Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-17

1295 Az Országgyűlés 17. ülése, 1968. október 17-én, csütörtökön 1296« feladatok elvégzésére. Erre a köszönetre azonban tulajdonképpen még várnom kellene, mert a döntés természetesen csak válaszbeszédem elhangzása után történhet meg, amikor az Országgyűlés elnöke felteszi a kérdést, hogy a képviselők egyetértenek-e. Nagyon remélem, hogy a képviselő elvtársak duplán meggondolva, hogy miről is döntenek, mihez adják hozzájárulásukat, végül is meg fogják adni a bizalmat, a hozzájárulást. Szeretném megindokolni, hogy miért nem tegnap válaszoltam, hiszen egy rövid válaszbeszédre tegnap — bármilyen fáradtak voltak is a képviselő elvtársak — még lett volna idő. Annak jegyében, amiről többen is beszéltek — a kölcsönös bizalom jegyében — meg kell mondanom, nem azért, mert én fáradt voltam, és nem azért, mert elöntött a humánum és az elvtársak fáradtságára voltam tekintettel, hanem azért, mert egyszerűen vártam egy hírre, nagyon vártam egy hírre, amely még tárgyalásunk befejezésekor nem volt meg, és miután hazamentem, akkor kaptam bizonyságot arról, amit addig beszédem gyártása és elmondása közben csak reméltem: aláírták a csehszlovák—szovjet egyezményt a Csehszlovákiában ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatokról. Erre vártam és ezt szerettem volna — és örülök, hogy most megtehetem — üdvözölni a Magyar Népköztársaság kormánya nevében, itt az Országgyűlés színe előtt, és a megkötött egyezménnyel kapcsolatban kormányunk egyetértését kifejezni. Érveimet, hogy tulajdonképpen miért örülök ennek az egyezménynek, mit üdvözlök benne, már tegnap elmondottam. Azokat az érveket, több felszólaló képviselő elvtársam, különösen, akik a csehszlovák—magyar határ mentén laknak, dolgoznak, az ottani emberek véleményét közvetlenül tudják elmondani, ezek a képviselő elvtársak tulajdonképpen más szavakkal, különféle példákkal megerősítették. Nagy örömmel olvastam Koszigin és Cernik elvtársak beszédeit. Teljes mértékben azonosíthatjuk magunkat ezekkel a beszédekkel, azzal is, ahogyan pozitívan értékelik mindketten a megkötött egyezményt, és azzal is, amit azzal kapcsolatban elmondanak, hogy várhatóan hogyan reagálnak majd mások a megkötött egyezményre. Minden bizonnyal a megkötött egyezmény meg fogja gyorsítani a kibontakozást. A szocializmus őszinte hívei örülnek ennek a megegyezésnek és meggyorsítja testvérpárt]ainkkal az egyetértést, meg fogja gyorsítani a szocialista országok egyetértését is. De tovább menve meggyőződésem az is, hogy a béke őszinte hívei is — kisebb-nagyobb gondolkodás után — pozitívan fogják megítélni világszerte ezt a megegyezést. Mert tulajdonképpen ez a megegyezés — úgy, ahogyan erre Péter János elvtárs tegnapi felszólalásában utalt — lezár egy szakaszt és egy újabbat nyit, vagy — ezt én teszem hozzá — nyithat meg. Hát mi is ez az új szakasz? Ezzel kapcsolatban szeretném pontosítani. Szerinteni nem új szakaszt nyit meg, hanem a régen megnyitott szakasz további folytatását jelentheti, azt, amiről Péter elvtárs tegnap beszélt. A Karlovy-Varyban, Bukarestben meghirdetett politikánkat, kezdeményezésünket az európai béke és biztonság megszilárdítására. Itt nyit meg egy új utat^ illetve az éhhez vezető út elől akadályt hárít el. Említettem tegnap, de örülök, hogy az. egyezmény aláírása után ma már sokkal határozottabban beszélhetek róla, hogy a kint levőmagyar katonák rövidesen hazajönnek. Örülünk,, hogy hazahozhatjuk őket, két szempontból is. Az első a politikai szempont. Hazahozhatjuk őket azért, mert Csehszlovákiában a helyzet annyira normalizálódott, hogy ez lehetővé teszi az ő haza jövetelüket. Másodszor örülök annak, hogy hazahozhatjuk katonáinkat, azért is, mert ezek a katonák, sorkatonák, hivatásos tisztek és tartalékosok is, családdal rendelkező emberek, s ezekért a mi katona elvtársainkért itthon családjuk velünk együtt aggódott, és örülnek, hogyha, hazatérhetnek fiaik, férjeik. Szeretném megmondani azt is, hogy a mai napon a kormány határozatot ad ki a Honvédelmi Minisztérium felé, 'amelyben intézkedik a csapatok hazatéréséről. Természetesen ezek az intézkedéseink teljes összhangban lesznek a másik négy testvéri ország intézkedéseivel. Ezek után néhány gazdasági kérdésre szeretnék visszatérni, amelyek a felszólalások során elhangzottak, előre bocsátva, hogy tulajdonképpen vitatni valóm nincs, úgy érzem, hogy a felszólalt képviselő elvtársak a kormány beszámolójával, annak gazdasági részével is, egyetértettek. Szépvölgyi elvtárs és Szilágyi Gábor elvtárs beszélt róla, hogy az üzemek vezetői általában jói megállják helyüket az új körülmények, a gazdasági reform teremtette új körülmények között. A tapasztalatok szerint minden üzemben van még több-kevesebb tartalék, és ezekből ebben az évben a nagyját, a jobban hozzáférhetőt, a könnyebben megmozdíthatót mozdították meg. Hozzátették azt is — mint mondották, a kormány beszámolójával egyetértve —, hogy az üzemekben nem volt kielégítő, megfelelő munkaerő-gazdálkodás. Szeretném hozzátenni, hogy a két kérdés között szoros az összefüggés. Szerettem volna erre beszámolómban is rámutatni

r nem tudom, mennyire sikerült. Sok mindenben nem kielégítő még az üzemi vezetők tevékenysége. Értik, meglepően jól kezdik már érteni, hogy mát kell tenniük, de úgy van, ahogy Szilágyi elvtárs ezt részletesebben elmondta : sok olyan könynyen megmozdítható lehetőségük volt, amivel az országos átlagban a tervezettnél 20 százalékkal nagyobb nyereséget könnyedén el tudták érni, s ezért még nem tettek meg sok minden intézkedést, amit jövőre minden bizonnyal meg fognak tenni. Egyrészt azért, mert ezek a könnyen megmozdítható lehetőségek mégis csak kimerülnek, másrészt azért — beszámolómban ezt sem rejtettem véka alá —, mert a kormány a szabályozókat úgy fogja egy kicsit módosítani, meghagyva: a reform alapelveit, hogy ezek az üzemeket bizonyos mértékig rászorítsák a jobb gazdálkodásra, a jobb termelési tevékenységre, a jobb piaci munkára. A foglalkoztatottságról, s ezzel összefüggésben arról a félelemről szeretnék még szólni, ami a reform kidolgozásának egész időszakában volt a dolgozók széles körében: a munkanélküliségtől I