Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-13

1035 Az Országgyűlés 13. ülése, 1968. július 11-én, csütörtökön 1036 jelenségek arra hívják fel a figyelmet, hogy külkereskedelmünk nem elég gyors, élénk, pedig például az úgynevezett szellemi export lehetőségeit is jobban ki lehetne használni. A VITUKI dokumentációk, szakértői vélemények eladását, szakemberek külföldi megbízását látja indokoltan gazdaságos tevékenységnek és feladatnak. Tisztelt Országgyűlés! Összegezve azt mondhatom — ismét kihangsúlyozva, hogy a gazdaságirányítás új rendjének első féléves tapasztalatai még nem elegendők az alapos elemzéshez —, hogy az eddigi számok és eredmények azt mutatják, külkereskedelmünk további eredményes fejlődésére — a meglevő hibák és hiányosságok ellenére — a személyi, anyagi és módszerbeli feltételek megvannak. Kérem az illetékeseket, segítsék elő e feltételek hatékony kihasználását. A pénzügyminiszter elvtárs által beterjesztett törvényjavaslatot, illetve tájékoztatót meg-' elégedéssel tudomásul veszem és elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Valter Imre képviselőtársunknak adom meg a szót. VALTER IMRE: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Engedjék meg, hogy a népgazdaság 1967. évi költségvetésének teljesítéséről elhangzott beszámoló, valamint a képviselők számára kiadott írásos anyag tanulmányozása alapján néhány gondolattal hozzájáruljak ülésünk munkájához. Azt is engedjék meg, hogy mondanivalómban néhány kérdés is szerepeljen, olyan kérdések, amelyek a gyakorlati életben már régen, felvetődtek, de a válasz ezekre még nem fogalmazódott meg világosan. Előre is elnézésüket kell kérnem azért, hogy kizárólag mezőgazdasági témával foglalkozom, de miután én termelőszövetkezeti elnök vagyok, nem lenne jó, ha a kohó- és gépipar ügyeivel tenném ezt. A speciális szakterület kérdései mellett kötelességszerű, hogy az ülés mai témájához néhány szóval szintén hozzájáruljak. Az állami költségvetés 1967. évi teljesítését és az 1968. év első negyedének eredményeit szorosan összefüggő témának tartom, s ezért nagyon szerencsésnek azt a megoldást, hogy mindkettőről írásban és szóban egyidejűleg kapjon tájékoztatást az országgyűlés. Az országot érdeklő ügyeknek, a gazdasági és politikai folyamatoknak ilyen összefüggő, folyamatos, nyílt tárgyalására a jövőben egyre nagyobb szükség lesz. Másképpen nincs dinamikus gazdasági fejlődés, másképp nem lehet szocialista demokrácia. A költségvetés teljesítése, az ezen tükröződő gazdasági fejlődés, a fogyasztás, a felhalmozás növekedése megnyugtató lehet mindanynyiunk számára. Különös jelentőségű ebből a szempontból, hogy az elmúlt költségvetési év gazdálkodását az új gazdaságirányítási rendszerre való tudatos felkészülés jellemezte, tehát az, hogy a fogyasztás és a felhalmozás növekedése mellett kellő tartalékok gyűjtéséről is gondoskodtak. Még inkább örvendetes mindaz, amit az 1968-as év első negyedének gazdasági folyamatairól, az új gazdasági irányítás első tapasztalatairól megtudtunk. Igaz, a tájékoztató is hangsúlyozza, hogy egy negyedév tapasztalatai alapján sok kérdésben még csak az óvatos következtetés helyénvaló. Ügy gondolom azonban, hogy az igazi nagy kérdések máris eldőltek és nagyon sokan leradírozhatják kérdőjeleiket, amelyeket az utóbbi egy-két év alatt összegyűjtöttek. Ezek pedig a következők: Voltak, akik a gazdasági anarchia rémképét látták maguk előtt, nem tudták elképzelni, hogy sok köteg terv és állandó utasítgatások nélkül is lehet gazdálkodni, termelni és főként, hogy így eredményesebben lehet, mint amúgy. Nos, a tájékoztató szerint az első negyedévben az ipari termelés 6 százalékkal, az építőipar 12 százalékkal termelt többet az előző év azonos időszakához képest. A mezőgazdaságban pedig a tavaszi munkák szakszerűbben, jobb minőségben készültek, mint bármikor a megelőző években. A termékforgalomról, a piacról általában is elmondható, hogy nagy zökkenők nélkül bonyolítja a termékek forgalmát. A fogyasztási cikkek ellátásában és főleg kiszolgálásában határozott javulás tapasztalható máris. Az ipari termékforgalomban meglevő fogyatékosságok, a kereslet és a kínálat egyensúlyának hiánya sok termékben döntően a régi mechanizmus, a hiánygazdaság következménye. A másik nagy aggodalom a szocializmus féltése volt az új gazdaságirányítási rendszerben. Azt hiszem, ezzel nekem nem is kell foglalkoznom. Nem hiszem, hogy valaki, vafahol ebben az országban a szocializmus, az államhatalom gyöngülését tapasztalta volna 1968. január 1. óta. Nyugodtan állíthatom ennek az ellenkezőjét is. Mindent egybevetve: a magyar párt, a kormány és az országgyűlés is büszke lehet arra, hogy a fejlődés útján ezt a lépést megtette, és arra, ahogyan ezt megtette. Tudomásunk van arról, hogy a legtöbb szocialista államban foglalkoztak vagy foglalkoznak az új gazdaságirányítás rendszerének valamilyen formájú bevezetésével. De nincs tudomásunk arról, hogy jobban, eredményesebben tették vagy tennék azt, mint mi tesszük. Ezen általános megjegyzések után rátérek az előzőekben már jelzett mezőgazdasági jellegű kérdésekre, amelyeknek felvetése — úgy gondolom —, hogy nem érdektelen. Gondolataimat két pontban foglalom össze: a mezőgazdasági üzemek önállósága és a velük kapcsolatba kerülő ipari és kereskedelmi vállalatok; a mezőgazdasági üzemek és a piac kapcsolata az üzemi információ kérdésével összefüggésben. Tisztában vagyok azzal, hogy mindkét téma tág, szerteágazó, tudományos probléma, és távol áll tőlem, hogy én az ezzel foglalkozó emberekkel konkurráljak. De egy mezőgazdasági üzem vezetője számára ma ezek a kérdések nagyon is gyakorlatiak, lépten-nyomon beléjük ütközik, ha tetszik, ha nem. Szándékosan mezőgazdasági üzemről beszélek és nem termelőszövetkezetről, mert úgy érzem, hogy ezekben a kérdésekben az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek egyre inkább egyforma cipőben fognak járni. A törvény kimondja, hogy a mezőgazdasági