Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-3

101 Az Országgyűlés 3. ülése, 1967. július 13-án, csütörtökön 102 fektetések megtérülésének fokát. Mindennek első feltétele, hogy megteremtsük a kellő összhangot a beruházási javak kereslete és kínálata között. Ez kormányintézkedéssel érhető el. A másik feltétele pedig az, hogy a beruházási tevékenységet jobban összekapcsoljuk a tényleges gazdálkodással. Azok ruházzanak be, akik gazdálkodnak. A vállalatok ne csak a folyó gazdálkodásért érezzenek felelősséget, hanem a beruházások meghatározott részéért is. Ezt biztosítja az új mechanizmus beruházási rendszere. Beruházási igényeink tehát lényegesen nagyobbak anyagi lehetőségeinknél. Ha így hagynánk a dolgot, bele kellene nyugodni abba, ami mindebből következik: a gyakori tervszerűtlenségbe, a kivitelezés lassúságába. Ezekkel a jelenségekkel viszont nem békélhetünk meg, ezért cselekednünk kell. Az egyik oldalról tovább kell növelni a népgazdaság egész építési kapacitását, a másik oldalról pedig a beruházási igényeket a tényleges lehetőségek szintjére kell csökkenteni a feltételek szigorításával. Két-három évig szerényebb középület-építési program végrehajtása látszik lehetségesnek, de jobban meg kell rostálni a termeléssel, az áruforgalommal kapcsolatos beruházási, igényeket is. Az új gazdálkodási rendszer mindebben nagy. segítséget jelent, hiszen alaposabb meggondolásra készteti majd a vállalatokat is, kedvezőtlenné teszi a gazdaságtalan beruházásokat, jobban ösztönöz viszont majd a gazdaságos beruházásokra. Már most hallhatunk egyes példákat érdekes esetekről. Az egyik nagyvállalatnál például nemrégiben jóváhagyott a minisztérium egy 120 millió forintos beruházást még a mai beruházási rendszerben, amikor a vállalat ingyen kapja az államtól a beruházási eszközöket. A vállalat a jóváhagyást örömmel üdvözölte. Most mégis, már az új mechanizmusban gondolkodva, számolva azzal, hogy az állam felé vissza kell majd fizetnie a beruházást, visszalépett attól, mert alaposabb vizsgálat után már nem tartotta eléggé jövedelmezőnek a beruházást, sőt a kapacitás tervezett bővítését saját maga is feleslegesnek, túlzottnak minősítette. A Tervhivatalnak és a minisztériumoknak a beruházások terén átgondoltabb tevékenységre kell felkészülniük, jobban érvényesíteni e téren a párt és a kormány gazdaságpolitikáját. Hosszabb távon gondolkodva, nem hunyhatunk szemet afölött, hogy fejlődési céljainkhoz képest viszonylag szűkös az ország mai felhalmozási alapja. Kívánatos ennek bővítése. Az viszont kétségtelen, hogy a beruházások nem bővíthetők úgy, hogy közben ne biztosítanánk a fogyasztásnak a termeléssel arányos növekedését. Mi következik ebből? Az, hogy csakis egy • módon, a gazdaság intenzív fejlesztésével bővülhetnek jobban a beruházások is, ha nagyobb lesz a jövedelmezőség s a nemzeti jövedelemből több juthat a felhalmozás és a fogyasztás arányos növelésére. Közismert, hogy gazdasági fejlődésünk milyen nagy mértékben függ a nemzetközi kereskedelemben és munkamegosztásban játszott szerepünktől. Az Országgyűlés tanácskozásán is sok szó esett már erről. Ha a külkereskedelem csak lassan bővül, akkor gazdasági fejlődésünk szükségképpen lelassul. Ha viszont a külkereskedelem erőteljesen növekszik, akkor fejlődésünk feltétlenül meggyorsul. A külkereskedelem tehát fejlődésünk motorja is lehet, meg fékjévé is válhat. Nem lenne igaz, ha mai külkereskedelmünket féknek neveznénk, mert az nem fék, motor az ma is, de kissé alacsony hatásfokú motor. Az évi export értéke hazánkban szüntelenül növekvő tendenciájú és már eléri a nemzeti jövedelem 39 százalékát. De kétségtelen, hogy jelenleg nem képes olyan mértékben ösztönözni a gazdasági növekedést, ahogyan szeretnénk, hogy a népgazdaság növekedési üteme is gyors legyen és * egyensúlyi helyzete is szilárduljon. Termelésünk exportképességének növelése a megoldás kulcsa. A magyar népgazdaság fejlődésének feltétele, hogy egyszerre két piacon is kereskedjünk, a szocialista országok piacán és a tőkéspiacon. Ez a kettősség szükségszerű ma és szükségszerű lesz a jövőben is. A szocialista viszonylatú külkereskedelem az egésznek 70 százalékát reprezentálja. Ezt az" arányt továbbra is fenn kell tartanunk, mert ez a külkereskedelem, a szocialista külkereskedelem garantáltan a kölcsönös előnyök alapján folyik, amit kormányközi egyezmények biztosítanak számunkra. A szocialista országok piaca nagyon nagy ösztönzője termelésünknek és gazdagodásunknak. Külön kiemelendő a hatalmas szovjet piac fontossága iparunk fejlődése szempontjából, s az a körülmény, hogy exportunkat mindig előnyös importtal tudjuk ellensúlyozni. A háború előtti Magyarország exportjából például a gépek eladása még csak 7 százalékot tett ki, jelenleg pedig már eléri a 36 százalékot, márpedig a gépkereskedelem révén a legtöbb és legjobban megfizetett munkát exportálhatjuk, ha piacképes árut tudunk exportálni. Gépexportunk legnagyobb és állandó felvevője szintén a Szovjetunió. A tőkés országokkal való külkereskedelem ugyancsak bővül, de nehezebben és lassabban. Diszkriminációk is sújtanak bennünket, nem érvényesíthető még minden tőkés ország viszonylatában érdemileg a kölcsönös előnyök elve. Ahhoz, hogy a jövőben is növelhessük tőkés külkereskedelmünket, feltétlenül növelnünk kell külföldi versenyképességünket a tőkés piacokon, műszakilag is jó, korszerű és egyúttal üzembiztos konstrukciókkal, de gazdaságilag is, hogy bírjuk az élesedő versenyt a tőkés piacokon, hogy ellensúlyozzuk és legyőzzük a tőkés piac lanyhuló konjunktúrájából eredő nehézségeket. Végeredményben persze nincs okunk borúlátásra. Az exportra termelő vállalatok szemmelláthatóan napról napra aktívabbak lesznek. Erősödik a termelés és a kereskedelem kapcsolata és ez nagyon jó előjel. De viszont nem is lesz könnyű tovább bővíteni termékeink piacát, nem számíthatunk az új mechanizmusban sem arra, hogy csak termelni kell, az export-