Országgyűlési napló, 1967. I. kötet • 1967. április 14. - 1968. december 19.
Ülésnapok - 1967-12
<925 Az Országgyűlés 12. ülése, 1968. március 29-én, pénteken 926 valamilyen okból kívül esnek a nyugdíjra jogosultak körén, vagy nagyon alacsony összegű, néhányszáz forintos öregségi járulékot kapnak. Ezek egyrészéről is a társadalom gondoskodik a szociális otthonokban, ami nem csekély összeget jelent. Csak Bács megye 12 szociális otthonának fenntartási költsége 1967-ben 16 543 000 forint volt. A magukra maradt öregekkel való törődés szép példája a megyében a 19 öregek napközi otthona, ahol meleg ebédet kapnak, kulturált körülmények között tölthetik el napjaikat az idős emberek. Nem kevés tehát az az erőfeszítés, amit társadalmunk, szocialista államunk tesz az idős, munkában megfáradt, tisztességben megőszült tagjaiért. De vajon csak a társadalomnak, a szocialista államnak vannak kötelességei? Tudja mindenki, hogy nem, azok is jól tudják, akik elfedelkeznek gyermeki kötelességükről, és azért nem gondoskodnak megfelelően idős szüléikről, mert — mint mondják — sokba kerül az élet, vagy a kocsi fenntartása. Van az anyagi támogatáson túl az idős szülőkkel való törődésnek forintban ki nem fejezhető és meg nem fizethető erkölcsi, morális oldala és ez a gyermekek felelőssége, a munkában elfáradt, a család, a gyermekek felneveléséért egész életét feláldozó szülővel szembeni kötelesség. Az idős szülőkről való gondoskodás helyett sokszor a szociális otthonokban elhelyezést kérő, vagy a szülők tartása ellen tiltakozó gyermekek ilyeneket írnak kérvényükben: „nem vagyok hajlandó eltartani, mert nem nevelt, cselédnek, libapásztornak, inasnak adott, nem iskoláztatott, ezért érdemtelen arra, hogy tartsam, vagy segítsem, tartsa az állam, az ő öregje." Az ilyen gyermekek eléggé el nem ítélhető módon a tőkés társadalom minden bűnét szüleik nyakába akarják varrni, ahelyett, hogy méltányolnák azt a küzdelmet, amit a nagyon nehéz társadalmi körülmények között értük tettek. Indokoltnak és társadalmilag, emberileg egyaránt igazságosnak tartom, hogy a magukról megfeledkezett, legelemibb kötelességüket elmulasztó gyermekeket szükség esetén hatósági eszközökkel, az eddiginél is következetesebben kötelezzék a szüléikről való gondoskodásra, aminek anyagi alapjai ma már az életszínvonal növekedésével összhangban mindinkább megteremtődnek minden családban. Befejezésül csatlakozom a tézisek azon megállapításához, mely szerint az 1952-ben megalkotott családjogi törvény kiállta az idők próbáját, de a Bács megyei tapasztalatok is azt mutatják, hogy a társadalmi életünkben végbement változásokra tekintettel egyes vonatkozásaiban már csak a Legfelsőbb Bíróság irányelvei, elvi döntései, az ide vonatkozó kollégiumi határozatok biztosítják a helyes értelmezést, s a megfelelő bírósági döntések meghozatalának lehetőségét. Ezért magam is időszerűnek tartom a társadalom jelenlegi politikai, erkölcsi, gazdasági helyzetét figyelembe vevő új családjogi törvény kidolgozásának megkezdését. Bízom abban, hogy a két beszámolóban elmondott feladatok következetes megvalósítása elősegíti szocialista társadalmi rendünk további szilárdítását, amit választókörzetemben magam is elő kívánok segíteni. (Taps.) ELNÖK: A következő felszólaló Szerecz László képviselőtársunk. SZERECZ LÁSZLÓ: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Képviselői munkánk során figyelemmel kell kísérnünk azt, hogy a törvények alkalmazása megfeleljen azoknak az elveknek, amelyek az alkotókat vezérelték. Részben választópolgáraim véleménye, másrészt személyes tájékozódásom alapján alá tudom támasztani a beszámolók ama megállapításait, amelyek a törvényesség megszilárdulására vonatkoznak, beleértve megyémet, Somogy megyét is. A legfőbb ügyész és a Legfelsőbb Bíróság elnökének beszámolói részletesen tárgyalják a törvényesség betartásával kapcsolatos tényeket, az egyes területek részletes elemzésével kapcsolatban azonban rá kell mutatnom néhány kérdésre Somogy megyei és kaposvári tapasztalatok alapján és javaslatokkal élek. Az ügyészség általános felügyeleti munkajá, nak részletezésénél a legfőbb ügyész elvtárs a kisajátítási eljárásokkal kapcsolatos peres ügyekre utal. Erről a kérdésről már az előttem szólók is beszéltek, mégis úgy érzem, vannak területek, amelyeknek az érintése nem felesleges. A legfőbb ügyész elvtárs beszámolója megállapítja, hogy az új kisajátítási jogszabály lerögzítette a reális kártalanítás elvét, de ezt az elvet a kisajátítást kérő állami szervek és vállalatok jelentős része még nem vette tudomásul és gyakran helytelenül alkalmazva feleslegesen növeli a peres ügyek számát. Kétségtelen, hogy az új kisajátítási törvény általában alkalmas arra, hogy a megváltozott körülmények figyelembevételével oldjuk meg a szükséges kisajátításokat, azonban városokban, de főképpen kiemelt üdülőhelyeken az esetek többségében az eljárás mégis bírói úton fejeződik be. A törvény megjelenése után például az egyik üdülőhelyi járásunkban, a fonyódi járásban 603 eset közül csak 173 esetben sikerült a kisajátítási eljárást egyezséggel, tehát bírói út nélkül lebonyolítani. Ezt a helyzetet nem a kisajátítást kérők meg nem értő magatartása idézte elő, bár kétségtelen, hogy ilyen is előfordul, hanem legtöbbször az, hogy a kisajátítást kérőknek nem áll módjukban az objektum értékének megfelelő összeget felajánlani, illetve csak felügyeleti szervük bevonásával ajánlhatják azt fel. Mivel az engedély megszerzése az eljárást elnyújtaná, általában azt az utat választják, hogy felajánlják az általuk felajánlható maximumot és vállalják az esetleges bírói utat, mert így hamarabb birtokba kerülhetnek. A Somogy megyei bíróság csaknem 250 kisajátítási ügyet tárgyalt az elmúlt évben és a tapasztalat azt mutatta, hogy általában kevesebbet ajánlottak fel a kisajátítást kérők az értéknél. A városrendezési tervek végrehajtása során egész utcák kerülnek sokszor kisajátításra és ez a tény a telkek és az objektumok értékét