Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.

Ülésnapok - 1967-13

1021 Az Országgyűlés 13. ülése, 1968. július 11-én, csütörtökön 1022 tanunk az érdekeltségüket bejelentő országok között. Ezért tulajdonítunk nagy fontosságot a legutóbbi, Drezdában megtartott többoldalú felső szintű tanácskozásnak, amelynek közös közle­ménye a következőket jelölte meg: „a találkozó részvevői kifejtették elképzeléseiket a szocialista gazdaság további fejlesztésének távlatairól, a KGST-n belüli gazdasági együttműködés és két­oldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztése alapján. A felek megegyeztek arra vonatkozóan is, hogy közös gazdasági problémáik megvitatása végett a közeljövőben gazdasági tanácskozást tartanak, legmagasabb szinten." Ma a KGST-országok közötti gazdasági együttműködés egyik legaktuálisabb kérdése a végrehajtó bizottság által jóváhagyott, 1970— 1975. évre vonatkozó népgazdasági fejlesztési ter­vek egyeztetése. Ezek a kétoldalú tervkoordiná­ciók már elkezdődtek, és 1970-ben fejeződnek be. A tervkoordináció első szakaszának megbeszélé­sei végéhez közelednek. A tervkoordináció ered­ményeit a munka második szakaszában, 1970-ben kell majd összegeznünk, és megkötnünk az újabb öt évre szóló, hosszú lejáratú kereskedelmi meg­állapodásokat és különböző ágazati egyezménye­ket. Különösen fontos, hogy itthon — az új me­chanizmus szellemében és szabályainak megfe­lelően — az üzemeket, vállalatokat bevonják az előzetes tervek kialakításába, annál is inkább, mert számos esetben nekik kell megkötniük a szerződéseket, végrehajtaniuk a vállalt kötele­zettségeket, illetve megállapodásokat. Mint tisztelt képviselőtársaim tudják, kül­kereskedelmi forgalmunknak 34 százalékát a Szovjetunióval bonyolítjuk le. A Szovjetunió a legnagyobb vásárlónk, de egyben legfontosabb szállítónk és gazdasági partnerünk is. Az elmúlt években az árucsere-forgalom állandó növelése mellett arra törekedtünk, hogy egy-egy népgaz­dasági ág területén a Szovjetunióval olyan kö­zös érdekű, hosszú lejáratú államközi egyezmé­nyeket hozzunk létre, amelyek biztosítják a ma­gyar népgazdaság szerkezetének kedvező átala­kítását, gyorsabb ütemű műszaki fejlődését és a leggazdaságosabb termelési feltételek megterem­tését. Emellett számos hosszú lejáratú egyez­ményt és kooperációs megállapodást kötöttünk más szocialista, sőt tőkésországgal is. Ezek kö­zül — nagy népgazdasági jelentőségüknél fogva — most kettőt kívánok megemlíteni. A kormány a közelmúltban hozott határo­zatával központi programmá nyilvánította a köz­úti járműgyártás fejlesztését. Virizlay elvtárs a bizottság nevében tartott beszámolójában ezt a kérdést meg is említette. E program — amelyet a kormány jóváhagyott — megvalósítása lehe­tővé teszi, hogy gépiparunknak ez a fontos ága gyorsan felzárkózzék a műszaki-gazdasági ha­ladás élvonalába, és az autóbusz-egyezmény elő­mozdítja hazánk fokozott részvételét a nemzet­közi munkamegosztásban. E kettős feladat egy­mástól elválaszthatatlan. Államunk 11,8 milliárd forintot fordít a köz­úti járműgyártás fejlesztésére, a beruházásokat s az egyéb fejlesztési eszközöket figyelembe véve. Mint ismeretes, ebből az összegből egye­bek között korszerű Diesel-motorgyárat létesí­tünk Győrött. A nagy teljesítményű motorok gyártási jogát és termelőberendezéseit nyugati gépkocsigyáraktól, cégektől, mint a MAN-Re­nault-tól vásároltuk meg. A közúti járműgyártás a gépipar legdinamikusabban fejlődő ága lesz. Termelése — terveink szerint — megháromszo­rozódik, s kedvező hatást gyakorol majd a kap­csolódó iparágak fejlesztésére is. A járműfejlesztési program szilárd alapjá­nak a hazai szükségletek és a baráti országok, elsősorban a Szovjetunió hosszú távú igényeinek kielégítését tekintjük. Ezeknek az országoknak az igényeit 1970 végéig ismerjük. A harmadik ötéves terv utolsó esztendejében, 1970-ben ha­zánkban összesen 7000 autóbusz készül, szem­ben az 1966. évi 3049-cel. A tervek szerint 1970­ben a Szovjetunió 4000, az NDK 1000 autóbuszt vásárol tőlünk. Ezzel a termeléssel az IKARUS Európa egyik legnagyobb autóbuszgyártó üze­mévé válik. A sorozatnagyság a negyedik öt­éves tervben — a hazai és a baráti igények alapján — tovább növekszik. A sorozatnagyság és az ésszerű nemzetközi munkamegosztás a gazdaságos termelésnek igen fontos eleme. Így például Győrött nagy sorozat­ban gyártott hátsó hidak nemcsak az IKARUS­autóbuszokba, a Csepel-tehergépkocsikba kerül­nek, hanem egyre nagyobb számban építik be a szovjet, a lengyel, a jugoszláv járművekbe is. Az idén 5000, 1970-ben már mintegy 18 000 hátsó hidat exportálunk a Szovjetunióba. Ugyanakkor a Szovjetunió is számos alkatrészt, gépegységet szállít a magyar járműiparnak. Közúti jármű­gyártásunk Lengyelországgal és Jugoszláviával is kooperációs kapcsolatok fejlesztésére törek­szik. A szoros együttműködés a szocialista orszá­gokkal növeli a magyar közúti járművek ver­senyképességét, üzleti, piaci lehetőségeit mind szocialista, mind kapitalista országokban. Ép­pen ezért a kormány fokozott felügyeletet gya­korol e program megvalósítása felett, amely gépiparunk struktúrájában jelentős változásokat fog eredményezni. A másik nagy jelentőségű egyezmény, ame­lyet az Országgyűlésnek meg kívánok említeni, mert népgazdaságunk igen nagy összegeket for­dít a fejlesztésére, a magyar alumíniumiparral kapcsolatos. Népgazdaságunk egyetlen olyan fontos nyersanyaga a bauxit, amely nemcsak szükségleteinket fedezi, de exportálni is tudjuk. A természeti kincs azonban önmagában nem ele­gendő, hasznosításához igen drága beruházások, nagy anyagi erőforrások szükségesek. Mivel nép­gazdaságunk lehetőségei közismerten korlátozot­tak, villamos energiában pedig különösen sze­gények vagyunk, bauxitvagyonunk hasznosítá­sában a leggazdaságosabb megoldást a magyar— szovjet timföld—alumínium-egyemény jelenti népgazdaságunk számára. Miben foglalható össze ennek az egyez­ménynek a jelentősége? Az elmúlt, csaknem há­rom évtized alatt Magyarország csak mintegy 60 000 tonna fém előállítására képes alumínium­kohászatot tudott kiépíteni. A magyar—szovjet egyezmény lehetővé teszi, hogy sokkal rövidebb idő alatt ez a mennyiség több mint háromszoro­sára növekedjék. A Szovjetunió bérmunkában

Next

/
Thumbnails
Contents