vizsgálatot végzett, amelynek anyagi kihatásai nem lebecsülendők. A népi ellenőrzés gyakran nemcsák anyagi természetű kérdésekben folytat vizsgálatot, hanem olyan témákban is, amelyek a vezetést, a vezetők együttműködését érintik. E vonatkozásban számos termelőszövetkezetben, vállalatnál tárt fel hiányosságot az ellenőrzés. A maga sajátos eszközeivel ilyen esetben is eredményes munkát tud végezni. Ugyanis Olyan eszközöket vesz igénybe, amelyek a hivatali ellenőrzésnek nem állnak rendelkezésére, mint például azt, hogy több szervet képes megmozgatni a hibák felszámolása érdekében. Megyénkben a népi ellenőrzés felhasználja azt a lehetőséget is, hogy más szervekkel közösen végez vizsgálatot. Ilyen vizsgálatokat végzett a tanács állandó bizottságaival, a szakszervezettel, az Állami Kereskedelmi Felügyelőséggel. Ezek a vizsgálatok a dolgozókat, a fogyasztókat közvetlenül érintő kérdésekkel foglalkoztak. E vizsgálatok sikeresek voltak, politikai hatásuk igen jó volt. Helyesnék tartom, hogy a törvényjavaslat 14. §-á ezt a lehetőséget a továbbiakban is biztosítja, sőt szélesíti. Népi ellenőrzésünk nagy jelentőséget tulajdonít a sajtó, a rádió adta lehetőségeknek és adott esetekben széles nyilvánosságot biztosít a vizsgálatok megállapításainak. A munka hatékonyságát az is jelenti, hogy vizsgálataik jelentős mértékben elősegítik a hibák, bűncselekmények megelőzését, a jó módszerek elterjesztését. Ezek az eredményék konkrétan ugyan nem mérhetők, de kétségtelenül megvannak. A forintban is kifejezhető eredményeken túlmenően pedig az erkölcsi nevelés, a tudatformálás terén jelentkező eredményeik is számottevőek. Tisztelt Országgyűlés! A népi ellenőrzés megalakulása évében .megyénkben még mintegy 400 népi ellenőr tevékenykedett, jelenleg viszont a népi ellenőri hálózat több mint 2500 főre bővült. Pártunk és kormányunk helyes politikája alapján népi ellenőrzési bizottságaink, csoportjaink ma már megyénk dolgozóinak óriási többségére támaszkodhatnak. Bízvást ma-