Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-3

967. július 13-án, csütörtökön 110 109 Az Országgyűlés 3. ülése, 1 ELNÖK: Szólásra következik Varga Gáborné képviselőtársunk. / VARGA GÁBORNÉ: Tisztelt Országgyűlés! A kormánybeszámolóban elhangzott, a hozzászólások megerősítették, s magunk is tapasztalhatjuk, hogy gazdasági, társadalmi és politikai életünket egyaránt az új gazdasági irányítás bevezetésének gondja foglalkoztatja. A szocialista világ legtöbb országában hasonló tevékenység folyik, a régit újabb módszerekkel cserélik fel. Csaknem mindegyik országban a feladatok élén a mezőgazdaság továbbfejlesztésének, irányításának megoldása áll. Ennek oka ismert. A mezőgazdaság jelentősége mind a belföldi szükségletek, mind az export igényeinek kielégítésében számottevő. Részvétele a nemzeti jövedelem termelésében aláhúzza szerepének fontosságát, a meglevő gondok igénylik a vele való törődést, választóink megbízatása pedig elkerülhetetlenné teszi az érdeklődést és kívánja a megnyilatkozást. Az elért eredmények melletti gondokat érzékletesen jellemzi, hogy a több mint 3000 termelőszövetkezet közül mintegy 1000 még nem kielégítően gazdálkodik. Ezekben a szövetkezetekben alacsonyabbak a hozamok, magasabbak a termelési költségek és nehezebb körülmények között élnek az emberek. A kedvezőtlen természeti és közgazdasági adottságok között gazdálkodó termelőszövetkezetek megerősítése a kérdés összetett voltából eredően hoszszú időt és sokirányú, összefüggő intézkedéseket igényel. Kormányzatunk e téren tett fáradozásait az eddigi eredmények jelzik, a továbbiakat pedig várják. A gyenge tsz-ek között sok gondot okoznak a hegyvidéki termelőszövetkezetek. Ezek gépesítésének, építkezésének segítése, a vízrendezés, a talajjavítás, helyi adottságokhoz, termelési hagyományokhoz idomuló üzemszervezet kialakítása a helyi vezetéstől országos fórumokig utaló gondok. A gyenge termelőszövetkezeteknek nyújtott állami támogatás nélkülözhetetlen. Az állami dotáció felhasználásának módszere megyénkben is a legégetőbb kérdések közé tartozik. Borsod megye szép, szemre, látványnak gyönyörködtető hegyeit és lejtőit nem lehet a népdal által megénekelt „zsebkendő négy farkában" elhordani. Gondjaink az országost jóval meghaladják. Hiszen megyénk termelőszövetkezeteinek 54 százaléka lejtős, nehezen művelhető, gyenge területen gazdálkodó. S jóllehet, e téren tett erőfeszítéseink nem maradtak eredménytelenek, hiszen az 1964. évben még gyengén gazdálkodó termelőszövetkezetek 67,4 százalékát ma már sikerült 52 százalékra csökkenteni, még ma is nagy gondokkal küzdünk. Ezt az 52 százalékot is megsanyargatják a belvizek a Takta-közben, árvizek a Bodrogon és a Bódva mentén. Az elmúlt években gyenge termelőszövetkezeteink a dotációt a kiadott kormányrendeletek irányelvei szerint kapták meg. Ennek a módszernek ismert lényege az volt, hogy a gyenge termelőszövetkezet a termelési és pénzügyi tervek alapján a tagok részesedésére a dotációból kiegészítést kapott. Kétségtelen, hogy ez a módszer hozzájárult a termelőszövetkezetek pénzügyi nehézségeinek enyhítéséhez. Évek folyamán azonban kiütközött ennek a módszernek az a gyengéje, hogy a dotáció odaítélésénél nem lehetett minden esetben kiküszöbölni a szubjektív tényezőket és megítéléseket. Ezért üdvözölhettük 1966 végén azt a kezdeményezést, hogy elsősorban az objektív feltételeket jobban megközelítve, lehetőség volt néhány járásunkban kísérletképpen a végtermék-dotáció bevezetésére. Borsod megye három járásában alkalmazzuk ezt: az encsi, az ózdi és az edelényi járásban. Bár az eddigi tapasztalatok . még nem tekinthetnek vissza hosszú időre, mégis úgy látszik, helyes a továbbiakban az objektív tényezők fokozottabb számbavétele, emellett tovább szükséges keresni azt a módszert, aminek figyelembevételével a termelőszövetkezetek üzemviteli kiadásairól, élőmunka díjáról és fejlesztéséről gondoskodni tudunk. A megyék segítségével még könnyebben áttekinthető, egyszerűbb és az adminisztráció fokozódásától mentes eljárásokat kívánatos kidolgozni, és 1967 végén a kísérlet eredményeit országosan összegezni. Mint említettem, megyénkben a kísérleti járások közé tartozik az edelényi járás. Az edelényi járás 30 termelőszövetkezete közül 26 tartozik a gyenge kategóriába. Éppen ezért a szóban forgó témával kapcsolatban természetesen és szükségszerűen adódik, hogy az edelényi járásról néhány szóval beszéljek. Két okból: Egyrészt, mert az itt található objektív tényezők által sajnálatosan jó, szemléltető példaként szolgálhat, másrészt, mert választóink gondja, bizakodása és megnövekedett figyelme kíséri az elmondandókat. Az objektív okok közül két tényezőt emelek ki: a vizet — mégpedig a sok gondot okozó Bódva folyót — és a talajtani adottságokat. A Bódva-völgy 146 000 katasztrális hold területéből a völgyéében mintegy 50 000 katasztrális hold szántóterület művelését a medrüket gyakran változtató vízfolyások teszik bizonytalanná. A legtöbb gondot okozza a Bódva folyó. Régóta sanyargatja az itt lakókat. Bizonyítéka, hogy szabályozásának gondolata már 1819-ben felmerült. 1931—1934-ben részleges szabályozást hajtottak végre, de ez csak ideiglenes megoldás volt. A helyzetet jelenleg az teszi súlyossá, hogy csehszlovák szakaszát az elmúlt években szabályozták, ezért hozzánk lényegesen nagyobb árvízhozamok érkeznek, mint eddig, s fokozódott az elöntés és árvízkár mértéke még ott is, ahol ez eddig nem jelentkezett. Ezért kell választóim nevében erről hangsúlyosabban szólni. A megoldás módjára vonatkozóan az üzemeken belüli vízrendezés a vízgazdálkodási társulat segítségével nem elegendő, mert a gyenge, szegény, rossz adottságú termelőszövetkezietek által befizetett összeg nem nyújt elegendő fedezetet. Hiszen az elmúlt évben is a termelőszövetkezetek termelési értéke 12 millióval volt alacsonyabb a tervezettnél. Ezért kérem korI