Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-13

1049 Az Országgyűlés 13. ülése, 1968. július 11-én, csütörtökön 1050 zel gondoskodnak nyugdíjas éveikről. Jelentős a szövetkezetekben az idős és korábban pártoló tagként nyilvántartott, közben járadékossá vált. vagy résznyugdíjban részesülő tagok száma, akiknek sorsa ma gondot okoz. A kérdéssel kap­csolatban a termelőszövetkezetek álláspontja az, hogy ők eleget tesznek törvényes kötelezettsé­güknek, amikor befizetik a nyugdíjalapot és a már eleve túlterhelt szociális alapjukból rend­kívüli segélyt nyújtanak esetenként. Jelenleg a dolgozó tagok számához viszonyítva a nyug­díjasok és járadékosok aránya 27,4 százalék já­rásunkban. Ha ehhez hozzávesszük az 55 éven felüli, tehát idős termelőszövetkezeti tagok szá­mát, akkor ez a szám már 43 százalékra, egyes szövetkezetekben pedig 50 százalék fölé emel­kedik. Ez a szám is arra utal, hogy a szociális alapból nyújtható segítség milyen minimális. A háztáji adta jövedelem is veszített ko­rábbi jelentőségéből, mert a területnek a lakó­helytől való távolsága és a nyugdíjasok, vala­mint járulékosok előrehaladott kora a saját megművelést nem teszi lehetővé, annak reális értéke az időjárás szeszélyessége miatt változó, jelentéktelen összegre csökkenhet. Vannak ugyan kezdeményezések egyes szövetkezetek­ben: az ifjúság és a Nőtanács tagjai megműve­lik a rászoruló öregek háztájiját, de ezzel nem lehet megnyugtatóan a kérdést elintézni éppen az egyedi lehetőségei miatt. A termelőszövetkezetek ilyen irányú segít­ségében is rendkívül nagy a szóródás. Az egyik termelőszövetkezet az SZTK-hoz küldi nyugdí­jasát felmerült panaszának intézésével kapcso­latban, mondván, hogy már nem tartozik szö­vetkezetéhez, a másik termelőszövetkezet erején felül maximális segítséget iparkodik adni. Ebből azután a szövetkezetek közötti további ellenté­tek születnek. Ha az idős tagok és járadékosok vélemé­nyét összegezzük, akkor meg kell állapítanunk, hogy örömmel vették az állam eddigi gondos­kodását, és ma is a realitások talaján állnak, hiszen nagyrészük a korábbi években a társa­dalmi haladás szószólója volt, amíg bírta, mun­kájával is építette a mi világunkat. Tudják, hogy államunk ilyen irányú lehetőségei korlá­tozottak, mégis megfontolandó a kérésük, ami­kor a járadékok összegét a minimális nyugdíjra kérik felemelni. A járadékok összege jelenleg 260 forint, ha a házastárs is él, akkor még 40 forint. Ez na­ponta két személyre tíz forintot jelent. A ház­tájit, mint említettem, nem lehet biztonságos jövedelemként számításba venni, sok esetben éppen ellenkezőleg az öregek kihasználására ad alkalmat, mivel beműveltetése, minthogy az öreg tag maga már nem bír dolgozni, elviszi a várható jövedelmet. A háztáji jelentőségét csökkenti a felvásár­lási bizonytalanság is, amikor a háztájiban elő­állított termékek — baromfi, tojás, hízott sertés és marha — értékesítése időszakonként akadá­lyokba ütközik. A kérés tehát indokolt, a meg­változott körülmények a megoldását sürgetik. Ehhez a gondolathoz kapcsolódó téma a ter­melőszövetkezeti tagok nyugdíjkorhatára és nyugdíjalapjának képzése. A járásunkban vég­zett felmérések alapján megállapítható, hogy 1970-ig szövetkezeteinkben az elöregedés foko­zódik, majd ettől az időponttól várható a fiata­lodás, 1975-ig mintegy 9000 új munkaerő belé­pésével. Szövetkezeteinkben a dolgozó tagok 50 szá­zaléka ma 55 éven felüli, s ezek az idős emberek végzik el a nehéz fizikai munkát, nagy szám­ban növénytermesztők. A magas nyugdíjazási korhatár miatt olyan mértékű elhasználódást szenved a szervezetük, aminek pótlására a ké­sőbbi pihenés évei már nem adnak lehetőséget. A 65 éves korhatár és a csökkenő munkatelje­sítmények miatt — amelyek viszont a nyugdíj megállapításának alapjául szolgálnak — hát­rányba kerülnek a termelőszövetkezetek nyug­díjasai. A 60—65 éves ember már erősen csök­kent munkaképességűnek számít a mezőgazda­ságban, mégis ezeknek az éveknek az átlagke­resete adja a nyugdíjalapot. Megoldandó feladatként kell álljon előt­tünk a nyugdíj-korhatár csökkentése, ezzel a nyugdíjalap megszerzésére is méltányos lehető­sége nyílna a szövetkezeti tagoknak, mert még a munkában ezekben az években magasabb tel­jesítményekre képesek. Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak az új gazdaságirányítási rendszerre való áttérés eddigi tapasztalatai vetik fel a mezőgazdaság műtrá­gyával való ellátásának kérdését. A probléma felvetését az teszi indokolttá, hogy a mező­gazdaság jelenleg nem egészen 2,5 mázsa mű­trágyát kap holdanként, ami ma már mennyi­ségileg is kevés, de ezt a mennyiséget legalább agrotechnikailag a legmegfelelőbb időben kelle­ne a növényeknek juttatni. Az elmúlt évi tapasztalat azt bizonyítja, hogy korai volt az az intézkedés, amely meg­szüntette a termelőszövetkezetek részére azt a lehetőséget, hogy az év második felében a kö­vetkező évi termeléshez szükséges műtrágya­mennyiséget beszerezhessék előszállítással egy­bekötött tárolási szerződéssel. Eddig ugyanis az a gyakorlat alakult ki, hogy a műtrágyát for­galmazó AGROKER bizonyos mennyiséget úgy adott át a szövetkezeteknek, hogy arra tárolási megállapodást kötöttek. Gyakorlatilag tehát a gazdaság tárolta az AGROKER részére a mű­trágyát, amit kifizetni csak a következő évben kellett. A gazdaságok így bátran rendelték meg a szükséges vagy beszerezhető mennyiséget, mert a vételár nem veszélyeztette a zárszámadás fize­tési mérlegét. Jelenleg csak az a gazdaság jut­hat idejében a jövő év termeléséhez szükséges műtrágyához, amely annak az árát azonnal ki­fizeti. Az eddigi intézkedések normális gazdasági éveket tételeznek fel, ebben az évben azonban rendkívül súlyosan érinti mezőgazdaságunkat a hosszan tartó tavaszi és nyári szárazság. A ter­hek és a szárazság miatti bevételkiesések mellett nem várható az, hogy az év második felében a gazdaságok jelentősebb összegeket invesztál­janak be műtrágya beszerzésére. Éppen az idén bizonyított döntően, hogy a jó táperőben levő talajok vízgazdálkodása is jobb, ott a terméseredmények jelenleg is meg­felelően alakulnak, tehát nem szabad megkoc-

Next

/
Thumbnails
Contents