Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.
Ülésnapok - 1967-12
955 Az Országgyűlés 12. ülése, 1968. március 29-én, pénteken 956 országban, ahol csak egy ügyész van. Miért? Mert nem jut több, nincs több. Az össz-ügyészi létszám, amelyet a megfelelő állami szervek engedélyeztek, 1956 óta 10 százaléknyi mértékben üres. Mórott van még egy beosztott ügyészi státus és egy fogalmazói státus. Hát nincs aki jelentkezik, nincs olyan pesti ember, aki hajlandó lenne lemenni Mórra, hogy ott fogalmazó legyen 1600 forintért. Mi ezt úgy oldjuk meg, hogy részben a megyei ügyészségről mennek ki vizsgálatokra segíteni — tudniillik a napi strázsa ját az az egy ügyész bírja: a villanyt felgyújtja, bezárja az ajtót, kinyitja az ajtót, szóval. .. (derültség) és fogadja az ügyfeleket, akik nincsenek túl nagy számban. Ha vizsgálni kell valami nagyobb dolgot, akkor a megyei főügyész kiküld oda néhány napra vagy hétre vizsgálót, aki besegít a járási ügyésznek. Azonkívül a járási ügyésznek van egy olyan törvényes joga is, hogy nem mindent kell neki vizsgálni: ő vizsgáltathat, tehát az állami vállalat igazgatóját felkéri, hogy vizsgálja meg a munkavédelem helyzetét, vagy a felettes szervet egy vállalatnál, ezt megvizsgálják — általában becsületesen —, az ügyésznek csak az a feladata, hogy szúrópróbaszerűen ellenőrizze, hogy nem csapják-e be. Nagyon ritkán fordul elő, meg kell mondanom. Tehát ez a helyzet és ezen jelen pillanatban nem tudunk segíteni. Ha mernék is ügyészi létszámot kérni illetékes helyen, nem merek, (derültség) akkor sem mennék a státusszal semmire, mert nincs rá jogászjelentkező. ; Dr. Szabó ^txz^űtC elvtárs említette, hogy az ügyészi felügyelet sok területen érvényesül és fel is sorolt néhány ilyen területet. Teljesen egyetértek az észrevételével, köszönöm a kiegészítést. Azért nem soroltam fel ezeket a felügyeleti területeket, mert az idővel akartam jobban gazdálkodni. Dr. Marton Zoltán elvtárs beszélt az utógondozásról. Gondjai közösek velünk, hiszen bennünket is ez bánt. Ez hosszú fejlődés kérdése. Bizalmatlanok az emberek a börtönből szabadultakkal szemben. Ez természetes emberi ösztön, de ezt az ösztönt valahogy le kellene győzni bizonyos mértékig, legalábbis olyan mértékig, hogy a kellő bizalmatlanság és éberség mellett a munkalehetőséget biztosítani kellene. Több javító-nevelőintézetben nem tudnak a fiatalok szakmát tanulni, erre nincs lehetőség. Ilyen is van, de olyan is van, hogy a szakmának megvan a maga ideje, amíg kitanítják, és hamarabb szabadul valaki, mert jól viseli magát, vagy mert a büntetése nem szólt annyi időre, mint amennyi a szakma kitanulásához kell. Jártam Aszódon, ahol beszéltem nevelőkkel és fiatalokkal is. Volt olyan fiatal, aki sírt nekem: tessék megengedni, hogy mint magánember itt maradhassak még négy hónapig, mert annyi hiányzik nekem ahhoz, hogy bognársegéd lehessek, és ha most engem kiszabadítanak és elküldenek, akkor nem leszek bognársegéd, de lesz 16 hónapos ipari tanuló időm. Ezen nem lehet segíteni, mert nem szabad visszatartani még saját kérelmére sem senkit a zárt intézetben vagy börtönben. (Derültség.) Erre valamilyen megoldást kell a társadalomnak keresnie, a folytatólagos szakmatanulás lehetőségét. Mráz elvtárs észrevétele, hogy már a rendőrségen el kellene dönteni azt, hogy egy ügy bíróság elé menjen-e, vagy pedig szabálysértési úton bírálják-e el. Ez így van, Mráz elvtárs kérem. De ha Ön ezt a magánvádas ügyekre' értette, akkor nem így van. Ehhez az kell, hogy a törvényt módosítsák illetékesek, elsősorban Korom elvtárs foglalkozik ilyen kérdésekkel. (Derültség.) Remélem, hogy ő majd aláhúzza az országgyűlési jegyzőkönyvből ezt a pár mondatot. Köszönöm a szíves figyelmüket. (Hosszan tartó taps.) ELNÖK: Szalay József elvtárs válasza következik. DR. SZALAY JÓZSEF: Tisztelt Országgyűlés! A vita jelentőségével foglalkozott Katona elvtárs és Klujber elvtárs. Legyen szabad ehhez elsősorban néhány reflexiót fűznöm. * Rendkívül jelentősnek tartom alkotmányjogi fejlődésünk szempontjából, hogy a magyar Országgyűlés először vitatta meg a parlament életében a Legfelsőbb Bíróság elnökének beszámolóját és ezt még azzal a gondolattal is bővíthetném, hogy először vitatta meg szocialista parlament a Legfelsőbb Bíróság- elnökének beszámolóját. Ez a tény maga a jogelméletnek a gyakorlatba való átvitelénél olyan jelentős állomás, amely nemcsak azt a burzsoá tételt vette tagadásba, amely az államhatalmi funkciók hármas felosztásából indult ki, s szétosztotta a törvényhozási, a végrehajtó hatalmi és az önálló bírói hatalmi funkciót, hanem annak a szocialista jogelméletnek, amely ezzel szakított, gyakorlati bizonyítását adta, annak a gyakorlati bizonyítását, hogy a parlament maga a kormány jogpolitikájának ellenőrzője, a kormány jogpolitikájának jóváhagyója, módosítója és fejlesztője. E vita keretében az egyes felszólaló képviselő elvtársak általában megyéik viszonylatában helyeselték, illetve megállapították ' azokat a tényeket, amelyek egyeznek a beszámoló megállapításaival, ezáltal a törvényesség helyzetét ebben . bizonyították, más kérdésekben pedig felvetették azokat a hiányosságokat, vagy már a beszámoló kapcsán is említett hiányosságokat, vagy azon túl is, amely hiányosságoknak a jogpolitika további konkretizálását kell eredményezniük. A másik jelentősége a vitának, hogy a szocialista ítélkezés fontos garanciális alapelve a nyilvánosság elve, amely lehetővé teszi a társadalmi ellenőrzést a bírósagok tevékenysége felett. Ez a vita, amelynek alapjául szolgál akár a napi sajtó, akár az egyes folyóiratokban vag;/ szaklapokban megjelent cikkek, tanulmányok, lényegében azáltal szélesedik ki és azáltal válik teljessé, hogy az ország lakossága által választott telj es jogú parlament teszi ezt vita tárgyává, fejti ki az ellenőrzést, és adja meg e vita alapján azt a cselekvő erőt, amely cselekvő erő a jogalkalmazás számára lehetővé teszi, hogy azt a kötelességét, amelyről Korom elvtárs említést tett, amelyet áldozatosan vállal, amelyet mindenkor a legmesszebbmenőén teljesíteni kíván, a jövőben még jobb tudattal, még jobban felvértezve és a
